A Lúdas Matyi Fazekas Mihály népmesei szálakkal átszÅ‘tt elbeszélÅ‘ költeménye. A költÅ‘ humoros formában mutatja be, hogy a furfangos szegénylegény hogyan jár túl a gazdag uraság eszén, és – akárcsak a mesékben – miként diadalmaskodik az ügyesség és az elszántság a kapzsiság és a butaság felett.
Szereplők:
Matyi, siheder fiú Öreg özvegyasszony, Matyi anyja Döbrögi uraság, Ispánok, Favágók, Jobbágyok, Scorbuntius úr, öreg orvos BÃró, Szolgák, Poroszlók, Sánta banya, Szobalány, Fiatal siheder, Lándzsások.
HelyszÃn:
Nincs pontos helyszÃn, a NyÃren vagy az ErdÅ‘háton.
A mű négy levonásból áll.
A rövid tartalom
Volt egyszer egy öreg özvegyasszony s annak egy siheder fia, Matyi. Csendesen és szegényen éldegéltek a faluban. Az asszony nagyon sokat dolgozott, Matyi viszont elég lusta legényke volt. Hiába zsémbeskedett vele az édesanyja, a fiú egész nap henyélt, és csak a legyeket hajkurászta. Egyszer azonban elunta Matyi a semmittevést is, és kiment a házból, összebarátkozott a korabeli legényekkel. Tőlük tudta meg, hogy széles a világ, és nem csak az a falu létezik, ahol ő él. Fel is támadt benne a vágy, hogy láthasson más vidékeket, országokat is. Kapóra jött, hogy éppen egy hét múlva rendezték Döbrögben a vásárt. Azt gondolta Matyi, hogy elvihetné az anyja által nevelt libákat és a gúnárt eladni a vásárra. Világot is látna, és még egy kis pénzt is kaphatna értük. Hosszas kérlelés után az édesanyja elengedte.
Döbrögben és a vásáron Döbrögi uraság az úr, akinek joga van ahhoz, hogy elvegye, ami tetszik neki, és Å‘ maga szabja meg a portékák árát. Matyi errÅ‘l mit sem sejt. Az uraság azonban szemet vet Matyi gyönyörű lúdjaira. A legényke nem veszi le a süvegét az úr elÅ‘tt, és azt meri mondani, hogy Å‘ a ludak tulajdonosa. Döbrögit majdnem szétveti a düh, mert a büszke tulajdonos nem akarja fele áron eladni neki a libákat, tehát elkobozza Å‘ket Matyitól, és ötven botütést szab ki rá büntetésül. Matyi a botütések után megfogadja, hogy “Háromszor veri ezt kenden Lúdas Matyi vissza.”
Matyi nem mer a
Matyi pedig ezalatt beáll Scorbuntius úrhoz, és egy-két hét alatt kitanulja az orvosmesterséget. Szükség is van rá, hiszen Döbrögi uraság még mindig nagybeteg. Külföldi felcsernek adja ki magát, és felkeresi Döbrögit újból. Az egész személyzetet elküldi gyógyfüveket keresni, a sánta banyát pedig a paphoz imádkozni. Matyi Ãgy egyedül marad a beteggel, akit másodszor is jól megver, és újra elveszi tÅ‘le a ludak árát.
Mire az ispánok, szobalányok hazajönnek, Matyinak már hűlt helyét lelik. Hiába pattannak lóra, nem tudják elkapni.
Döbrögi már retteg Lúdas Matyitól. Azóta neveznek mindenkit – aki hibás valamiben – ludasnak. Az uraság minden ludat kiirtott a környéken, és már a lúd szó hallatára feláll a szÅ‘r a hátán. Matyi azonban nem felejtette el az Ãgéretét, hogy egy verés még hátra van.
Amikor újabb vásárt rendeznek Döbrög városában, Matyi egy fiatal sihederrel megbeszéli, hogy megveszi tÅ‘le a lovát, ha az teljesÃti egy kérését. Amikor Döbrögi hintója megérkezik, az idegen siheder lóra pattan, és azt kiáltja, hogy Å‘ a Lúdas Matyi. Mindenki utána ered, lándzsások és poroszlók próbálják elkapni.
Ezalatt pedig a mi Matyink harmadszor is jól elveri Döbrögit, és elveszi tőle még egyszer is a ludak árát.
Lúdas Matyi tehát megfizette az “adósságát”, úgyhogy továbbállt. Döbrögi pedig jó útra tért, és kedvesen bánt ezek után az embertársaival.
RSS csatorna a hozzászólásokhoz. Visszakövetés (trackback) URL
ez nagyon jó huhuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuu ez is seguttet a hazim ba
nyolcadikos vagyok es ez volt a kotelezo hazilvasmany
ez nagyon jó huhuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuu ez is seguttet a hazim ba
+1
na végre végeztem ezt irtam le olvasonaplomba xd
Jaj nagyon köszi! Holnap errÅ‘l fogunk beszélni és lehet hogy dogát Ãrni irodalom órán! kösziiiiiiiii
Ez nagyon jó.Kiváló mű.Gyerekkorom nagy kedvence.A mai napig megnézem ahányszór játszák a TV-ben.Rajz filmen is…….