Cselekmény

A Toldi szerelme jóval terjedelmesebb és meséjében is bonyodalmasabb, mint Arany János bármelyik más elbeszélő költeménye. A történet Toldi Miklós és Rozgonyi Piroska szerelméről szól. Lajos király harcjátékot hirdet, a győztes lovag jutalma az öreg Rozgonyi lánya, Piroska. Toldi vonakodik a házasságtól, de barátja kérésére, annak nevében benevez a tornára, melyet meg is nyer. Közben Toldi beleszeret Piroskába, a lány, aki időközben Tar Lőrinc felesége lett, viszonozza a lovag szerelmét. Toldi és Piroska férje, Toldi korábbi barátja akinek nevében megnyerte a lovagi tornát, párbajoznak, melynek következtében Tar Lőrinc életét veszti. Piroska a férje holttestének láttán elájul, és mivel azt hiszik, hogy ő is meghalt, eltemetik. Toldi éjjel a sírboltba látogat, közben Piroska magához tér és elátkozza Toldit, ezt követően kolostorba vonul. Toldi elbújdosik, a király pedig elfogatóparancsot tűz ki ellene, az esztergomi érsek elátkozza. Később viszont kiderül, hogy a nápolyi hadjáratban álruhát öltve számos hőstettet hajtott végre, sőt a király életét is megmentette, így Lajos király megbocsát neki, Toldi hazatérhet a bujdosásból. Viszont mire hazaér, Piroska meghal.

Elemzés

Élete végén Arany nagyobb vállalkozásai közül csak a Toldi szerelmét fejezte be. A Toldi szerelme a történetnek korábbi szakaszát beszéli el, tematikus szerkezet alapján nem előzmény, hanem következmény a Toldi estéjéhez képest: a külső és belső fejlődés ellentétét a látszat és a való szembeállításának elvontabb szintjére emeli.
Lajos és az udvarában élő Toldi rendkívüli tréfához folyamodva él vissza a megtévesztő látszattal: a király álruhában látogat Rozgonyiékhoz, Toldi másnak a fegyverzetében vív párviadalt Piroska kezéért. Az alkalmi megtévesztések után a kivételesen vállalt látszat erősebbnek bizonyul a mű két hősénél, s egyikük sem tud szabadulni hatásától, sőt másokat is kiszolgáltatnak a színlelés hatalmának, s a látszat uralkodóvá válik.
Arany élesen bírálja a vélt kötelesség nevében önmagunkon elkövetett erőszakot. Úgy érzi, hogy ez önáltatáshoz és útvesztőszerű léthelyzethez vezet.
Toldinak és a királynak az a hibája, hogy hiányzik belőlük a nyíltság. Ez válik végzetükké: utóbb mindketten eltékozolt idejüket szeretnék megtalálni. A Toldi szerelmében Arany jellemhibára szűkíti a tragikumot (a tragikum forrása jellemhiba). Toldit belső fogyatékossága kényszeríti, hogy az egyszer elkövetett bűnt hasonló vétkekkel sokszorozza meg. A közvetlenül szubjektív részek kisebb arányban fordulnak elő, mint a Toldi estéjében, s így nem tudják egységbe fogni a trilógia befejező részéhez képest sokkal cselekményesebb történetet. Az elbeszélés lassú ütemét nem indokolja az önironizáló elbeszélő hangnem. Arany legterjedelmesebb művében a XVI-XVII. századi népkönyvek szétteregető írásmódját idézte föl, s ez nem tette lehetővé a hangnemnek a tökéletes egységét. A megtévesztő látszat térhódításának és a szenvedélyek elfojtásából eredő belső összeomlásnak ábrázolása jelentős költői teljesítmény. A kiegyezés utáni Magyarország eltorzult szabadelvűségének, a múlt képén át érvényre juttatott értelmezését sejthetjük benne.

A mű négy részre tagolódik. A színhelyek változnak. A történetet nem az író, hanem főhőse, Gulliver mondja el. Ezzel a megoldással az első személyű előadásmód, a hiteles beszámoló látszatát kelti.
Az első rész kezdetén Gulliver családi körülményeit ismerteti. Elmondja azt is, hogy már járt a tengereken. Hat éven keresztül két hajón is seborvosként dolgozott. Fontos motiváció a későbbiekhez: “Ha pedig valahol partra szálltam, állandóan figyeltem az ottani emberek szokásait és erkölcseit – közben nyelvüket is megtanultam, ami mindig a legkönnyebben ment nekem, mert szerencsémre igen jó volt ilyesmihez a memóriám”
Előnyös ajánlatot fogad el egy kapitánytól, aki a déli tengerekre készül. “1699. május 4-én Bristolból vágtunk neki az óceánnak” – írja Gulliver. Alig telik el néhány hónap, november 5-én az iszonyatos erejű szél nekivágja a hajót egy sziklának. Gulliver a Lilliput Birodalom partján tér magához. Hüvelyknyi nagyságú emberkék nyüzsögnek rajta. Ezek az apró lények gúzsba kőtőzték őt. Rendkívüli részletességgel, lényegtelennek tűnő megállapításokkal írja le kiszolgáltatott állapotát, megalázó helyzetét. Megragadó a kis emberkék igyekezete, hogy az “emberhegyet” először ártalmatlanná tegyék, majd országuk segítőjévé, védelmezőjévé neveljék. Az angliai társadalmi viszonyok paródiája ebben a mosolyogtató, derűs első részben is megtalálható. Gulliver megmentette a birodalmat egy hasonló ország inváziójától; mégis menekülne kell. Az udvari intrika ugyanis a “hazaárulás” bűnével vádolja őt: A segítség kevésnek bizonyult; Gulliver nem hajlandó erejét a másik birodalom leigázására felhasználni.
A második részt magyarázkodással kezdi Gulliver; amiért az életveszélyes kaland után újabb tengeri útra vállalkozik. Elhatározását részben anyagi körülményeivel, részben tevékeny, nyugtalan természetével indokolja.
“1703. június 13-án egy matrózinas az árbockosárból szárazföldet jelzett.” Egy csónak a hajóról kiköt a parton, a matrózok vizet próbálnak szerezni: Gulliver engedélyt kap a kapitánytól, hogy velük menjen. Míg a főbbiek vizet keresnek; ő a sziget jellegzetességeit figyelve elkalandozik tőlük. Távolról társai pánikszerű menekülésére figyel fel. A csónakot egy iszonyatos monstrum; egy óriás üldözi. A menekülőket nem éri utol, de Gulliver most már nem juthat vissza a hajóra. Gulliver az első pillanattól olyan kicsinek érzi magát az óriások birodalmában; amilyennek a lilliputiak érezhették magukat őmellette.
Amilyen- lebilincselő volt eddig a történet, olyan marad továbbra is azzal kiegészítve, hogy a fantasztikumban bonyolódó történetben a társadalomkritikai célzatosság fokozatosan erősödik. Emberi jellemekkel ismerkedünk meg; akad köztük értékes is. Áradó szeretettel emlékezik meg “kis dajkájáról”, aki első “tulajdona”, egy parasztgazda lánya volt. Ő otthon is mindig féltve babusgatta; még a királyi palotában is mellette maradhatott. Gulliver a gazda végtelen kapzsiságának áldozata lett, vásárokon, kocsmákban és sok más helyen mutogatták. A pusztulástól egy nagy változás mentette meg. Gazdája szívesen vált meg a félholt Gullivertől, igen előnyös üzletkötéssel eladta a királynénak. Gulliver számtalan élmény részese lesz a királyi palotában. Megismerkedik az országgal, a fővárossal, annak nevezetességeivel. Egészen otthonosan érzi magát, külön lakosztálya van, a király rendszeresen, fogadja, társalog vele. Az óriásországot és lakóit bemutató tájékoztatásokban az író többször emlékeztet bizonyos méretkülönbségekre. Például Gulliver hetenként egyszer-kétszer tanúja lehetett a király reggeli készülődésének; amikor azt is láthatta, hogy a király borotvája akkora, mint otthon egy kasza. A lebilincselő mesefolyamból, a kedélyességből kirí a leplezetlen társadalomkritika, művészien elhelyezve éppen ott, ahol a legjobban csattan. Gulliver természettudományos alapossággal ismerteti meg a királyt a modern háborús eszközökkel, a pusztító robbanóanyaggal. Mindezt jó szándékkal teszi, hogy a király ezeket előállítva biztosíthassa állandó uralmát. A király borzadállyal utasítja vissza a gondolatot, megvetéssel mond kritikát az európai civilizációról. Olyannyira megdöbben, hogy Gulliver a tömegpusztításról mosolyogva tud beszélni, hogy a kedvelt beszélgetőtárs fenyegető figyelmeztetést kap tőle: “…ha kedves az életem, főbbé említeni se merjem ezt a dolgot.”
Gulliver részben csodálatos, részben elhihető módon térhetett vissza otthonába. Egy saskeselyű rabolta el az óriásbirodalomból, a tengerbe ejtette a doboz-lakásában vergődő Gullivert, s tengerészek mentették ki onnan. A jószívű kapitány segítségével láthatta meg ismét hazáját, Angliát.
Gullivernek a harmadik fejezet kezdetén is mentegetőznie kell, mert szinte hihetetlen, hogy valaki ennyi megpróbáltatás után ismét vállalni meri a tengeri utakat. Lapufa és más egyéb hely a fejezetben az elkövetkező események színhelye. Kalózok fogságába esik. Megpróbáltatásait, a kalózok viselkedését, lelkivilágát sötét színekkel festi az író. Megkegyelmeznek neki, egy gyenge kis csónakon mentheti életét a nyílt tengeren. Ha eddig az író úgy bonyolította a történetet, hogy a képtelenségek szinte valóságnak tűntek, akkor most mindezeken túltesz. Egy, az ország fölött keringő-úszó szigetről irányítja, parancsolja a király népe életét. A végeláthatatlan képtelenségek sorából kiemelkedik a “Királyi Kitalátorok Akadémiája”: a karikírozás utolérhetetlen abban, ahogy a különféle ötleteket, kitalálásokat megvalósítani igyekeznek a “tudósok”, természetesen az emberiség érdekében.
Gulliver természetesebb körülmények között jelenik meg harmadik nagy útja után, otthonában.
A negyedik útja előtt érzi, hogy megint magyarázkodnia kell, és nyugtalan természetére, kalandvágyára hivatkozik. Egy nyomós érv is alátámasztotta a döntést, az útnak induló hajó kapitánya lehet.
“…1710. szeptember 7. napján bontottuk ki vitorlánkat…” Az út során a legénység fellázad ellene, ismeretlen földön, szigeten teszik partra. A szerző a nyihahák (lovak) országába kerül. A nyihahák szellemi képességeit, igazságos állami berendezkedését, hogy az embereknél minden tekintetben különb élőlények az itt élő állatok, ezt kell Swiftnék bebizonyítania. Félelmetesen éles tükröt tart az emberiség elé az író, és megdöbbentő, hogy bizonyítékainak ereje, sok igazsága van. Gulliver, miután megtanulta a nyihahák nyelvét, hosszú-hosszú eszmefuttatást, vitákat folytat “gazdájával”. A nyihahák istállójában alsóbbrendű munkára még használható lények, a jehuk élnek, akik az emberekhez hasonlítanak. Gullivert jehunak tekintik, de elismerik, hogy ő azért más, mert ő ismeri a nyihahák nyelvét. A nyihaha parlament úgy dönt, hogy Gullivernek el kell hagynia az országot. Óriási tragédiát okoz ez neki, mert már ő is nyihahának érzi magát. Igazságos, becsületes, eszményi életükhöz közelebb érzi magát, mint az emberek társadalmához.

A 18. században új műfaj született: a robinzonád. Ettől kezdve minden író, aki hősét vagy hőseit távoli, lakatlan szigetre vezette, valamilyen módon Daniel Defoe fő művét utánozta. A cselekmény alapja valóságos történet. Alexander Selkirk matróz hosszú éveket töltött a lakatlan Juan Fernandez szigeten. A tengerészt büntetésből hagyta itt kapitánya. Selkirk a civilizációtól távol is képes volt elfogadható, emberi körülményeket kialakítani saját maga számára. A különös sorsú matróz történetéről szinte mindenki hallott Angliában. Defoe személyesen is megismerkedett vele. Néhány évvel a személyes találkozás után az akkor már csaknem 60 éves író hetek alatt vetette papírra művét.
A mű címszereplője Robinson, akit apja ügyvédnek akart taníttatni. A fiatal fiú azonban szembeszáll a szülői szándékkal. Kalandvágyát nem képes legyőzni: tengerre akar szállni, a határozott apai intelem ellenére is:  “Azon az úton, amelyen mi járunk, csendesen és simán folyik az ember élete.” A főhős nem ilyen életet kíván magának, de hogy pontosan milyet is, azt egyelőre ő maga sem tudja. Mesterséget nem tanult, jövőjét soha nem gondolta határozottan végig. Első tengeri útjára egy barátja beszéli rá. Robinson nem éppen akkorra tervezte a szökést. Viharba kerülnek, és ő megfogadja, hogy a hajózásról őrökre lemond. A veszély elmúltával azonban hamar elfelejti fogadalmát. Nemsokára még nehezebb helyzetbe kerülnek. Most már a tisztek is a halálra készülnek. Végül is megmenekülnek, de a segítségűkre siető csónakból, Robinsonnak látnia kell, hogyan süllyed el a hajójuk. A kapitány komolyan figyelmezteti: soha többé nem szabad hajóra szállnia, ez nem az ő számára kijelölt út: Robinsonnak most döntenie kell. Úgy gondolja, szégyen volna hazamenni, mert akkor be kellene ismernie tévedését.
Londonban megismerkedik egy hajóskapitánnyal. Az ő biztatására vele tart Guinea partjai felé. Útját és vállalkozását siker koronázza, 300 font sterlingért értékesíti a hazahozott aranyport. A siker teszi nyerészkedővé. Most már senki és semmi nem tarthatná vissza. Hajóskapitány barátja meghal, ő mégis meg akarja ismételni az afrikai utat. Hajójukat azonban kalózok támadják meg; s a túlélőket fogolyként szállítják Szálehbe.
Robinson a kalózkapitány rabszolgája lesz. Két évvel később tud csak megszabadulni, nem kevés kockázat árán. Az afrikai partok közelében hajózik, s nem sejtheti, hová veti majd a sorsa. Megmenekülését egy portugál hajó kapitányának köszönheti. A kapitány rendkívül nagylelkűen és becsületesen bánik vele. Semmit nem fogad el Robinsontól a jótettért cserébe. Brazíliába érkeznek, és itt a kapitány Robinson rakományának egy részét 220 pezetáért megvásárolja.
Robinson Brazíliában új életet kezd. Először elszegődik egy cukornádültetvényre, majd ő maga is ültetvényes lesz. A Brazíliában töltött négy év alatt sikerül meggazdagodnia. Teljes biztonságban élhetne, ha képes volna ennyivel megelégedni. Ültetvényes ismerősei ajánlatának azonban nem tud ellenállni. Ők az állami monopóliumot kijátszva néger rabszolgákat akarnak hozni saját ültetvényeikre. Robinson elvállalja, hogy hajójukat Guinea felé vezeti. Az üzlet előnyösnek tűnik, őneki még csak pénzt sem kellene fektetnie a vállalkozásba, az út végén mégis ugyanannyi rabszolgát kapna, mint a társai.
1659. szeptember 1-jén kelnek útra, napra pontosan nyolc évvel azután, hogy Robinson először hajóra szállt. Félelmetes viharba kerülnek. Hajójuk megfeneklett a homokon, csónakon próbálnak menekülni. A pusztító vihart egyedül Robinson éli túl. Szinte önkívületben van a boldogságtól, amikor tudatosul benne, hogy életben maradt. Mégsem lehet boldog, hiszen szembesülnie kell azzal a ténnyel, hogy társai mind odavesztek. Sem az örömre, sem az elkeseredésre nincs azonban ideje, hiszen ismét a legnehezebb feladattal, a puszta életben maradással keli szembenéznie. Robinson miközben e feladatát igen célratörően teljesíti. A lakatlan szigeten szinte újra megteremti az európai civilizációt. Minden cselekedete, minden egyes gondolata pragmatikus. A csónakot a víz a szárazföldre vetette, így vissza tud menni a hajóra, hogy összegyűjtsön mindent, ami használhatónak tűnik. Tudatosan készül a jövőre. Nem csupán az élelmiszerkészletet viszi magával, hanem mindent, amit később a szigeten a munkához felhasználhat. Felszerelkezik szerszámokkal; az ácsládát most többre értékeli, mintha egy hajórakomány aranyat talált volna. Összeszed minden használható fegyvert, lőszert és puskaport. Összesen tizenkétszer megy fel a fedélzetre. Igyekszik minden használható holmit mielőbb összegyűjteni; hiszen tudja, hogy a hajó a legközelebbi komoly viharban el fog tűnni. Az utolsó alkalommal harminchat font értékű pénzt is talál. Így tűnődik magában: “Ó, mire való vagy te? Mit érsz számomra! Még annyit se, hogy a kezem nyújtsam érted. Egyetlen kés többet ér, mint ez az egész limlom: semmit sem tudok kezdeni veletek, aranyak, maradjatok ott, ahol vagytok, merüljetek a tenger fenekére, haszontalan dolgok, nem érdemes megmenteni benneteket. Második gondolatom azonban az volt, hogy mégiscsak elviszem. Vászonba csavartam a pénzdarabokat, és tutaj készítéséhez fogtam.”
Robinson a szigeten akar berendezkedni, de minden eshetőségre felkészül, ezért viszi magával a talált pénzt. Minden elhatározását megfontolja, igyekszik tettei eredményét előre kiámítani. Mindent, amit a szigeten talál, a használhatósága szerint ítél meg. Emberhez méltó lakhelyet alakít ki magának. Valóságos erődöt épít, amelyet sem ember, sem állat nem tud megközelíteni. Helyzetét hihetetlen józansággal méri fel. Írásban rögzíti magának, mi a jó és a rossz mindabban, ami vele történt. Az egymás mellett felsorakoztatott érvek meggyőzik róla, hogy legjobb képességei szerint kell alkalmazkodnia új életéhez. Magányosan is úgy szervezi meg a mindennapjait, mintha a társadalom jogos elvárásaihoz alkalmazkodna: “Rendszeresen beosztottam tennivalóimat, aszerint, hogy mi volt a feladatom.”
Robinson eredményei mintha újra és újra azt bizonyítanák, hogy a civilizációt a szükségszerűség teremtette meg. Az eredmények nem maradnak el, ha a céltudatos cselekvésre puritán erkölcsi normák késztetik az embert. Egyszer így elmélkedik magában: “Ha több gabonát vetek; mint amennyit elfogyasztok? Megrothadt volna! Ha több fát vágok le; mint amennyire szükségem van? Ott heverhetne a földön! Egyszóval a természet és a tapasztalat arra oktatott, hogy a világ dolgai csak annyit érnek, amennyire az ember valóban felhasználhatja őket. A világ legkapzsibb teremtése is kigyógyult volna bűnéből az én helyzetemben.”
Robinson egyre inkább átalakítja környezetét, s eközben lelkivilága is átalakul. Szembe mer nézni korábbi hibáival. A megtisztulás felé vezető utat a munkában és a vallásban találja meg.
Hosszú száműzetésében új fejezet kezdődik, amikor felfedezi, hogy a szigetre emberevő bennszülöttek járnak át, hogy itt fogyasszák el a hadifoglyokat. Robinson elhatározza, hogy az első adandó alkalommal társat szerez magának. Már huszonnégy éve él a szigeten, amikor végre sikerül enyhítenie magányán. A kannibálok iszonyatos lakomájukhoz készülődnek, amikor Robinsonnak sikerül megszabadítania a kiszemelt áldozatot: találkozásuk pénteki napon történt, ezért a fiatal bennszülöttet Pénteknek nevezi el. Robinsonnak lassanként sikerül megszelídítenie hűséges bennszülöttjét. Péntek lemond az emberevésről, angolul tanul, ruhában jár és szorgalmasan dolgozik.
Négy ével később Robinsonnak lehetősége nyílik a szabadulásra. Egy fellázadt hajó matrózai három embert tesznek ki a szigeten: a kapitányt, a kormányost és egy utast. Robinson a társaival foglyul ejti a zendülőket, és visszafoglalják a hajót. A lázadás szervezőit a szigeten hagyják. Robinson rájuk hagyja hosszú, hősies munkájának minden eredményét, és elmagyarázza nekik a legszükségesebb tudnivalókat.
Az emberfeletti küzdelem ezzel véget ért. Robinson pontosan 28 évet, két hónapot és 19 napot töltött a szigeten.

Ez a mű Geothe legnagyobb alkotása. Csak nem hatvan éven át, készült: 1773-tól a költő majdnem élete végéig dolgozott nagy művén.

Műfaja: emberiségköltemény

Témája:

Az ember életútja

Az emberiség belső fejlődése

Főbb szereplők:

• Faust: A XV-XVI. Század fordulópontjában valójában és egy nagy mágus hírében álló doktor Faustus.
• Mefisztó: (Mefisztopheles): a tagadás szelleme.
• Wagner: tudós filiszter, Faust ellentéte.
• Margaréta: A korabeli német  drámahősnők rokona,  (pl. Schiller Lujzája az Ármány és szerelem című „polgári szomórújátékˇ-ban ) a naiv  természetesség  képviselője.
• Márta: Margaréta  édesanyjának kontraszt figurája; feslett, kíváncsi, keritő szomszédasszony
• Bálint: Margaréta bátyja; nem egyénített figura. A mások véleményének uralma lenyomja benne a testvéri szeretet.

I.rész

A megöregedett Faustus doktor csalódott a tudományban, amelyre életét áldozta. Sem a megidézett Földszellem emelkedettsége, sem famulusa, Wagner földhözragadt gondolkodása nem tudja kivonni a kétségbeeséstől. Már-már kiissza a méregpoharat, amikor megszólalnak  a húsvéti harangok, és ez visszatartja az öngyilkosságtól. Magányából kitörni vágyik. Sétálni indul famulusával az ünneplő városba. Mindenhonnan tisztelet árad felé, ami újra feleleveníti  a benne a hiábavalóság érzetét. Egy fekete kutya haza kísérte őket.

Dolgozószobájába visszatérve nekilát az Újszövetség fordításának. De már az első sor kulcsszavánál elakadt. A kutya, aki hazáig követte, egyszer csak vándordiákká változik. Ő Mefisztó. Faust  fogva akarja tartani, de sikertelenül. Második beszélgetésükben szerződést kötnek. Faust feltétele: csak akkor viheti el az ördög a lelkét, amelyben boldognak, elégedettnek érzi magát.

Először egy kocsmai tivornyázásba vetik magukat, de diákok durvasága viszolgással tölti el Faustot. Undorítja a következőállomás, a boszorkakonyha is, egészen addig, míg egy varázstükörben meg nem pillantja egy csodálatosan szép nőt. Mephistopheles a boszorkánytól varázsitalt kér, amelytől Faust megfiatalodik.

Az utcán, amikor megpillantja Margarétát, a varázstükörben látott szépséggel azonosítja és beleszeretett. Mefisztó és Márta asszony közéműködésével és ajándékokkal hamarosan sikerül elcsábítania. A szerelmes éjszakán Margaréta halálos addig, altatót ad be anyjának, majd egy titkos légyotton rájuk tör bátyja, Bálint, akit Faust megöl. Margaréta  állapotos lesz, egyedül marad szégyenével, mert Faust elmenekül. A bűntudat is gyötri anyja és bátyja halála miatt. Kétségbeesésében megöli újszülött gyermekét. Börtönbe zárják.  Faustot most boszorkányszombatra viszi Mefisztó. Az  érzéki csalódásnak Margaréta  árnyának megjelenése vet véget. Amikor  Faust megtudja , milyen helyzetbe került szerelme, és végső  soron ő az oka mindenek, azt kéri Mefisztótól, mentsék meg a lányát . Bejutnak a börtönbe, és már nem ébreszt benne szerelmet Margaréta csókja, ki akarja vinni a tömlöcből, de a lány nem megy vele. Egy égi hang közli vele, hogy Margaréta lelke mennybe jut.

II.rész

A  császári palotában Mefisztó tölti be az  udvari bolond szerepét. A császár egy monumentális udvari maszkjátékot rendez, melyben csodálatos lények vonulnak fel. Másnap derül ki :  Faust rendezte az egészet. Közben jó hírek érkeznek: a császári hatalom által kibocsátott papírpénz  megmentette a csődtől az országot.A császár azt kéri Fausttól, idézze meg  világ legszebb asszonyát, Helénát. Így is lesz; Heléna Paris királyfival érkezik. A férfiakat Heléna, a nőket Paris  szépsége  bűvöli el. Faust  a maga  számára akarja  Helénát megszerezni, ám közeledtére a szellemalakok eltűnnek.

Faust vegykonyhájában régi famulusának, Wagnernek sikerül mesterséges úton egy lombikembert, Homunculust létrehozni, aki megérzi, mennyire vágyóik Faust Heléna után, ezért Mefisztóval együtt a múlt álomvilágába röpíti.  A Walpurgis-éjben   csöppenek, amely a természetharmóniáját tükrözi.

Homunculus igazi létet kíván. Proteus a tengerbe veti, ahol a szép Galatea kagylóján elpusztul. Faust keresi a hús-vér Helénát, őt az alvilágba küldik, míg Mefisztó Walpurgis-éj torz lényei közül vegyül el.

Menelaosz spártai király palotájában, régi otthonában, Heléna rabnőivel áldozat bemutatására készül.Mefisztó – torz álarcban – feltárja, hogy valójában ők lesznek az áldozatok, ha csak nem szöknek meg vele. Úgy is tesznek. Megérkeznek a menedéket adó városba, ahol Faust, mint lovag fogadja őket. Nagy szerelem szövődik Faust és Heléna között, melynek gyümölcse lezuhan.. Heléna követi fiát a túlvilágra, Faustot is magával röpíti.

A valóságos világba  visszatérő Faust „roppant  célt” tűz ki maga elé: a tengertől akarja  visszahódítani a földet. Mefisztó parancsára azonban  előbb még egyszer  megsegíti  a császárt. Egy idős házaspár, Philemon és Baucis a gátépítéstől féltik kis birtokaikat. Faustot, aki maga is megöregedett, bosszantja a két öreg makacskodása, még is megrendülten veszi tudomásul, hogy amikor kunyhójukat felgyújtottál, ők félelmükben szörnyet haltak,

A meggazdagodott Faust házában egy hívatlan vendég oson be, a gond, amely megvakítja. Ezért hiszi Faust boldogan, hogy az ásók zaja azt jelenti az ő nagy műve épül, pedig csak a lemúrok  (a halottak ártó szellemei) ássák előre az ő sírját, Mefisztó parancsára. Faust mégis úgy érzi, hogy megtalálta azt a pillanatot, amely számmára a legszebb, s ezt ki is mondja. Mefisztó már mozgósítja is seregét, hogy vigyék el Faust lelkét. De angyali sereg jelenik meg, az viszi magával Faust lelkét. A mennybe vezető repülés közben Faust többek között Margarétával is találkozik, aki kéri, hogy ő gyámolíthassa a megvakított, tévelygő lelket. Kórus szólaltatja meg a végső eszmét: a való világ csak jelkép; a magasba az Örök Nőiség emeli fel az embert. Így Faust élete boldog megsemmisüléssel ér véget.

Személyek:
Pernelle asszony, Orgon anyja
Orgon, Elmira férje
Elmira, Orgon felesége
Mariane, Orgon lánya,
Valér szerelme Damis,
Orgon fia Valér,
Mariane szerelme Cléante, Orgon sógora
Tartuffe, álszent
Dorine, Mariane komornája
Lojális úr,
törvényszolga R
endőrhadnagy
Flipote, Pernelle asszony szolgálója Történik Párizsban, Orgon házában

Első felvonás
Orgon házában kezdődik a komédia. Pernelle asszony sorra bemutatja a nézőknek a családtagokat. A családtagokat szidalmazza. Szerinte nem élnek hívő emberhez méltó életet, és nem adják meg pártfogoltjának, Tartuffe-nek sem a kellő tiszteletet.
Damis megkéri nagybátyját, Cleante-ot, hogy vegye rá Orgont, hogy egyezzen bele Mariane és Valér házasságába. Attól tartanak, hogy Orgont Tartuffe befolyásolja, és halogatni fogja az esküvőt. Közben megérkezik vidéki útjáról Orgon, aki rögtön kedvence, Tartuffe hogyléte felől érdeklődik. Dorine beszámol arról, hogy Elmirát egész éjjel láz gyötörte, de Orgon állandóan közbevág, és csak Tartuffe érdekli. Ezt a párbeszédet hallva Cleante szóvá is teszi Orgonnak beteges rajongását. Válaszul elmeséli Orgon, hogyan ismerte meg Tartuffe-öt. Egy templomban buzgón imádkozott az ifjú, és egy igazi szent embert fedezett fel benne. Orgon kötelességből felkarolta a nyomorgó fiatalembert, és a házába vitte. Cleante ekkor szóba hozza a két fiatal házasságát, de Orgon kitér előle. Cleante rosszat sejtve távozik.

Második felvonás
Orgon úgy dönt, hogy hozzáadja a lányát Tartuffe-höz. Mariane elmondja apjának, hogy ő továbbra is Valért szereti, és nem akar Tartuffe felesége lenni. Orgon azonban azt mondja Valérnak, hogy köteles egy lány az apjának engedelmeskedni, és ő eldöntötte, hogy Tartuffe-höz fogja feleségül adni.
Mariane nem mer tovább ellenkezni apjával: A komorna, Dorine viszont megmondja vakmerően Orgonnak, hogy vegye észre, hogy a lány nem egy bigott vallásosnak való. Közben megjelenik Valér, és Dorine félreérthető hallgatása miatt majdnem szakítanak. Azonban ismét Dorine tisztázza a félreértést, megfogadtatja a szerelmesekkel, hogy nem mondanak le egymásról.
Dorine azt javasolja, hogy húzzák az időt, és Dorine egyezzen bele színleg a házasságba, de mindent meg kell tenni, hogy minél később legyen az esküvő.

Harmadik felvonás
Damis azt hiszi, hogy erőszakkal rá tudja venni Tartuffeöt, , hogy mondjon le Mariane kezéről. Dorine ráveszi Damis-t, hogy rejtőzzön el egy fülkében, és hallgassa ki Elmira és Tartuffe párbeszédét. Tartuffe szerelmet vall Elmirának és közli vele, hogy kapcsolatuk titokban fog maradni. Elmira megígéri, hogy nem árulja el férjének Tartuffe szerelmi ajánlatát, de cserébe ki kell eszközölnie Valér és Damis esküvőjét. Damis nem tudja türtőztetni magát és előlép, bevallja, hogy mindent hallott. Közli, hogy el fogja mondani apjának, amit hallott. Damis kísérlete, hogy leleplezze Tartuffe-öt, rosszul sül el. Orgon azt mondja, hogy Damis csak rágalmazza Tarniffe-öt, és kitagadja a saját fiát a házából. Sőt megteszi Tartuffe-öt egyedüli örökösének, azonnal ráíratja minden vagyonát.

Negyedik felvonás
Cléante nem tudja rávenni Tartuffe-öt, hogy békítse ki az apát és a fiút. Mariane megmondja apjának, hogy inkább kolostorba vonul, minthogy hozzámenjen Tartuffe-höz. Orgon nem akar hinni a feleségének sem, aki szintén bizonygatja, hogy a fia igazat mondott. Végül ráveszi Elmira a férjét, hogy rejtőzzön el, és személyesen hallgassa meg Tartuffe szerelmi vallomását. Az asztal alá bújik. Elmira tőrbe csalja Tartuffe-öt: azt színleli, hogy viszonozza a férfi érzelmeit. Tartuffe kijelenti, hogy Orgont már régóta az orránál fogva vezeti. Nem sok hiányzik ahhoz, hogy Tartuffe az asztal tetején magáévá tegye az asszonyt. Orgon ekkor előbújik az asztal alól. Lehull a hályog a szeméről. Kiutasítja Tartuffe-öt a házából. A ház azonban már nem Orgoné, hiszen Tartuffe-re hagyta minden vagyonát. Orgont azonban az elrejtett kazettája izgatja.

Ötödik felvonás
A kazettában, amelyet Orgon Tartuffe-re bízott, egy jó barátjának a titkos iratai voltak. Ez a barát régen részt vett egy királyság elleni zendülésben, ezért Orgont bűnpártolással vádolhatják. Újra egyedül a család, meg vannak nagyon ijedve, hogy az utcára kerülhetnek. Csak Pernelle asszony tarja Tartuffe-öt továbbra is szent embernek.
Megjelenik Lojális úr, a törvényszolga, aki ki akarja lakoltatni a családot a törvény értelmében. Felségsértés címén letartóztatási parancsot adnak ki Orgon ellen. Valér el akarja menekíteni Orgont, de ezt Tartuffe egy rendőrhadnaggyal együtt megakadályozza. Azonban a rendőrhadnagy nem Orgont, hanem Tartuffe-öt tartóztatja le. Kiderül róla, hogy hírhedt csaló, és már régóta körözik. Orgonék elindulnak, hogy személyesen köszönjék meg az uralkodó kegyességét, aztán megtartják Mariane és Valér esküvőjét.

A mű eredete:

Puskint Moszkvában írt szabadabb gondolkodású, politikai felhangoktól sem mentes verseiért a cári udvar előbb Besszarábiába (a mai Moldova területére), majd Odesszába száműzte három évre. Itt kezdte el írni az Anyegint, mely nyolc éven át készült. A művet Szentpétervárott nyomtatták ki 1826-ban. Emlékét szülővárosa, Carszkoje Szelo őrzi (Szentpétervártól kb. 10 km-re található), melynek új neve Puskin lett.

Szereplők:

Jevgenyij Anyegin, földbirtokos

Vlagyimir Lenszkij, költő

N. herceg, Tatjana férje

Larina asszony, egy földbirtokos özvegye

Tatjana Dmitrijovna Larina, Larina idősebbik lánya

Olga Dmitrijovna Larina, Larina fiatalabbik lánya

Filipjovna, öreg dajka

Zareckij, földbirtokos

vendégek: Pusztyakov úr, Pusztyakova asszony, Gvozgyin úr, Szkotyinyin úr, Szkotyinyina asszony, Petuskov úr, Bujanov úr, Fljanov úr, Panfil Harlikov, Harlikova asszony, monsieur Triquet stb.

Történet:

Ajánlás:

Az ajánlás Puskin barátjának, Pjotr Alekszandrovics Pletnyovnak szól, aki maga is író és kiadó volt.

Első fejezet (60 versszak, ebből 6 a nyomtatásban törölve):

A mottó P. A. Vjazemszkij herceg Az első hó című költeményéből való.

Anyegin jómódú család sarja. Gyermekkorában kitűnő nevelést kap, így tizennyolc éves korára megtanul táncolni, udvarolni, elegánsan viselkedni társaságban. Mindössze a verseléshez nem igazán konyít. Szentpétervári élete eléggé egyhangúan telik. Minden nap családi összejövetelekre, bálokba, balettelőadásokra hivatalos, s vígan pazarolja vagyonát. Egyszer azonban nagybátyja megbetegszik, s ő kénytelen vidéki birtokára utazni, ahol elhatározza, hogy az öröklött kastélyban új életet kezd.

Második fejezet (40 versszak, ebből 1 a nyomtatásban hiányos):

A mottó Quintus Horatius Flaccus egyik szatírájából való, melyet Puskin szójátékká alakít át.

Anyegin szép lassan beilleszkedik a falusi életbe. Egy nap azonban új földesúr érkezik a vidékre, Lenszkij, a költő. Annak ellenére, hogy alapvetően ellentétes természetűek, az idő jó barátokká kovácsolja össze őket. A helységben lakik még egy özvegyasszony, Larina asszony és két lánya: a szép és mindig vidám Olga, aki gyerekkora óta Lenszkij szerelme és nővére a visszahúzódóbb, melankolikusabb Tatjana.

Harmadik fejezet (41 versszak, ebből 1 a nyomtatásban hiányos, benne Tatjana levele Anyeginhoz, valamint A lányok éneke):

A mottó J. Ch. L. Malfilâtre francia költő Narcisse című költeményéből való.

Anyegin megkéri Lenszkijt, hogy mutassa be Larinéknál, aki ezt teljesíti is, de Anyeginban nem hagy mély nyomot a találkozás. Közben nem is sejti, Tatjana szerelemre gyúlt iránta. A lány ezt azonban csak “nyanyájának” (dajkájának) árulja el. Titokban levelet ír Anyeginnek, amit dajkájával küld el. Azt olvasva Anyegin másnap este újból meglátogatja Larinékat…

Negyedik fejezet (51 versszak, ebből 8 a nyomtatásban törölve):

A mottó Jacques Necker francia államférfitől való.

Tatjana és Anyegin a fasorban találkoznak. A férfit megérintette Tatjana vallomása, s ezért nyíltságára nyíltsággal válaszol. Véleménye szerint nem illenek egymáshoz, nem érdemli meg a lányt, így számukra csak kín lenne a házasélet. Tatjanát kimondhatatlanul elszomorítja ez a vallomás. Eközben Olga és Lenszkij szerelme egyre nő, sülve-főve együtt vannak. Telik az idő, s egyszer Lenszkij meghívja barátját egy Larinék által rendezendő szűk körű bálba, melyet Tatjana-nap alkalmából tartanak.

Ötödik fejezet (45 versszak, ebből 3 a nyomtatásban törölve):

A mottó V. A. Zsukovszkij orosz írótól való.

Tatjana baljóslatú álma, melyben Anyegin megöli Lenszkijt, előrevetíti a tragédiát. A bálra már gyülekeznek a vendégek: orosz földesurak családjaikkal. Lenszkij is megérkezik Anyeginnel, aki végül mégis elfogadta az invitálást. Anyeginnek azonban nincs ínyére a bál, s bosszantja Tatjana búskomorsága is, így elhatározza megleckézteti barátját: a tánc során Tatjana után Olgát kéri fel, akivel több menetet is szenvedélyesen végigtáncol. Ezt látva a féltékeny Lenszkij dühödten viharzik el…

Hatodik fejezet (46 versszak, ebből 3 a nyomtatásban törölve):

A mottó Petrarca olasz költő Giacomo Colonnához írt verséből való.

Nem sokkal később Anyegin is követi barátját. Másnap Zareckij segítségével Lenszkij levélben üzen Anyeginnek: párbajra hívja. Anyegin elfogadja a kihívást. A végzetes találkozásra még aznap sor kerül. A párbajt Zareckij vezeti, melynek eredményeképp Lenszkij, mellében golyóval, holtan bukik a hóra.

Hetedik fejezet (55 versszak, ebből 3 a nyomtatásban törölve):

A mottó I. I. Dmitrijev, E. A. Baratinszkij és A. S. Gribojedov orosz íróktól való.

Olga megsiratja ugyan szerelmét, de viszonylag gyorsan túlteszi magát a tragédián, s kis idő elteltével férjhez is megy ulánus katonatiszthez. Mivel a férjet munkája elszólítja, így az újdonsült pár nemsokára elhagyja a vidéket. Anyja immár Tatjanát is szeretné kiházasítani, de ő a helybelieknek bánatában mind nemet mond. Ezért a család elhatározza, hogy ideiglenesen Moszkvába költöznek, ahol majd találnak Tatjanának megfelelő partnert. Érdekesség, hogy az utolsó előtti fejezetet a “kissé megkésett” invokáció zárja…

Nyolcadik fejezet (51 versszak, ebből 2 a nyomtatásban hiányos, benne Anyegin levele Tatjanához):

A mottó Byron angol írótól való.

Nyolc év telt el, Anyegin ismét visszatért a városba, s azóta újból bálokba jár. Az egyiken találkozik N. herceggel, aki bemutatja feleségének – Tatjanának. Fölismerik egymást, de Tatjana erőt vesz magán, s nem mutatja ki érzelmeit. Otthon Anyegin gyötrődik, rájön, hogy szerelmes Tatjanába, ezért levelet ír neki, de nem kap választ. Végül meglátogatja a lányt, aki elmondja, hogy még mindig szereti, de nem fog véteni az asszonyi hűség ellen. Tatjana távozik, Anyegin pedig megsemmisülten néz az elszalasztott boldogság után.

A mű eredete:

Miután a Kisfaludy-társaság 1846. február 7-én kitűzött népies eposz pályázatára Arany megírta a Toldit, a trilógia első részét (mely 1847. február 6-án meg is nyerte a pályázatot), még 1847-ben elkészítette a Toldi estéjét is, a trilógia befejező részét.

Szereplők:

Toldi Miklós

Bence, a szolgája

Pósafalvi János, hírnök

Lajos, Magyarország királya

Gyulafi Lóránt, vitéz

Gyulafi Bertalan, vitéz

az olasz vitéz

a kapus

Allaghi Simon, a testőrök parancsnoka

Történet:

Első ének (41 versszak):

Toldi már megunta életét. Három éve nem fordult meg Budán, mert csúnyán összeveszett a királlyal. Édesanyja is rég jobb létre szenderült már. Ezért úgy határoz, megássa saját sírját hű szolgája, a megboldogult “vén” Bence fiának, az “öreg” Bencének a segítségével. Mikor végeznek, hírnök érkezik, Pósafalvi János, aki tudatja az idős bajnokkal, hogy Budán egy olasz vitéz bajvívásban elnyerte az országcímert, mindenkit legyőz, aki kiáll ellene, s most fennhangon szidja az ország becsületét. Toldiban újból fellángol a harci kedv, s elhatározza, hogy megvív az olasszal, de előbb még megvendégeli a hírnököt.

Második ének (36 versszak):

Budán már senki nem mer kiállni az olasz ellen, hiszen úgyis vereséget szenvedne. Végül mégis jelentkezik két bátor (iker-)testvér: Gyulafi Lóránt és Bertalan. Azonban az olasz csúnyán elbánik velük: a küzdelemben Bertalan meghal, s Lórántot is csak az idegen vitéz lovagiassága menti meg a haláltól.

Harmadik ének (46 versszak):

Ekkor érkezik Toldi. Szőrcsuháját és ósdi fegyvereit látva, inkább tűnik barátnak, mint Magyarország legnagyobb hősének. A nép nem ismeri fel, ki is nevetik, s kis híja, hogy fegyverhordozóját, Bencét meg nem lincselik. A küzdelemben Toldi megöli az olasz vitézt, azonban még mielőtt bárki is szólhatna bármit, elviharzik a helyszínről. A király tudakolja, ki volt ez az ismeretlen bajnok, végül Pósalaki világosítja fel a királyt, aki ennek nagyon megörül.

Negyedik ének (30 versszak):

Toldit és Bencét Rákosmezőn éri utol a nép és a király követei, ti. a király megbánta, hogy elüldözte hű vitézét, s kész visszafogadni őt. A nép örömujjongása közepette vonulnak be a fővárosba, ahol azonban Toldi megkéri kísérőit, előbb hadd látogassa meg rég’ nem látott budai házát, melyben már három éve nem járt senki.

Ötödik ének (20 versszak, benne egy 17, illetve egy 7 versszak hosszúságú egy-egy udvaronc által előadott ének):

Toldi felveszi ünneplő ruháját, s elindul a királyi udvarba. Ott az udvaroncok már javában mulatnak, egyikük Laczfi Endre Szent László király isteni segítségével a tatárok ellen megvívott sikeres moldovai hadjáratáról énekel, míg másikuk egy Toldit ócsárló dalba kezd. Ekkor lép be Toldi, akit az előző éneken (is) felbuzdulva az apródok kigúnyolnak. Toldi annyira feldühödik, hogy hármójukat azonnal agyoncsapja, s ingerülten távozik a király színe elől.

Hatodik ének (38 versszak):

Eközben Bence otthon tisztítgatja ura rozsdás szerszámait, miután kikötötte és ételt adott a lovaknak. Toldi érkezik vérbenforgó szemekkel, akit szemmel láthatóan nagyon megviselt az előző eset. Bence az ágyra segíti az immár haldokló hőst. Allaghi Simon érkezik a király parancsával: Toldit börtönbe kell vetni. Azonban Toldit meglátva s meghallgatva megenyhül. Lajos, a történtekről értesülve, azonmód, minden pompa nélkül elindul, felkeresi régi barátját, s mindent megbocsát neki. A hős pedig a király kezét fogva szépen, csendben meghal. Lajos vaskoporsóba fekteti Toldit, s még aznap este elindul a halotti menet Nagyfalu felé, hogy Magyarország hősét az önkezével megásott sírba temethessék…

A Bánk bán cselekménye

I. szakasz

II. Endre király udvarában járunk, 1213-ban. Ottó, Gertrudis királyné öccse szerelmes Melindába, Bánk bán feleségébe. Megkérdezi Biberach véleményét, viszonozni fogja-e a nő a szerelmét. Biberach válasza egyértelmű: nem. Ottó nem veszi figyelembe Biberach véleményét, indokait.

Simon, és Mikhál, Melinda bátyjai azon vitatkoznak, hogy jó-e Magyarországon élni, boldogok-e itt. Mikhál hazavágyik Spanyolországba, és attól fél, hogy kihalnak a Bojóthiak. Simonnak az a véleménye, hogy itt kell megtelepedniük. Petur bán bihari főispán a kocsmába érve becsmérelni kezdi a királynét közönyös viselkedése miatt. Mikhál, és Simon nagyon nehezen tudják megnyugtatni. Petúr már csak Melindában bízik. Elmondja Mikhálnak, és Simonnak, hogy titkon bár visszahívta a bánt, nem akarja elmondani, hogy miért tette ezt, csak annyit mond, hogy a jelszó: MELINDA. Biberach észreveszi Bánk bán visszatértét. Bánkot annyira letaglózza a jelszó, s a mögötte lévő titok, hogy a tőle segítséget kérő Tiborcra nem figyel, szinte észre sem veszi.

Ottó megtudja Biberachtól, hogy Melinda eljön, beszél vele. Tanácsot akar Biberachtól kérni, de az hol így, hol úgy válaszol. Ezen nagyon feldühödik, és elrohan. Melinda könyörtelenül el akarja küldeni Ottót, de a herceg nem enged. Melinda megmondja neki, hogy szereti Bánkot, Ottó letérdelve könyörög, de Melindát ez sem győzi meg. „Aki itt letérdel, az vagy imádkozik, vagy ámít.” És Bánk nem hazudik, s ezért megveti Melindát. El akar rohanni, de megjelenik Gertrudis, a királyné. Melinda átlátja a helyzetet, gúnyosan megköszöni a királynénak, hogy a várban lehet, majd elsiet. Gertrudis nagyon haragszik Ottóra, „bíborunk bemocskolójának” nevezi. Nagyon felháborodik, hogy ezek után Ottó tőle kér segítséget. Ottón Biberach segít, ő ad tanácsot, és kétféle port. Hevítőt Melindának, altatót a királynénak. Bánk bán minden dühe Gertrudis felé fordul, őt okolja mindenért.

II. szakasz

Petúr, Mikhál, Simon és a békétlenek becsmérlik a királynét, azon gondolkodnak, hogyan lehetne eltávolítani. A pártütést a következő éjszakára teszik. Mindenkinek tetszik a terv, kivétel Mikhál bán. Az ő véleménye merőben más. Megérkezik Bánk bán, s neki sem tetszik a terv. Petur bán kivételével mindenkit meggyőz. Mikor látja, hogy nem tudja meggyőzni, erőszakhoz folyamodik. Endre király nevében elfogja Petúrt. Endre király nevének hallására azonnal térdre borul Bánk előtt. Bánknak sikerül őt is meggyőzni a tett helytelenségéről. Megjelenik Biberach, akit a békétlenek rögtön meg akarnak öni. Simon, Mikhál és Bánk első kérdése az, honnan tudja a jelszót? Biberach elmondja Bánknak, hogy min ügyködik a királyné, és azzal gyanúsítja Melindát, hogy most Ottóval van. Bánk Biberachkal együtt elmegy Melindához, szíve szerint megölné a herceget. Kilátásba helyezi, hogy szüksége lesz Petúrékra.

III. szakasz

Bánk felelősségre vonja Melindát. Melinda megalázkodik férje előtt, térden csúszva könyörög férjének, hogy higgye el, ő semmit sem tett. Melinda a királynét okolja a történtekért. Bánk ingadozik, nem tudja eldönteni, hogy higgyen-e, vagy sem. Belép Izidóra, rendre akarja utasítani Bánkot, „királyné barátja a nevem”, de Bánknak ez a szó már csak gyűlöletet jelent. Tiborc, ahogy megérkezik, elkezdi szapulni a királynét, mindenben talál valami kivetni valót. Bánk bánnak jól jön az, hogy megoszthatja valakivel mérgét, mindenre helyesel.

A királyné öccsét keresteti, Ottó Biberachtól kér tanácsot, de most sem kap. Ottó feldühödik, és kilátásba helyezi, hogy lefejezteti Biberachot. Biberach megmondja, hogy eddig sem becsülte túlságosan, de most már megveti. Ottó megpróbálja megállítani, de Biberach megzsarolja a herceget. „Te megfoghatod! De jól tudod, hogy én egyedül tudom, ki volt Fülöp királynak gyilkolója.” Ottó nem tudja Biberachot visszatartani, utána rohan, és leszúrja a lovagot. Biberach megmondja Myska bánnak, hogy ki döfte le, felajánlja Myska bánnak, ha meggyógyítja, fontos dolgokat fog mondani a királyról, és a Magyar honról.

IV. szakasz

Gertrudishoz bemegy Izidóra, és mindent elmesél. Azt kéri, mehessen vissza hazájába. Elmondja a királynénak, hogy szereti Ottót, hogy Ottó gyilkos lett, és altatót tett a királyné poharába. Izidórától tudja meg a királyné, hogy Bánk hazatért. Gertrudis magához hivatja Melindát, Melinda mindenért Gertrudist okolja, visszaköveteli tőle gyermekét, testvéreit, férjét. A királyné közli vele, hogy csendben el kell hagynia az udvart. Nem csókolja meg a királyné kezét, mert az a véleménye, hogy az ő kezei nyithattak utat lelke kirablására. Gertrudis megrökönyödik, hatalmát felhasználva próbálja a csorbát kiköszörülni. Melinda a koronák bemocskolójának nevezi a királynét, a legkülönbözőbb szitkokat vágja a fejéhez. A szitok áradatnak az vet véget, hogy meghalja Mikhál hangját. Térdre borulva kéri Gertrudist, hogy ne engedje be Bánk bátyját. Mikhál beront a szobába, közli a királynéval, hogy ő a hazáért reszket, de a királyné az életéért reszkessen. Nem mondja meg, hogy ki küldte a királynéhoz, megkéri a királynét, hogy teljesítse kérésüket, adja vissza a híveknek azt, amit elvett tőlük, a nyugalmat, békességet. Mikhál elszólja magát, a királyné megtudja, hogy Simon is a lázadók közé tartozik. Kiadja a parancsot, hogy fogják el Simont, Mikhált pedig elviteti.

Gertrudis megpróbál beszélni Bánkkal Melindáról, de a bán nem hajlandó erre. A királyné elmegy Melindáért. Melinda a fiát keresi, mint kiderül, fia Mikhálnál van, akit most vetnek tömlöcbe. Gertrudis elküldi Tiborcot, és Melindát. Bánk bán megígéri Melindának, hogy még találkozni fognak. A királyné azzal vádolja Bánk bánt, hogy illetlenséget cselekedett, amikor titokban visszatért. Bánk szembeszáll vele, Gertrudis, hogy mentse a helyzetet, elküldi Bánkot, de ő él azzal a jogával, hogy a király távollétében ő a király. Célzásokat tesz arra, hogy a királyné börtönbe fog kerülni. Bánk megsérti a királyné büszkeségét. A királyné elátkozza Bánk bánt, Melindát, és fiukat, Somát. Gertrudis segítségért kiált, aki jön, az Ottó, de amikor meglátja Bánk bánt, kirohan. Bánk minden dühe Ottó felé fordul, de nem éri el a herceget. Gertrudis dühében megpróbálja tőrét Bánkba döfni, de az kicsavarja kezéből, és ő az, aki megöli a királynét. Myska bán a királyné segítségére siet, de későn érkezik, és Gertrudis meghal. Ottó el akar szaladni, amikor meglátja Petúrt, Simont, és a békétleneket, akik elfogják. Magába akarja döfni az elejtett tőrt, de elveszik tőle. Közben viaskodás tör ki Petúrék, és a katonák között.

V. szakasz

Megérkezik a király, a királyné már felravatalozva fekszik. Bejön Solom mester, és Ottót gyanúsítja a királyné megölésével. Elmondja azt is, hogy megölte Petúr bánt. A király is belátja, hogy a felesége hibás volt. A király kihallgatja Simont, és Mikhált, mert azt akarja megtudni, hogy ki ölte meg a királynét. Petúrra gyanakszanak. Mikhál Bánk fiát, Somát a királyra bízza, ő pedig Simonnal el akar menni. Ekkor belép Bánk bán, elveszi fiát a király mellől, s bevallja, hogy ő ölte meg Gertrudist.

A király párbajozni akar Bánkal, de ő nem hajlandó vívni a királyával. Solom mester Bánkot megpróbálja meggyőzni, de nem sok sikerrel. Megjön Myska bán, aki azt mondja, hogy Gertrudis ártatlan, orvul szúrták le. Ezt Biberach mondta halálos ágyán. Bánkot el akarják vinni fiával együtt, de Mikhál nem engedi. Belép Tiborc, szomorú hírt hoz: meghalt Melinda, halálát közvetetten Ottó okozta. A király felmenti Bánk bánt, újra Gertrudist hibáztatja, és így búcsúzik el tőle: „Ily nemes szívekkel egybe férkezni nem tudták, Gertrudisom…”

A mű szereplőinek jellemzése

Bánk bán

Modern, kifinomult lelkületű, túlzottan is érzékeny lélek, indulati szélsőségekre hajlamos. Erkölcse kifogástalan. A Melinda körül támadt bizonytalanság olyan sokkhatást vált ki Bánkból, hogy képtelen a döntésre, magatehetetlenül gyötrődik. Először tehetetlen zavarodottság lesz rajta úrrá, majd összeszedi magát, és gyökeresen megváltozott emberként áll előttünk. Nem nagyúr többé, tetteit a haza, és a becsület parancsa fogja irányítani. Éjjel elmegy Petúr házába az összeesküvőkhöz.

Átérzi sérelmeiket, de leszereli az összeesküvést, inkább a hazát védi a testvérháborútól. A hazát megmentette, de ezen az éjszakán veszti el Melindát. Bánk úgy viselkedik, mint aki széttépte a családjához fűződő láncait, elátkozza fiát, feleségét hazugnak nevezi. Melinda zavarodott beszédjére nem is figyel. Csak utólag átgondolva fészkeli be magát a gondolat a fejébe, hogy a királyné a kerítőnő szerepét játszotta. Itt merül fel benne először a királynő megölésének gondolata. Beszél Tiborccal, inkább önmagával vitatkozik, kételyek gyötrik, feltámadnak korábbi beidegzettségei. A végső tetthez, a királyné megöléséhez Tiborc és a parasztság szenvedései adják meg a végső lökést.

A királynénál van, Melinda rögeszméjéhez ragaszkodva felségsértő szavakkal illeti a királynét. Nem tagadja előtte feleségét, de amikor meglátja a beteg Melindát, rádöbben, hogy szerelmének idői lánca erősebb, minthogy ő azt széttéphetné. Képtelen tovább hadakozni szerelme ellen, a keserűség, a boldogság elvesztése miatti fájdalom az, ami miatt Gertrudisba döfi a tőrt. Bánk ítéletét a haza, és a becsület együttes parancsa kényszeríttette ki, tette jogos büntetés volt. A gyilkosság után nem diadalt érez, újra feltámadnak régi kényének kétségei. A gyászszertartás helyett azonban újra magabiztos, büszkén, és öntudatosan vállalja a gyilkosságot. A hazát mentette meg, s ezzel erkölcsileg felmagasodik. Mindent, a Biberach esküjére alapozva ártatlannak hiszi a királynét, de Bánk számára ez nem bizonyíték, az ő szemében a királyné egyértelműen kerítőnő. Bánk célja az, hogy bebizonyítsa tettének jogosságát. Az érvek, és bizonyítékok súlya alatt a királynak is meg kell hajolnia, igazat ad Bánk bánnak. Bánk diadalmas nemzet mentő hős lehetne, de összeomlik, amikor meghalja Melinda halotti énekét. Nem erkölcsileg bukott el. Újra önkívületi állapotba esik, a legszörnyűbb csapás a halott Melinda látványa. Élete egyedüli, és legfőbb értéke veszett el, további élete értelmetlenné válik.

Melinda

Gyermekien naiv, se ő, se Bánk nem sejti, miért kellett feljönnie a királynéhoz. Mindketten teljesen gyanútlanok. Ottó el akarja csábítani, de Melinda szereti Bánk bánt, hűséges férjéhez. Megjelenik a királyné, és ekkor döbben rá az igazságra. Amikor Bánk bán meggyanúsítja, megalázkodik férje előtt, térden állva kéri, higgye el, ő ártatlan. A tébolyodás jelei mutatkoznak nála, amikor Bánk megátkozza fiukat. Mindenért a királynét okolja, tőle akarja visszakövetelni gyermekét, férjét, testvéreit.

Gertrudis

A királyné tudja, hogy mi öccse szándéka, segíti is azzal, hogy Melindát az udvarba hozatja. Ottó azonban olyan lassan boldogul, hogy nénje már unja, büszke, hiú lényét már sérti az öccsében tapasztalt férfiatlanság, ezért akar még egy alkalmat nyújtani a gyávának. A terembe lépve rögtön látja, hogy Ottónak ez nem sikerült. Hogy öccse álbecsületét megmentse, úgy állítja be a helyzetet, mintha egy édes találkozást zavart volna meg, amelyet botrányosnak tart. Négyszemközt kérdőre vonja öccsét. Fél a következményektől, és nem Melindától, mert az tudja. Szánja Melindát, de jobban fél Bánk haragjától. A megérkező Bánkkal szemben félelme egyre nő, de amikor Bánk szidni kezdi Ottót, Gertrudis ráront Bánkra, de az kicsavarja kezéből a tőrt. A királyné elmenekülhetne, de nem teszi, ez nem fér össze jellemével. Bánk leszúrja, a királyné meghal. Gertrudis szerepének nincs vége a halállal, az egész V. felvonásban játszó néma személy.

Ottó

A leghitványabb jellem az egész darabban. Gyáva, kéjelgő, ostoba, bűnei a lelki és testi erő hiányából erednek, már egy orgyilkosság is terheli. Részt vesz Fülöp, Német király meggyilkoltatásában, ezért menekült nénje szárnyai alá. A királynéra támaszkodik, gyámságát mindig, mindenhol igénybe veszi. Emiatt elbízza magát, biztonságérzetében gond nélkül adja át magát hajlamainak. Azonban még a szerelemben is gyáva, személyes tulajdonságaival nem tudja meghódítani Melindát. Még bűnt is csak úgy tud elkövetni, ha előtte kikéri Biberach tanácsát, s Gertrudis segít neki.

Biberach

Ottó mindenese, szellemi gyámja a vétek útján, a herceggel jött az udvarhoz. Teljesen uralkodik a gyönge Ottó felett, amihez hozzájárul az is, hogy Ottó legnagyobb titkát, Fülöp megölését tudja. A herceghez nem hűség vagy szeretet köti, hanem haszonvágy, és az az öröm, amikor láthatja, hogy a herceg bajban van. A lézengő ritter, Ottó kiegészítője, közönyös, mikor Ottó Melindáról kérdezgeti, mert azt hiszi, hogy Ottó elragadtatását ezzel még jobban feltüzelheti. Intései őszinték. Nem erkölcsileg van kifogása a csábítás ellen, Bánkot tartja veszélyesnek.

Örülne, ha Ottó kelepcébe jutna, de retteg a következményektől. Nem akarja Ottót visszatartani, mert nem akarja magát megfosztani attól az örömtől, hogy Ottót bajban lássa. Ezért kurta ellenvetései vannak, és csak akkor, amikor a herceg elmegy, inti meg, hogy vigyázzon Bánkra. Teljesen véletlenül tudja meg, hogy visszajött Bánk. Mivel eddig is veszélyesnek tartotta Ottó tervét, azt tervezi, hogy elárulja Ottót, ez által a Magyar párt bizalmát megnyerve anyagi jutalomban részesüljön.

Izidóra

Szelíd Thüringiai lány. Cserébe maradt a királynénál, Gertrudis leányává fogadta, azóta él az udvarnál. Hála, és tisztelet köti a királynéhoz, de nem szereti. A Német leány titokban Ottót szereti. Titkát egyedül Biberach tudja, aki kicsalta a titkot a lányból azzal az ígérettel, hogy Ottót viszont szerelemre bírja.

Petúr bán

Szilaj, heves, nyugtalan, már a testvérháború idején is Endre pártján ált. El kellett szöknie Imre haragja elől. Bánkhoz menekült, megbánva tetteit, de csak Endre trónra kerülésével nyerte vissza hírét. De a hűség nem gátolja meg abban, hogy a királyné megbuktatásában pártütést szervezzen.

Tiborc

Becsületben megőszült őszinte paraszt, hosszú évek emléke fűzi a Bánk családhoz. Oderánál megmentette Bánk és apja, Konrád gróf életét, és mert becsületes, megnyerte szabadságát, de csak vesztére, mert a királyné a Magyar népet nyomorba döntötte. Ebben az ínséges időben maga, és családja táplálékát Bánk időnkénti segélye nélkül nem tudná megszerezni. Társadalmi osztályának nyomorának enyhítését Bánk erejétől, és hazafiasságától várja.

A mű keletkezése

1844-es kemény debreceni tél után eltöltött egy kis időt szüleivel Dunavecsén, majd ment Pestre és júliusban megkezdte segédszerkesztői munkáját a Pesti Divatlapnál. Közben első verses kötetét (Versek) rendezte sajtó alá. Ezután ’44 augusztusában elkezdte megírni A Helység kalapácsát, amely szeptember 10-re már el is készült, majd októberben megjelent, Petőfi életében először és utoljára.

Jókai szerint Petőfi maga nem nagyon szerette a művet, ezért is nem került be az Összes költeményei közé, de valószínűleg ez nem igaz, mert Petőfi egy német nyelvű önéletrajzában fontosabb művei közé sorolja. Jó eséllyel Gieber Károly, a kiadó nem engedte, hogy bekerüljön, mert nem aratott sikert.

Arra, hogy miért írta meg a Petőfi a komikus hőskölteményt, több elképzelés is létezik. Zilahy Károly, Petőfi életrajz írója szerint Vahot Imre ösztönözte erre, ám Vahot főleg novella paródiákat közölt lapjában, tehát nem valószínű, hogy eposz paródiát kért volna Petőfitől, azonkívül Vahot emlékirataiban nem említ semmi ilyesmit, pedig előszeretettel hangsúlyozta, ha bármiben segíthetett, vagy ösztönözhette Petőfit.

Műfaji előzmények lehetnek, Kisfaludy Károly Osszián paródiái és Csokonai Dorottyája, de elég nagy az eltérés ezek között és A helység kalapácsa között. Az is lehet, hogy Vörösmarty eposzait parodizálta, főleg a Zalán futását, ám Hatvany Lajos és Kiss József szerint egyszerűen csak jókedve volt a Dunavecsén eltöltött napok után, és ennek köszönhetően írta.

A paródia eszközei

Petőfi művében is megtalálható a paródia két legfontosabb eszköze, a karikírozás és az ellentétezés. A karikírozás a minta alkotásmódjára, formai elemeire jellemező vonások felnagyításából és tömörítéséből áll, sikerének feltétele, hogy a befogadó ismerje a karikírozott művet. A parodizálás másik összetevője az ellentétezés. Ennek lényege, hogy a karikírozás a tárgy meghökkentő megváltoztatásával párosul. Általában ez azt jelenti, hogy az emelkedett eszményi tárgy és hős helyett kisszerű, hétköznapi események kerülnek a cselekmény középpontjába. A karikírozás és ellentétezés kölcsönös feltételezi és kiegészíti egymást. Az előbbi összekapcsolja a parodizált mintát a paródiával, ennek köszönhetően ismeri fel a befogadó a mintát, az utóbbi elválasztja őket, kizárja a kettő összetévesztését.

A karikírozás keretben tehát utánozta az eposzok méltóságteljes, patetikus stílusát, szerkezetét, hagyományos fogásait, állandósult elemeit, de a tárgyat megváltoztatta.

Eposzparódia

A hagyományos eposzi kellékek:

• A múzsa segítségül hívása (invokáció)
• A téma megjelölése (prepozíció)
• In medias res
• A seregszemle (enumeráció)
• Csoda, isteni közbeavatkozás (Deus ex machina)
• Állandó jelzők (epitheton ornans)
• Epikus homéroszi hasonlatok
• Hexameteres versforma

Ezek többnyire megvannak A helység kalapácsában is, de Petőfi mindig változtat valamit, így mind komikussá válik.

A hagyományos eposzi segélykérésben a költő ihletet és tehetséget kér a múzsától, hogy megénekelhesse hősének nagyszerű tettét. Petőfi itt hőst kér az ő hatalmas tehetségéhez, amely már eleve adott, csak téma kell, hogy bemutassa.

A tárgymegjelölés szintén nem a hagyományos eposzi módon történik. Ott ugyanis a téma mindig egy eszményi hősnek az egész közösséget érintő tette, ám itt egy kocsmai verekedés áll a mű középpontjában.

Az állandó jelzők szintén merőben eltérnek akár a Szigeti veszedelem, akár az Odüsszeia jelzőitől. Ott a leleményes Odüsszeusz vagy a hős Zrínyi és társai mindig valami költői jelzőt kapott. Petőfinél beszélő nevekkel találkozunk. A jelzőket két csoportra lehet osztani az alapján, hogy külső vagy belső tulajdonságot fejez-e ki. Külső tulajdonságot a Széles tenyerű Fejenagy, a kancsal hegedűs, a félszemű cimbalmos és a bőgő sánta húzója illetve Harangláb, fondorlelkületű egyházfi jelzőjében találhatunk, bár Harangláb esetében a belső tulajdonságról is beszél a jelző második része. Belső tulajdonságot fejez ki a szemérmetes Erzsóknak, Vitéz Csepü Palkónak, a tiszteletes két pej csikajának jókedvű abrakolójának, az amazontermészetű Mártának, a béke barátja Bagarjának és a lágyszívű kántornak a neve.

Az eposzi hasonlatok tárgyát általában a falusi hétköznapok világából meríti, ezeket hosszan kifejti:

Megvan… ahá, megvan”! -rikkanta,

S komoly orcájára derű jött:

Mint kiderül példának okáért

A föld, mikor a nap

Letépi magáról

A felhők hamuszín ponyváját;

Szintén így kiderül

A sötétlő konyha is éjjel…

Vagy

Oh, Hamlet! Mi volt ijedésed,

Mikoron megláttad atyád lelkét,

Ahhoz képest, amint megijedt

A helybeli lágyszívű kántor

Feleségének látásán?

A seregszemle szintén nem hasonlít a komoly eposzokban megszokottakhoz. Míg ott oldalakon keresztül sorolják az írok a nagyobbnál nagyobb hősöket, itt a kocsmában összegyűlt falusiak listáját találhatjuk meg.

Az isteni beavatkozást a témához hasonlóan a hétköznapi élet szintjére süllyesztette. Nem természetfeletti erő vagy istenség avatkozik be csak a béke barátja Bagarja, a falusi bíró és az amazontermészetű Márta.

Verselésében szintén utánozza az eposz verselését, de a hexametert a végén mindig elrontja.

A komikus hősköltemény az eposz műfajára általánosságban támaszkodik, annak több termékéhez kapcsolódik, így például az Odüsszeiához vagy a Zalán futásához. A Zalán futásának több jellemző fordulatát használja (pl. „Példádon okuljanak a késő unokák”) máskor csak hangulatában idézi („Az enyészet gyászlobogója leng a szomorú csatatéren”).

Az Odüsszeiát témájában idézi: A „hazatérő” hősnek azzal kell szembesülnie, hogy a szeretett nőt kérő(k) ostromolják, és ezért bosszút áll, bár Fejenagy esetében csak verekedésről van szó, míg Odüsszeusz legyilkolja a kérőket.

Stílusparódia

Az értelmezők egy része nem eposzparódiának tekinti A helység kalapácsát, hanem az akkoriban divatos negédes, dagályos, mesterkélten finomkodó irodalmi stílus, a beidermeier és a szentimentalizmus paródiájának. Valóban ezt is parodizálja Petőfi, és ehhez több módszert is használ.

Az egyik, hogy általában egy mondaton belül használ ünnepélyes fennkölt kifejezéseket és köznapi, parlagi szavakat.(„védőszárnyadnak alatta ily gondolatok születtek nem tökkelütött koponyájában”) Másik módszere, hogy a köznapi normától eltérő módon fogalmazza meg mondanivalóját. Így lesz a száj az orr alatti nyílás, vagy a cigánygyerek a nem szőke fejű fiú. Használ tehát körülírást, eufemizmust és pleonazmust, azaz szószaporítást is („néze szemével, kétszárnyú seregélyek, látványnak látása melyet láttak”)

helység kalapácsa

Petőfi Sándor a helység kalapácsa című komikus eposzát 1844 augusztusában írta Pesten. A magyar romantika kedvenc műfaját, az eposzt parodizálja.  Négy énekből áll.

Első ének: Fölébred álmából a fogoly, aki elaludt a vasárnapi Istentiszteleten. A 40 éves kovács, vagy ahogy a falu népe hívta, “A helység Kalapácsa” rájön arra hogy bezárták. Hosszasan gondolkodik  azon, hogyan szabaduljon ki, és rájön a arra, hogy a legegyszerübb,ha fölmászik a toronyba és a harang kötélen leereszkedik.

Második  ének: Eközben a helységben nyugati részén van Erzsók asszony kocsmája. Erzsók asszony 55 éves özvegy, akinek egykori férje,a kocsmát szorgos munkája eredményeként hagyta rá. Ebbe a kocsmába járnak a falu emberei, Istentisztelet után bort inni. “Szemérmetes Erzsók”-nak a bor iránti szeretete, a hajnali pirkadathoz hasonló arcán tükröződött a legjobban. Itt iszik jelenleg a helybéli kántor is, aki hűségesen szereti, imádja Erzsókot.A kocsma két törzsvendége: Bagarja a “csizmacsinálás művésze” és “Harangláb” a fondor lelkületű egyházfi kortyolgatják borukat. A kocsma zenekarét: a kancsal hegedűs, a félszemű cimbalmos és a bőgő sánta húzója alkotja. A kocsmában nagyon jó hangulat van, főleg miután Vitéz Csepű Palkó,a tiszteletes két pej lovának jókedvű abrakolója, behurcolta az ablakon kukucskáló lányokat táncolni. Mikor meglátta Harangláb, hogy a kántor csak a szemérmetes Erzsók bájait figyeli, oda ül mellé, és biztatja, hogy valljon szerelmet a kocsmárosnénak. A kántor megfogadta az egyházfi tanácsát és odament Erzsókhoz.

Harmadik ének: Eközben  szélestenyerű fejenagy sikeresen megszökött a templomól ésteljes erővel  rohanni kezdett az ő kedves Erzsókjához. Mikor beért a kocsmába, csak Bagarja vette öt észre, mindenki más táncolt és mulatott. Sajnos észre vette, a kántort, ahogy térdepelt és szerelmet vallott a kocsmárosné lábai előtt.  Lábai mintha földbe gyökereztek volna a látványtól, annyira mérges lett, hogy azonnal galléron ragadta a lágyszívű kántort és úgy elverte,hogy az bőgni kezdett.A kántor  bevallotta, hogy szerelmes Erzsókba, de szerelmét titkolta volna élete végéig, de Harangláb  nem biztatta volna arra, hogy szerelmét vallja be ,és nem javasolta volna azt, hogy zárják rá az ajtót, hogy  nyugodtan hódíthasson. Fejenagy megkérte Haranglábot, hogy igazolja magát,de az egyházfi igazat adott a kántornak.Mindezt azért tette, mert személyes okok miatt utálta és rosszat akart neki. Fejenagy és Harangláb sértegetni kezdték egymást ,amig tettlegességig nem fajultak a dolgok. Vitéz Csepű Palkó, Fejenagy pártjára állt és ráugrott Haranglábra. Erzsók összeesett a vér látványától de Bagarja, a béke barátja ápolására sietett. Az emberek közül valahány Harangláb és Fejenagy pártjára álltak. Volt ott rúgás, harapás, fejbetörés és még sok más.  A lányokkal együtt Bagarja is hamar kissurrant a kocsmából, hogysértetlenül megussza.

Negyedik ének: Bagarja elment a bíróhoz és elpanaszolta, hogy mi történt a kocsmában. Így hát Bagarja a béke barátja, a kevés szavú bíró és a bölcs aggastyán elindult a kocsmába rendet és igazságot tenni. Hozzájuk csatlakozott még a kis bíró és a kántor felesége, az amazon természetű  Márta. Mikor mindnyájan odaértek, az amazon természetű Márta megtalálta férjét,aki kínjában nyögve a földön kucorgott.  Márta addig verte a kántort a seprűnyéllel ameddig az eltört rajta. Hajától fogva kihurcolta a kocsma elé és mindenki előtt csúfságot űzött belőle. Eközben a bíró és a bölcs aggastyán lecsillapították a dühöngő tömeget és kalodába zárták a fondorlelkü egyházfit és a helység kalapácsát.

Szereplők:

Baradlay Kázmér, a kőszívű ember; özvegy Baradlayné, a kőszívű neje; Baradlay Ödön, az elsőszülött; Baradlay Richárd, a második fiú; Baradlay Jenő, a legifjabb fiú; Ridegváry Bence nagyúr; Tallérossy Zebulon úr; Lángh Bertalan, protestáns prédikátor; Aranka, Ödön szerelme; Edit, Richárd szerelme; Plankenhorstné báróné; Plankenhorst Alfonsine úrhölgy; Leonin, orosz nemes ki Ödön barátja; Pál úr, Richárd szolgája; Boksa Gergő, rabló, majd forradalmi kapitány; Palvicz Ottó, Alfonsine szerelme; Károly, Ottó és Alfonsine gyermeke; Szalmás Mihály, kém; apácák; katonák;kormánybiztos; parasztok; papok; csizmadia; grófok;bárók; kofák; szolgák.

Helyszínek: Nemesdomb, a Baradlay ház; Pest, Buda; Bécs; Oroszország; Körös-sziget; Kárpátok; puszta; mocsár.

Hatvan perc!

A nagytiszteletű Baradlay Kázmér házában hatalmas vendégsereg gyűlt össze. A házigazda gyengélkedik, ezért nincs a vendégekkel. Miközben tósztot mondanak érte, Baradlaynét a beteghez hívja az orvos. A vendégek arra gondolnak, hogy a szokásos szívproblémák gyötrik a nagyságos urat, hisz mindenki tudja, hogy szívbeteg, de ezzel a bajjal még száz évig is elélhet. Valójában már csak hatvan perce van, és az asszonyt azért hivatta a szobájába, hogy lediktálja a végakaratát. A végrendeletében minden részletét leírja saját temetésének. Legnagyobb fiáról, Ödönről úgy határozik, hogy maradjon a cár mellett Oroszországban, éljen csak kicsapongó életet, hogy jól kiüresedjen. Nem veheti el a lányt, aki miatt elhagyta a szülői házat és legyen diplomata. Richárd menjen át a lovassághoz a testőrségtől, és sose nősüljön meg, mert a másik két fiúnak jó ajánlólevél lesz egy harcban elesett testvér. Jenő, aki a legkedvesebb fia, de aki ezt sosem tudhatja meg, maradjon csak hivatalnok, ne támogassa senki, küzdje fel magát lépcsőről lépcsőre. Felesége hat héttel a temetése után menjen hozzá Ridegváry Bencéhez. Az asszony többször abbahagyja az írást, de a haldokló mindig megparancsolja, hogy folytassa és követeli, hajtsa végre parancsait. Végül eljön az idő és a férfi meghal. Az asszony imában megfogadja, hogy semmit nem teljesít a végrendeletből és a kőszívű ember még egy utolsó földöntúlit kiált, mintha meghallotta volna odaátról az imát és visszatért egy kiáltás erejéig, hogy tiltakozzon.

A temetési ima

A temetés hatalmas pompában zajlik és teljesen másképp, mint ahogyan azt az elhunyt  parancsolta. A harmadik pap, aki csak egy imát mondhatott volna, keményen elmondja, hogy sem adakozó, sem könyörületes, sem szeretetteljes, sem igazi hazafi nem volt a halott. Megjelenik egy feltűnően szép leány is, akinek nevét nem említik, de akiről sejthetjük, hogy az a lány, aki miatt Ödönnek messzire kellett utaznia.

Tallérossy Zebulon

Hatalmas tor követi a temetést az említett pap nem jön el a torra. Megérkezik Tallérossy Zebulon, aki lemaradt a szertartásról, mert elakadt az úton. Tallérossy nem kapott kocsit és hintaját négy bivaly húzta idáig. Tallérossy össze-vissza beszél és biztosítja az özvegyet, hogy megbüntetik majd a papot, aki a felháborító imádságot mondta.

Két jó barát

Oroszországban vagyunk, ahol hatalmas táncmulatság van. Egy idegen ifjúért rajong sok orosz fiatal hölgy. Az idegen férfi még a nagyon gazdag Alexandra hercegnő kegyeit is elnyerte, de ő hűvös és udvarias. Leonin nevű barátja elrabolja és elviszi egy titkos szórakozóhelyre, ahol a férfiak szórakoznak. Ide érkezik a levél Ödönhöz (mert ő az idegen), hogy atyja meghalt és azonnal utazzon haza. Leonin hiába próbálja lebeszélni barátját, az hajthatatlan, ezért inkább vele tart. Az úton hatalmas hóviharba kerülnek, farkasok támadnak rájuk és szánjukat is baleset éri. A Dnyaperen korcsolyáznak és négy farkas követi őket. Ödön megbirkózik a négy állattal, amíg barátja új lyukat fúr korcsolyaszíjjába, ami elszakadt. Ödön a kozák falu közelében jéghalászok lékébe esik bele, és onnan legjobb barátja Leonin menti ki.

A másik kettő

Otthagyjuk Oroszországban Ödönt és Bécsben találkozunk Richárddal, aki éppen párbajozni indul, de előtte összefut egy pappal, akit Bécsbe hivattak kihallgatásra, és aki úgy gondolja, hogy tévedésből túl drága szálláshelyre helyezték, és ebből még baja lesz. Richárdnak azt is elmondja, hogy ő bizony a lánya miatt, aki egy nemes fiába lett szerelmes és egy temetési ima miatt, amit ugyanannak az úrnak a temetésén mondott el jutott ide. Richárd tudja, hogy a pap az ő apja temetéséről beszél, de nem fedi fel kilétét, hanem ad a pincérnek két aranyat a pap költségeire. Hazamegy a szállására, ahol vacsorával várja öreg szolgája. Öccse is megérkezik, aki elmondja, hogy anyjától levelet kapott és ezer forintot, hogy fényűzőbben éljen. De ő nem akar, mert hivatalnokként nem tenne jót neki. A fele pénzt Richárdnak adja, mert őtőle úgyis megvonta támogatását anyja, hogy jobb útra térjen. Az csak a kívánsága, hogy kísérje el őt bátyja Plankenhorsték estélyére. Richárd majd táncoltatja az anyát, amíg ő a lánynak udvarol.

Mindenfelé emberek

Plankenhorstéknál az asszony bárókisasszonynak született, de férje már nem volt az. Meghívottak voltak ugyan a legnagyobb estélyekre, de senki nem mutatott komoly érdeklődést irántuk a felsőbb körökből. Az ő estélyeikre inkább fiatal katonatisztek, testőrök, hivatalnokok jártak. Jenő megpróbál Alfonsine közelébe kerülni. Richárd unatkozik és csak egy szobalány érdekli, aki rákoppintott a kezére, amikor megcsípte annak az arcát. Öccsétől megtudja, hogy a lány nem szobalány, hanem egy szegény nemeslány, akit itt tartanak, de csak cselédként bánnak vele. Bocsánatát kéri a szép Editnek, aki teljesen elbűvöli szépségével.

A bakfis

Richárd ezek után minden meghívást elfogad Plankenhorstéktól. Ali várja, hogy néhány szót válthasson Edittel. Alfonsine ezt észreveszi, aki amennyire szépséges annyira romlott lelkű. Szobalányával csak bakfisnak nevezik Editet, és arról beszélnek, hogy becsapják a lányt azzal, hogy úri ruhát adnak rá, tanítatják és bevezetik a társaságba. Szerveznek egy találkozót, Editet egyedül hagyják a házban és meghívják Baradlayt. Baradlay azonban nem tesz semmit amivel kompromittálná a lányt. Alfonsine-nek pedig ez volt a terve. Baradlay egy levélben megkéri Edit kezét. Mikor Edit átadja a levelet, Alfonsine és az anyja dühöng, hogy Alfonsine terve nem sikerült. Anyja csak annyit mond Alfonsine-nek, hogy nem minden férfi olyan, mint Palvicz Ottó.

A zsibárus

Richárd miután levélben megkérte Edit kezét, lélekben megtisztulva és megindulva tér haza. Elhatározza, hogy minden csecsebecsét, amely más nőkre emlékezteti, kidobat szolgájával. Az meg is tisztítja a szobát, de kiderül, hogy egy híres hölgyről készített képet beadott a zsibárushoz. Richárd elmegy, hogy visszaszerezze a képet, de ottragad az öreg zsidónál, akinek hihetetlen sok holmija van az ócskaságtól a legértékesebb portékáig. Végül Richárd a kép helyet egy karddal tér haza, mert a zsibárusnál megtalálja saját képét, amit az említett hölgy adott el az öreg Salamonnak. Még a zsibárusnál kipróbálja a kardot, kettévág vele egy puskacsövet. Salamon ettől annyira odavan, hogy a Richárdot ábrázoló képet megtartja magának.

Női bosszú

Aranka, a pap leánya folyamatosan apját várja. A szomszédságból is azt a hírt kapja, hogy apja valószínűleg börtönbe jut a temetésen elmondott ima miatt. Megérkezik Baradlayné, minden gazdagságot és támogatást megígér a lánynak, de az nem fogadja el, mert neki meg kell várnia Ödönt, aki azt ígérte, hogy visszatér hozzá. Baradlayné átad egy levelet, amit Ödöntől kapott, és amit még fel sem bontott. Együtt olvassák el Arankával. Leonin levele az, aki elmondja, hogy mi történt velük Oroszországban. A két egymás karjaiba borulva otthagyják az öreg paplakot és Baradlayné magához veszi a lányt a kastélyba.

Az aláhúzott sorok

Bár a faluban mindenfélét pletykálnak a Baradlayakról és Arankáról, senki nem tudja a valóságot. Ödön levelet ír anyjának, hogy felépült és érkezik haza. Anyja elébesiet és elmondja, hogy azt akarja, hogy ő vegye át az apja után a főispáni széket és legyen ura a háznak. Az úrnőt is megtalálta már. Ödön ellenkezik, de aztán anyja bevezeti Arankához és minden ellenszegülés eltűnik. Az asszony boldog a fiatalok boldogsága miatt és a szobájában aláhúzza azokat a sorokat, amiket ellentétesen ugyan, de már véghez vitt a végrendeletből.

A kézfogó napja

A kézfogóra mindenhonnan érkeznek a gazdag hintók. Nagy pompával megérkezik Tallérossy Zebulon is eladó lányaival, és Ridegváry is nagy magabiztossággal. Hamar észreveszik, hogy olyanok is vannak a társaságban, akik bizony nem a császár hívei. Nem barátai sem Ridegvárynak, sem pedig Tallérossynak. A pap is ott van Tallérossyék legnagyobb megrökönyödésére, és nem is látszik nagyon boldogtalannak. Aztán megkezdődik a ceremónia, és kiderül, hogy a kézfogón nem özvegy Baradlayné és Ridegváry a főszereplő, hanem Ödön és Aranka. Sokan éljeneznek, Ridegváry és barátai azonban megsemmisülve állna. Ridegváry elmondja Baradlaynénak, hogy pontosan tudja, hogy hogyan is szólt a végrendelet, aminek minden szavát megszegett az asszony, és hogy ez a viselkedés egy magaslatra vezet, de annak a magaslatnak vérpad a neve.

Az első lépcső ,,ama” magaslathoz

A megyeházán ülés van, és éppen Tallérossy beszél arról, hogy milyen buta gondolat a parasztnak szavazójogot adni, és írni-olvasni tanítani. A fehér tollasok, akik az újítások mellett vannak, mindenre elszánva szónokolnak. A fekete tollasok, a maradiak, lapos szónoklatokkal húzzák az időt. Az elnöki székben Ridegváry Bence ül, akinek megvan a joga arra, hogy abban a pillanatban szavazásra bocsájtson egy kérdést, amint csak akarja. Miután minden kísérlete kudarcba fullad, a pandúrokat hivatja és a teremben elkezdődik a harc. A pandúrok csak nem jönnek, mert őket Baradlay Ödön állítja meg. Kitiltja Ridegváryt a teremből és nagy örömujjongás közepette elfoglalja a főszéket. Ridegváry szavaival, ez volt az első lépcső ,,ama” magaslathoz.

Tavaszi napok

1848. március 13.-án az egész város felbojdult Bécsben. Kitört a forradalom. A Plankenhorst család villájában gyűlnek össze a megrémült császárpárti urak és hölgyek. Azon tanácskoznak, hogy vajon mit is tegyenek? Meneküljenek vagy maradjanak. Sorra érkeznek a hírhozók, némelyeket majdnem agyonvert már a tömeg. Van olyan úr, aki halottszállítókat fizet le, hogy hullaként menekítsék ki a városból. Antoniette asszony nem akar menekülni, félholt leányát kiráncigálja az erkélyre és onnan kiáltja, hogy éljen a szabadság. Közben Jenő, aki teljesen ideggyenge és életében soha nem fogott kardot, egyetlen vadászaton sem vett részt, halálos félelemben ül a szobájában és Alfonsine-on jár az esze. Jenő estére legyőzi félelmét és elindul, hogy megtudja mi történt a szeretett nővel. Megdöbbenve látja, hogy a Plankenhorst palota a szabadságharcosok egyik központjává vált. Alfonsine és anyja mindenkivel elhitetik, hogy a szabadság oldalán állnak. Jenőt megbűvöli, hogy a nő állandóan a nyakába ugrik, csókolja, örömittasnak mutatja magát a szabadság ügye miatt. Úszik a boldogságban és nem lát át a színjátékon. Egyik erkélyről Ödönt hallja beszélni, ez megrémíti, és eszébe jut, hogy ez a második lépcső ,,ama” magaslathoz.

Az érem másik oldala

A bécsi utcákon Richárd is ott van, mint katona. Mindenféle, egymásnak ellentmondó parancsot kap. Nem használják csak a kardjuk lapját, nem gyilkolnak, csak szétkergetik a csőcseléket. A részeges tömegtől már a forradalmárok is tartanak, Akiknek nem a szabadságon, hanem a pusztításon, rabláson jár az eszük. Jenő végigkocsizza a várost, nehogy összetalálkozzon Ödönnel, vagy nehogy a csőcselék haragja elé kerüljön. A forradalmárok és Richárd csapata egy zárda előtt próbálják meg szép szóval és viccekkel lecsillapítani a kedélyeket, de nem sikerül. Richárd bemegy a zárdába, ahol megpillantja Editet. Ezután már nem akar egyebet, csak elkergetni a csőcseléket. Feletteseitől emiatt is különböző leveleket kap, egyik keményebb, másik megfontoltabb magatartást parancsol.

Akik igazán szeretnek

Már októberben járunk és a forradalmat hamarosan leverik. A barrikádokon két forradalmár beszélget. Az egyik Alfonsine-t szereti, a másik úgy hiszi, hogy az anyjával együtt kém. Közben kiderül, hogy Alfonsine és az anyja egy apácán keresztül tartja a kapcsolatot a császárpártiakkal. Mikor Editet kihozhatják a zárdából, a látogatás színe alatt kicserélik az információkat. Editet a boldogtalanságba akarják kergetni azáltal, hogy megbeszélik, hogy Richárdot hamarosan megölik és annak anyját is elkapják. Alfinsine szerint mindenki tudja, hogy álruhában jár, és hol tartózkodik. Edit mindet kihallgatott, nyugalmat színlel, mintha nem tudna semmit. Amikor hazafelé kocsiznak, hirtelen kiugrik a kocsiból és elrohan arra a címre, ahol Richárd anyja van. Elmondja a sötét terveket, Editet is kofának öltöztetve elmennek Richárdhoz, aki útra kel anyja tanácsára Magyarországra. Elmennek Palvicz Ottó csapatához, és megtévesztve őket az Alfonsine-tól hallott jelszavak alapján elküldik őket a Richárd útjával ellentétes irányba. Palvicz csak reggelre jön rá a cselre, de akkor már bottal ütheti Richárd és a kofák nyomát. Editet visszaviszik a kolostorba, ahol nem árul el estig semmit, pedig vesszővel, szíjjal verik. Estére azt mondja, hogy az éjszakát Richárdnál töltötte. Tudja ugyanis, hogy így biztosan titokban marad a szökése, mert ezt a szégyent a kolostor nem engedheti meg magának.

A vérveres alkony

Leverték a forradalmat. A győztes még pihen, a vesztes menekül. Csak egy félkezű forradalmár támolyog sebesülten, rogyadozó léptekkel a Plankenhorst palota felé. Látja a lobogót és eléri a kaput, de az, zárva van. Hiába dörömböl, nem nyitnak ajtót. Még reménykedik, hogy talán a nők elmenekültek és jó lesz itt meghalni, ennek a háznak a kapujában, a szabadság lobogója alatt. A lobogót azonban még hajnal előtt kicserélik a császári zászlóra, és ott hal meg az áruló nőknek a palotája tövében.

Az a harmadik

Jenő a szabadságharc utolsó napjait már a Plankenhorst palotában töltötte. Éjjelre sem ment szállásra, és úgy érezte, hogy viszonya már Alfonsine-val mindenki számára egyértelmű és megmásíthatatlan. Sorra érkeznek az urak és hölgyek, a régi barátok, akik visszatértek vagy előbújtak rejtekhelyeikről. Jenővel senki sem törődik, csak Ridegváry mondja neki, hogy menjen a szállására, mert beszélni valója van vele. Alfonsine előad egy színjátékot Jenőnek, hogy el akarják választani őket, de ő a sírig hű marad hozzá. Alfonsine anyja elmondja Jenőnek, hogy sem a forradalmárokhoz, sem a császárpártiakhoz nem állt, és Alfonsine kezére addig ne számítson, amíg nincs rendes állása. Alfonsine Palvicz Ottótól kap levelet, aki viszonyuk leélesztésére kéri. Ridegváry elmondja Jenőnek, hogy anyját keresik, és el fogják ítélni. Egész családja üldözött és anyja hamarosan felkeresi a szállásán. Felajánl neki egy ragyogó állást a cárnál. Anyja nem jön egész éjjel, és reggelre Jenő megtudja Ridegvárytól, hogy elmenekült a városból. Jenő elfogadja az állást, elmegy Alfonsine-ékhoz és megkéri a leány kezét. Másnapra megbeszélik a kézfogót, de hazaérve megjön az anyja, aki elmondja, hogy tudja, hogy ő előtte fényes pálya áll, míg testvéreit a vérpad várja. Ödön gyermekei pedig koldusbotra jutnak. Jenő úgy dönt, hogy anyjával tart. Hiába várja Ridrgváry és a megíivottak serege a Plankenhorst házban.

Elől víz, hátul tűz

Richárd csapatával menekül. Palvicz Ottó a nyomukban. Egy alkalommal már pisztollyal lőnek egymásra, de aztán nem ér véget a párbaj. Richárdéknak útját állja a Duna, a March, a víz, a hegy, a hóesés, de még az erdőtűz is. Végül sikerül magyar földre jutniuk.

Egy nemzeti hadsereg

A nemzeti hadsereg gyerekekből, öregekből, ifjakból, papokból, ügyvédekből, úrfiakból és rablókból állt. Harcoltak kaszával, az ellenségtől rabolt fegyverekkel. Harangból öntöttek harangot, a főurak közül is sokan állítottak fel csapatokat. Hősiesen harcoltak.

A szalmakomisszárius

Tallérossy Zebulon nagyúr lett, élelmezési biztos. A legnagyobb problémája, ahogyan ő nevezte, a magasabb politika. Azonban ez nem a szabadságharc ügye volt, hanem hogy férjhez adja öt leányát. Ebben még a felesége is egyetértett vele. Baradlay Ödön egy napon vendégségbe hivatalos hozzájuk. Ki is takarítják a házat, és nagy lakomát rendeznek, hátha Ödönön keresztül eljutnak Jenőig, aki igencsak jó parti az egyik kisasszonynak. Ödön azonban elviszi Zebulont a háborúba, ahol sok száz embert kell ellátni élelemmel, szalmával, és jegyzékeket írnia. Zebulon retteg a félelemtől, reszket az éhségtől, nem ért a jegyzékek írásához, és semmi kedve a háborúskodáshoz. Hátramarad hát az utolsó állomáshelyen, de mégis úgy alakul, hogy onnan támad az ellenség. Zebulon kiugrik az ablakon és meg sem áll hazáig. Sokkal később olvasta csak, hogy mi is történt ott, és hogy az újságok úgy tudták, hogy ő több óráig védte a rábízott javakat és a helyet.

Az első tandíj

Kassánál nagyon kikapott a magyar sereg. Rossz volt a haditaktika. Már nagy bajban vannak, amikor megjelenik egy huszárszázad, élükön Richárddal, és segítenek a biztonságos visszavonulásban. A két testvér nagyon boldog, hogy találkoztak, hiszen évek óta nem látták egymást.

A betyár

Boksa Gergő ötven ökröt terelt a csapatokkal, hogy a húsellátmány biztosítva legyen. Hanem bizony úgy megijedt a csatazajtól, hogy ijedtében otthagyja az ökröket és futásnak ered. Este aztán a táborban ötven botütést kap ezért és elkergetik. Ő átmegy a némethez, és csellel visszaszerzi az ökröket. Baradlayék nagy örömmel fogadják, és Boksa Gergő papírt kap róla, hogy semmisnek tekinthető a verés.

A Királyerdőben

A királyerdőben hatalmas csata zajlott. Mindenki érezte ez egy olyan viadal, aminek a vége győzelem vagy halál. Itt találkozik össze a két nagy ellenfél: Palvicz Ottó és Baradlay Richárd is. Richárd legyőzi Palviczot. Győz a magyar hadsereg.

A haldokló ellenfél hagyatéka

Bár Richárd néhány óráig eszméletlenül feküdt, nem szenvedett komoly sérüléseket. Pál úr azonban meghalt, amikor a sebesült Richárdra vetette magát, hogy a lovaktól megvédje tulajdon testével. Palvicz Ottó is a halállal küzd, és magához hivatja Richárdot. Elmondja, hogy egy gazdag hölgytől van neki egy fia, akit három éve kerestet. Rábízza a titkot és a fiút Richárdra, aki megígéri, hogy gondoskodik a gyermekről. Palvicz meghal Richárd kezét szorítva.

Napfény és holdfény

Baradlay Ödön neje és két gyermeke Jenővel együtt Körös-szigeten van, ami igazi kis paradicsom. Biztonságban vannak, csak nagy aggodalomban. Jenő megtanítja Arankával a titkosírást, amivel lehet a katonákkal levelezni. Közben özvegy Baradlayné a kastélyában kórházat rendezett be, ahol rengeteg sebesültet ápolnak. Sajnos a háborús sebeken kívül a kolera is pusztítja az embereket, ezért Baradlayné nem ír gyermekeinek, unokáinak, menyének, és nem látogatja meg őket. Minden este beszél a kőszívű arcképéhez, hogy tudja hogy ő cselekedett helyesen.

Sötétség

Alfonsine-éknál ott van két apáca és Edit. A harcokról beszélnek, és ők négyen biztosak benne, hogy hamarosan vége lesz az egésznek. Megérkezik Ridegváry, aki közli, hogy a magyarok győztek és Palvicz Ottó meghalt. Alfonsine teljesen kitör magából, anyja elájul a szégyentől. Alfonsine szövetséget köt Ridegváryval, hogy eltörlik a Bardlayakat. Editet is megfenyegeti, hogy megöl mindenkit, akit szeret.

Mindenváró Ádám

Mindenváró Ádám olyan ember, akit soha nem érdekelt a szép ruha, a haza vagy a megye dolga, gazdagság vagy rang. Éldegélt kis házában, földjével, feleségével, nem kellett gyerekkel törődniük, mert nem volt nekik. Ide menekül Tallérossy Zebulon és elmeséli bujdosását. Megfutamodott a német elől, két napig futott az erdőben, aztán egy hordóba rejtették. Napszámos ruhát adtak rá, később zsidóasszonynak öltözve menekült, és végig rettegett, hogy valaki felismeri és megöli. Mindenváró majd megszakad a nevetéstől a történet alatt. Megérkezik Szalmás uram is, aki az ellenséghez tartozott é mindketten megrémülnek a másiktól. Azt hiszik, hogy miatta van ott a másik. Szalmás elmeséli, hogy a magyarok győztek. Éjszaka aztán ijedtében mindkettő megszökik.

Sorsát senki sem kerülheti el

Két napig bujdosott az erdőben Tallérossy, amikor egy tisztáson szembetalálta magát Szalmás urammal és rájött, hogy nem menekülhet tovább. Felajánlotta, hogy inkább ne bántsák egymást. Közben megérkezik egy magyar katona, Szalmás elillan, és a katona Boksa Gergőhöz vezeti, aki azóta parancsnok lett. Az elmondja, hogy a törvényszék halálra ítéli a hazaárulókat és a hazájukat cserbenhagyókat. Onnan is elmenekül Tallérossy, egy szekéren eljut egy távoli falucskába, ahol a paptól kér segítséget, aki saját fiához küldi külföldre reverendában. Csak útlevelet kell kérvényeznie. Akitől kérvényezi nem más, mint Ridegváry, aki azonnal megismeri és rögtön titulust is ad neki.

Egy magányos lovag

Pesten hatalmas a csend, senki sem mozdul. Az utcák csendjét lódobogás riasztja fel. Egy magányos huszár nyargal, mögötte messze a csapata. Utánuk mindenhonnan felhangzik a boldog éljen. Baradlay Richárd az, és azt az asszonyt keresi, aki a gyermeket bújtatja. Megtudja, hogy az osztrákok egyik börtönében ül és a gyermekről senki sem tud semmit.

Párharc mennykövekkel

Richárd megszáll abban a házban, ahol korábban az asszony lakott a gyerekkel. Összebarátkozik egy csizmadiával, aki bemegy pórnak öltözve a várba, hogy kémkedjen. Ödön, Richárd és a többi parancsnok azon vitáznak, hogy meg kell-e ostromolni a várat, és hogy vállalhatják-e a lehetséges következményt, hogy Budáról az ellenség Pestet is földig rombolja. Végül a támadás mellett döntenek. Richárd gyávának mondja Ödönt. Az öreg csizmadia a várban felismeri Szalmás Mihályt, és elmondja Richárdnak, hogy tudja, hogy van egy kém, aki bajba sodorhatja őket. Azt is észreveszi, hogy a pesti házból gyertyákkal jeleznek a várba. Pestet porrá bombázzák. A csizmadia meglepi az árulót és lelöki a ház ablakából. A magyarok megindítják Buda ostromát. A csata első nap nem dől el.

Zenit

Az ostrom előtti estén Ödön Richárdot párbajra hívja, ami jelen esetben azt jelenti, aki hamarabb ér fel a várba a maga oldalán, az győz a párbajban. Mindketten hősiesen harcolnak, de Ödön a gyorsabb. Richárd megpróbálja megmenteni a Lánchidat is.

Az eldobott lélek

Richárd elmegy a kórházba, hogy a gyermeket végre fellelje. A dajka meghalt, de talál nála egy címet. Elmegy arra a címre, és ott megtalálja a nagy nyomorúságban élő gyermeket. Visszaviszi Pestre, és ott elviszi a gyermekkórházba, mert szembetegsége van.

Ephialtes

Ridegváryval és Tallérossyval találkozunk ismét. Az író visszaidézi a történelemből azokat, akik átkozták vagy eladták hazájukat. Ilyen volt Ephialtes is, aki eladta Hellászt. Ridegváry is eladta hazáját. Behívta a cár seregeit, hogy tegyenek rendet és töröljék el ezt a nyomorúságos társaságot. Tallérossy Zebulon bizony nem annyira élvezte ezt a cselekedetet. Sőt egyszer eszébe jutott egy magaslatnál, hogy mint Dugovics Titusz lerántja magával a mélybe Ridegváryt, de aztán őt lányára gondolt, és nem lett hős. Próbált érdeklődni a megtorlásról, de Ridegváry csak latinul volt hajlandó idézgetni. Próbált vele összeveszni vagy megszökni, de Ridegváry nagyon ragaszkodott hozzá. Zebulon ellopott egy angol nyelvű útlevelet, amiben nincs név és cím, tehát bárki felhasználhatja. Egy gyógyszer segítségével kiütéseket szerzett magának, ami miatt Ridegváry messze szaladt tőle, mert azt hitte, ő is kolerás. Így szabadult meg Zebulon Ridegvárytól, aki tovább masírozott a cári sereggel.

Perhelia

Csodálatos égi tünemény tűnt fel 1849 júniusában az égen, de a természettudósok nem törődtek akkor vele. Csak a nép törődött, akik babonaságból rossz jelnek vették az égi tüneményt. Lánghy Bertalan, a protestáns prédikátor, ki az idős Bardlay temetésén annakidején az emlékezetes imát mondta, hatalmas parasztsereggel védte a Tiszát. Kérte Istent, hogyha ez a jel az égen valóban vészjósló, akkor inkább haljon ő meg, mert nem akar ezen a földön élni, ha nem lehet ez szabad föld. Isten, aki tudta, mi következik, meghallgatta imáját, és magához vette a hűséges szolgát. A nép pedig szétfutott.

Régi jó barátok

A magyar sereg világosnál letette a fegyvert. Ott volt Baradlay Ödön is, várta, hogy sorsa beteljesüljön. Zebulontól érkezik egy levél, benne egy útlevéllel, amivel megszökhet Angliába. Ödön fogja magát és elszökik, de az első ellenőrzésnél azonban beleakad Leoninba, aki nemhogy segítené, de minden barátságukat feledve, bezáratja, és ráparancsol az őrre, hogyha szökni akar, lője le. Az őr azonban az a szolga, akivel együtt szöktek annakidején a farkasok elől, és elengedi. Ödönnek sikerül megszökni.

Nadír

Csak vágtat végig a pusztán, amikor összetalálkozik Boksa Gergővel. Tőle tudja meg, hogy Ridegváry Nagyváradon van, és rájön, hogyha Leonin el nem fogja, ő bizony Ridegváry kezeibe fut, és ő az, akinek nem adná meg magát. Ezek után újra hisz a barátjában. Boksa elviszi mocsáron, úttalan utakon keresztül egy házba, ahol bevárhatja az ítéletét. Bizony a családjához vezeti Ödönt!

A nem mutatott levél

Ödön iszonyatosan szenvedett a család körében, hiszen minden nap várta, hogy levelére, melyben tudatta a törvényszékkel, hogy várja döntésüket, válasz érkezik. Felesége az őrület határán volt és állandóan könyörgött, hogy meneküljön, de ő nem tette. Nem tehette. Jenőnek érkezik egy levél, illetve Eugen Baradlaynak, amit tévesen használtak, mert az Eugen Jenő és nem Ödön. Jenőt hívják a törvényszék elé Ödön helyet. Jenő nem mutatja meg a levelet, csak felkerekedik, és elmenjen. Megpróbálják visszatartani, mert azt hiszik, hogy Plankenhorstéknál akar kegyelmet kérni. Jenő nem árulja el igazi tervét.

Egy ember, akit még eddig nem ismertünk

Jenő megjelenik a bírák előtt, akik mindenről kikérdezik. Vállalja, amivel vádolják, de mások ellen nem tanúskodik. A bírák csodálkoznak azon, hogy mindent vállal, de ő nem akarja, hogy hosszúra nyúljon a tárgyalás, hogy szembesítsék valakivel, aki felismerhetné. Gyorsan végeznek. Az ítélet halál. Ő pedig csak annyit kér, hadd írjon levelet a családjának.

A túlvilágról

Visszaköltözik Ödön, Aranka, a gyerekek és az öreg Baradlayné a Baradlay kastélyba, és ott várják Ödön beidézését. Egyik nap jön egy katona, aki mindhármuknak levelet hoz. Természetesen Jenőtől, amiben megtudják, hogy mit tett értük. Mindhárman zokognak, de a katona előtt vissza kell fojtani a könnyeket. Annak még átkel adnia a mellényt, melyet Jenő viselt a kivégzés alatt. A mellényen három véres lyuk van.

A kőszívű ember előtt

Az anya őrjöngő fájdalmában fia mellényével a kezében rohan a kőszívű képéhez, hogy neki ordítsa ki szívéből a fájdalmát. Őt vádolja és magát. Ödön már nem akar hőst játszani, hiszen öccse volt az igazi hős. Neki megmaradt a család, akiket támogatnia kell.

A börtön távirdája

A börtönben, ahol Jenő volt, ott volt Richárd is és a börtönfalon át, értesült kopogtatással, hogy halálra ítélték testvérét. A cellákból úgy érkezett a hír, hogy az öreget. Ők Ödönre gondoltak, de Richárd mindig Jenőt hívta így. Bár ő is úgy tudta, hogy Ödönnek kell meghalnia.

Az első tőrdöfés

Alfonsine boldog a hírre, hogy az egyik Baradlay már meghalt, és miatta, hiszen az ő jegyzetei is belejátszottak a halálos ítéletbe. Diadalittasan vágja Edit szemébe, hogy az egyiket már megölte. Nem tudta, hogy azt, akit ő a legjobban szeretet a világon. Azt, aki még akkor is megbocsátott neki, amikor rájött, hogy ő fektette árulásával a sírba.

A fejgörcsök napján

A teljhatalmú kormányzónak fejgörcsei vannak. Ilyenkor legjobb embereivel is keményen bánik. Minden kegyelemért könyörgőnek nemet mond, és a legsúlyosabb ítéleteket osztogatja. Késő éjszak érkezik hozzá Alfonsine, aki megtudja, hogy már másnap leváltják a kormányzót keménykezűsége miatt. Ráveszi a kormányzót, hogy mér ezen az éjszakán hozzanak meg minden ítéletet, és végezzék ki hajnalban a foglyokat, élükön Baradlay Richárddal.

A tőr hegye letörve

A kormányzó megígéri, hogy így fog tenni, és Alfonsine diadalittasan hazamegy Bécsbe. Elmondja anyjának és Editnek, hogy végre minden terve sikerült, és megölte Richárdot is. Azonban alighogy elmeséli rémséges tetteit, jelenti a szolgáló, hogy Baradlay Richárd úr van itt. Alfonsine rosszul számolt. A kormányzó nemhogy halálra ítélt volna minden foglyot, hanem elengedte minden büntetésüket. A kormányzó elmondta Richárdnak, hogy szabadulását Alfonsine-nak köszönheti, és átnyújtja halott testvére hajfürtjét, ami szőke (mint Jenőé), és nem fekete (mint Ödöné). Elindul Bécsbe és ugyanazon a vonaton utazik, mint a diadalittas Alfonsine, hogy elmenjen a Plankenhorst házba és megtalálja Editet.

A kőszívű ember felel

Közben özvegy Baradlayné minden nap a kép előtt könyörög és vádol. Vádolja a kőszívűt Jenőért és könyörög Richárdért. Aztán megérkezik a levél, hogy Richárd szabad. Úgy érzi, férje felelt neki, és Jenő volt a közbenjáró, mint gyermekkorában is a két szülő között.

A kérő

Megjelent tehát Richárd Plankenhorstéknál, és bizony senki nem értette hogyan lehetséges ez. Edit boldogan rohan a karjaiba. Plankenhorstné elmondja lekicsinylően, hogy Richárdnak semmi joga Editre, hiszen nem méltó hozzá. Se rangja, se vagyona, és Editnek kérője van. Edit azonban odavágja, hogy ő mindenkinek elmondja majd, hogy egy éjszaka megszökött a zárdából és a kaszárnyában töltötte az éjszakát a szeretőjével. Ez elég lenne, de Plankenhorstné még megpróbálkozik azzal, hogy tudja, hogy van egy fia Richárdnak. Ezzel a fiúval akarja befeketíteni Richárdot Edit előtt. Richárd elmondja a gyermek történetét, de nem árulja el anyja nevét. E hír hallatára már nem tartóztathatják Editet.

Comedy of errors

Richárd és Edit boldogan hagyják ott a házat, és elhatározzák, hogy amint lehet, összeházasodnak. Nem megy hamar, mert annyi engedélyt kell elintézni, hogy bizony hosszúra nyúlik a várakozás. Mégis kivárják tisztességesen. Egyszerű esküvőt tartanak, szűkösen élnek, hiszen Richárdnak már nincs vagyona. Mégis boldogok. Aztán Salamon, az öreg zsidó eljön és elmeséli nekik, hogy Editnek nagy hozománya van, így nem kell szűkölködniük. Magukhoz veszik Károlykát is, Palvicz és Alfonsine fiát.

Húsz év múlva

Richárd Palvicz Ottó fiát sajátjaként nevelte, és sokáig nem is volt vele semmi baj. Kamaszként megszökött és ellopott otthonról több ezüstöt. Richárd kereste, és végül egy rablótanyán rongyokban talált rá. Később rájött, hogy Károlyt anyja értesítette és becsapta azzal, hogy apját, nevelőapja orvul megölte és bosszút kell állnia. Ezért változott meg Károly viselkedése. Később még többször megszökött, de Richárd mindig kihúzta a bajból. Végül hivatalnok lett, itt talált rá Alfonsine, aki koldusbotra jutott. Károly azonban nem segített rajta, mert éppen megkapta atyai örökségét és elment Amerikába. Alfonsine pedig őrültekházába jutott, amit özvegy Baradlayné alapított. Ottjártakor kerül éppen oda Alfonsine, és Baradlayné pénzt ad, hogy ápolják a nőt. Alfonsine itt tudja meg, hogy Jenő halt meg Ödön helyett, és hogy megbocsájthatatlan vétke miatt a túlvilágon sem nyugodhat majd.

Végszó

Felnőtt egy újabb nemzedék, a vért és a könnyeket elmosta az idő, és az új kor jobb idők reményét ígéri a magyar nemzetnek.