Szereplők:
Matyi, siheder fiú Öreg özvegyasszony, Matyi anyja Döbrögi uraság, Ispánok, Favágók, Jobbágyok, Scorbuntius úr, öreg orvos Bíró, Szolgák, Poroszlók, Sánta banya, Szobalány, Fiatal siheder, Lándzsások.

Helyszín:
Nincs pontos helyszín, a Nyíren vagy az Erdőháton.

A mű négy levonásból áll.

A rövid tartalom

Volt egyszer egy öreg özvegyasszony s annak egy siheder fia, Matyi. Csendesen és szegényen éldegéltek a faluban. Az asszony nagyon sokat dolgozott, Matyi viszont elég lusta legényke volt. Hiába zsémbeskedett vele az édesanyja, a fiú egész nap henyélt, és csak a legyeket hajkurászta. Egyszer azonban elunta Matyi a semmittevést is, és kiment a házból, összebarátkozott a korabeli legényekkel. Tőlük tudta meg, hogy széles a világ, és nem csak az a falu létezik, ahol ő él. Fel is támadt benne a vágy, hogy láthasson más vidékeket, országokat is. Kapóra jött, hogy éppen egy hét múlva rendezték Döbrögben a vásárt. Azt gondolta Matyi, hogy elvihetné az anyja által nevelt libákat és a gúnárt eladni a vásárra. Világot is látna, és még egy kis pénzt is kaphatna értük. Hosszas kérlelés után az édesanyja elengedte.
Döbrögben és a vásáron Döbrögi uraság az úr, akinek joga van ahhoz, hogy elvegye, ami tetszik neki, és ő maga szabja meg a portékák árát. Matyi erről mit sem sejt. Az uraság azonban szemet vet Matyi gyönyörű lúdjaira. A legényke nem veszi le a süvegét az úr előtt, és azt meri mondani, hogy ő a ludak tulajdonosa. Döbrögit majdnem szétveti a düh, mert a büszke tulajdonos nem akarja fele áron eladni neki a libákat, tehát elkobozza őket Matyitól, és ötven botütést szab ki rá büntetésül. Matyi a botütések után megfogadja, hogy “Háromszor veri ezt kenden Lúdas Matyi vissza.”

Matyi nem mer a kudarc után visszatérni édesanyjához, tehát vándorútra indul. Bejár egy-két országot, kitanul egy-két mesterséget, és néhány nyelvben is jártas lesz. Visszatér ezek után Döbrög városába, hogy betartsa az uraságnak tett ígéretét. Látja, hogy Döbrögi új kastélyt építtetett magának, de még a tetőszerkezet, azaz az ácsmunka nem készült el. Olasz földet is megjárt ácsnak adja ki magát, és fitymálni kezdi a fákat az uraságnak. Döbrögi megvendégeli a messziről jött embert, és kikéri tanácsát. Elmennek együtt az erdőre, s megbízzák a favágókat, hogy vágjanak ki sok-sok fát. Matyi pedig beljebb és beljebb csalja Döbrögit az erdőben. Egy nagy fához hozzáköti az urat, jól megveri egy tölgyfa husánggal, és elveszi tőle a ludak árát.
Volt nagy hűhó, mikor rátaláltak Döbrögire, aki teljesen lebetegedett.

Matyi pedig ezalatt beáll Scorbuntius úrhoz, és egy-két hét alatt kitanulja az orvosmesterséget. Szükség is van rá, hiszen Döbrögi uraság még mindig nagybeteg. Külföldi felcsernek adja ki magát, és felkeresi Döbrögit újból. Az egész személyzetet elküldi gyógyfüveket keresni, a sánta banyát pedig a paphoz imádkozni. Matyi így egyedül marad a beteggel, akit másodszor is jól megver, és újra elveszi tőle a ludak árát.
Mire az ispánok, szobalányok hazajönnek, Matyinak már hűlt helyét lelik. Hiába pattannak lóra, nem tudják elkapni.

Döbrögi már retteg Lúdas Matyitól. Azóta neveznek mindenkit – aki hibás valamiben – ludasnak. Az uraság minden ludat kiirtott a környéken, és már a lúd szó hallatára feláll a szőr a hátán. Matyi azonban nem felejtette el az ígéretét, hogy egy verés még hátra van.
Amikor újabb vásárt rendeznek Döbrög városában, Matyi egy fiatal sihederrel megbeszéli, hogy megveszi tőle a lovát, ha az teljesíti egy kérését. Amikor Döbrögi hintója megérkezik, az idegen siheder lóra pattan, és azt kiáltja, hogy ő a Lúdas Matyi. Mindenki utána ered, lándzsások és poroszlók próbálják elkapni.
Ezalatt pedig a mi Matyink harmadszor is jól elveri Döbrögit, és elveszi tőle még egyszer is a ludak árát.
Lúdas Matyi tehát megfizette az “adósságát”, úgyhogy továbbállt. Döbrögi pedig jó útra tért, és kedvesen bánt ezek után az embertársaival.

Szereplők:
Kästner, az író; Kästnerné, Az író anyja; Jonny Trotz, A hajóskapitány; Martin; Matthias; Sebastian; Uli; Fridolin; Kreuzkamm; Kreuzkamm tanár úr; Egerland; Egerland anyja; A Nemdohányzó; Justus, Doktor Bökh; gimnazisták; tanárok; reáliskolások; utasok; állomásfőnök; ápolónő stb.

Helyszínek:
Berlin; Zugspitze lábánál; New York és Berlin közötti tengeri út; Kirchberg; Hermsdorf; Martinék otthona

A rövid tartalom:

Az előszó első része
Kästnerné pöröl fiával, aki évek óta halasztgatja megírni karácsonyi történetét. Elhatározza, hogy a nyár közepén elküldi egy olyan helyre a fiát, ahol hó van, amitől ihletet kaphat. Elutazik Felső-Bajorországba, ahol a Zugspitzén van hó nyáron is, és ott írja meg történetét.

Az előszó második része
Kellemesen tölti az idejét és mielőtt belekezd a történetbe, elmesél egy másikat egy kisfiúról, akinek amerikai anyukája és német apukája volt, akik sokat veszekedtek. Aztán egy nap anyja megszökött és apja nem akarta felnevelni a 4 éves fiút, feltette tehát egy hajóra, amely Németországba ment, rábízta a kapitányra azzal, hogy majd várják a nagyszülei a kis Jonny Trotzot. Természetesen senki nem volt a kikötőben, amikor megérkeztek, és a kapitány egy nővéréhez vitte a gyermeket, majd egy internátusba küldte. Miközben megmagyarázza, mi az az internátus, elmeséli, hogy miközben ír, nagyon szép táj és barátságos állatok veszik körül: Gottfried, a pillangó, Eduard, a tehén.
Jonny a János Zsigmond Gimnázium internátusába kerül, ami a karácsonyi történet helyszíne és ott nagyon sokat olvas és titokban történeteket ír.

1. fejezet
A kirchbergii internátusban megismerkedünk az örökké éhes Matthiassal, a kicsit bátortalan Ulittal, Jonnyval, a költővel, Sebastiannal és az osztályelső Martinnal. Készülnek a karácsonyi darabra, harcolnak a próbateremért a felsősökkel, akik táncpróbát tartanának. Megismerjük a darabot, amit próbálnak és belepillantunk a próbába. A darab címe A repülő osztály, és arról szól, hogy a jövőben a földrajz órán az osztály elrepül majd minden helyszínre, ahol megnézi a tananyagot. Járnak a Vezúvnál, a piramisoknál, ott egy múmia elviszi a lánynak öltözött Ulit magával. Majd az Északi-sarkra mennek. Aztán a tanár úr miatt az égbe szállnak és ott Szent Péterrel találkoznak, aki a karácsonyt ünnepli. Visszaadja Ulit és együtt éneklik a Csendes éjt.
Alig kezdik el a próbát, beront Fridolin és elmondja, hogy a reáliskolások megtámadták őt és Kreuzkamot, megverték őket és Kreuzkammot foglyul is ejtettéék a német dolgozatfüzetekkel együtt. Az összes fiú elrohan, hogy bosszút álljon.

2. fejezet
A Nemdohányzónál találkoztak, ami nem egy hely, hanem egy ember, akinek a valódi nevét senki sem tudta. A férfi nagyon is sokat dohányzik, de nem azért nevezték így, hanem mert vasúti másodosztályú nemdohányzó kocsikban lakikk. Nagyon szeretik őt a fiúk, talán majdnem annyira, mint osztályfőnökükeket, Doktor Bökhöt, aki igazságossága miatt Justusnak neveznek.
Nemdohányzó azt mondja a fiúknak, hogy zongorát tanít a városban, de az a hír járta, hogy egy füstös kocsmában zongorázik. A fiúkat nem érdekeli túlságosan. Uli és Matthias kint megvárja a fiúkat és arról beszélnek, hogy Uli nem tudja legyőzni gyávaságát, Matthias pedig nagyon butának tartja magát, bár biztos benne, hogy bokszoló lesz, és ahhoz nem kell sok ész.
A fiúk közben elmodják egy korábbi harcukat a reáliskolásokkal egy zászló miatt és elhatározzák, hogy visszaszerzik a dolgozatfüzeteket. Elhangzik Bökh neve, és úgy tűnik, Nemdohányzó ismerte Őt valaha. A fiúk elrohannak a városba.

3. fejezet
A fiúk rohannak a városba és hívnak pár harmadikost is a kiszabadításhoz. Martin felderítő körútra megy, Sebastian pedig becsönget a reáliskolások vezéréhez, Egerlandékhoz. Megtudja az anyukától, hogy valószínűleg a pincében őrzik Kreuzkammot. Beszél Egerlanddal, aki bocsánatkérő levelet kér cserébe Kreuzkammért. A fiúk nem állnak rá, és elhatározzák, megtámadják az épületet, de ott terem Nemdohányzó és azt javasolja, hogy hívják inkább párbajra a reáliskolások legnagyobbját, és azzal verekedjen meg Matthias. Ez döntsön el mindent.

4. fejezet
A párbaj lezajlik és Matthias iszonyatosan elveri a másik csapat legerősebbét. A reáliskolások mégsem adják ki Kreuzkammot. Ezt még az ellenséges csapat vezére, Egerland is szégyenli. Matthias és Sebastian hátrahagyják a többieket, hogy hócsatázzanak és közben kiszabadítják a foglyot, bár a dolgozatfüzeteknek már csak a hamvait tudják megmenteni. Jól elverik a két őrzőt és visszaszaladnak a hócsatába. Megnyerik ezt a csatát is. A reáliskolások dühüket a foglyon akarják kitölteni, de az már messze jár. Egerland lemond a vezérségről.

5. fejezet
Egy nyolcadikos, akit szép Theodornak neveznek, már ott áll az internátus kapujában és várja a fiúkat. Örül, hogy elkapta őket és viheti a nevelőtanárhoz, doktor Bökh-öz. Bökh-nek elmondják a fiúk, hogy miért is kellett elmenniük és Ő megdicséri őket, bár nem érti, hogy miért nem kértek tőle engedélyt. A karácsony utáni hétvégére megvonja tőlük a kimenőjüket, de megígéri, hogy aznap estére vendégei lesznek a fiúk egy kakaóra. Elmesél egy történetet magáról, amikor még ő volt negyedikes ebben a gimnáziumban és napról napra kiszökdösött, mert édesanyja kórházban feküdt. Mindeannyiszor elkapták és megbüntették, de ő mindig elszökött. Aztán egy barátja vállalta, hogy bezárják helyette, hogy ő elmehessen anyjához. Végül az igazgató megértette az indokokat, és a fiú elhatározta, hogy ebben az iskolában egyszer ő lesz a nevelőtanár, hogy a gyerekeknek legyen valakijük, akinek mindent elmondhatnak. Barátjával együtt maradtak addig, míg egy nap annak meghalt a felesége és a gyermeke és ekkor a barátja eltűnt örökre.
A fiúk megbeszélték, hogy ez a barát nem lehet más, mint Nemdohányzó.

6. fejezet
Vacsora után Martin megírja a névsort a német dolgozatjegyeknek, majd átkéretzkedik a többi hálóterembe, hogy összeírja a jegyeket. A szép Theodora már nem olyan szigorú. Rá is hatott Justus története. Martin és Jonny megbeszélik, hogy másnap összehozzák Justust és Nemdohányzót.
Martin egy gyönyörű képet fest a szüleinek. Martin igen tehetséges. Matthiast megviccelik a fiúk és a nyolcadikosok szellemjárást rendeznek. Végül lecsendesnek a szobák és csak Jonny ül az ablakpárkányon és arról ábrándozik, hogy egyszer vidéken fog élni, öt gyereke lesz, akiknek jó apja lesz és rendes feleséget választ magának és Martin is ott lakik majd velük és fest, ő pedig könyveket ír.

7. fejezet
Az iskolában el kell mondani Kreuzkamm tanár úrnak a történteket. A tanár szidja Kreuzkamm (szüleit vagyis magát is), hogy észre sem veszik, hogy fiúk eltűnt előző este. Az osztály nevet, Közben Ulit még óra előtt feltették egy papírkosárban a plafonra, és ezért az egész osztály egy iszonyatos dolgozatot ír. Megérkezik a posta, sokan megkapják otthonról az útiköltségüket a karácsonyi szünetre. Matthias kifizeti tartozásait és mindenkinek rögtön vesz kalácsot, Martin pedig zsebrevágja az anyja levelét, mert egy csendes zugban akarja majd elolvasni. Jonny és Martin iskola után elviszik Bökh-öt Nemdohányzóhoz. Nagyon boldoggá teszi őket is, hogy a két régi barát újra egymásra talál.

8. fejezet
Matthias mindenkit megvendégel kaláccsal és elpróbálják a darabot. Közben Uli kimegy a sportpályára, ahol már sokan várják és bejelenti, hogy a létra legfelső fokáról leugrik az esernyőjével. A fiúk csak akkor érnek ki a pályára, amikor már Uli ugrik. Természetesen az ernyő rögtön kifordul és Uli lezuhan a jégre. A fiúk rögtön rohannak Nemdohányzóért, hiszen ő orvos volt valaha. Ulinak csak a lába törik el.
Martin egy félreeső zongoraszobában végre elolvashatja anyja levelét. Csak 5 márkányi bélyeg van benne. Pedig az útiköltség 8 márka. Anyja nem tudott többet küldeni, mert nagyon szegények. Martinnak majd megszakad a szíve, hogy nem mehet haza anyjához karácsonyra.

9. fejezet
A hálószobákban mindenki Uli tettéről beszél és mindenki nagyon bátor dolognak tartja, kivéve Sebastiant, aki elmondja, hogy a bátorság és a kétségbeesés nem ugyanaz. Bevallja, hogy ő sem bátor, csak megtanulta nem kimutatni. Közben Matthias engedélyt kér Justustól, hogy Ulival maradhasson a szünetre, de nem maradhat. Azért sikerül beszöknie a kis barátjához, amin persze rajtakapják. Martin azon tűnődik, hogy milyen igazságtalan az élet, hiszen Jonnynak nincsennek szülei, Uli pedig megsérült, de neki szülei is vannak, egészséges, mégsem tud hazamenni. A barátai is észreveszik szomorúságát, de ő nem árul el semmit. Közben rájönnek, hogy Ulit helyettesítenie kell valakinek. Megtalálják a harmadikos Stöckert, aki el van ragadtatva az ötlettől.
Justus elmegy a barátjához, a kétes hírű helyre, ahol esténként Nemdohányzó zongorázik, és meggyőzi, hogy legyen a kollégium orvosa. Nemdohányzó igent mond. Hazafelé meglátják a postaládát, amiről sok élmény jut eszükbe. A postás éppen üríti a ládát, amiben benne van Martin levele a szüleihez. Megígéri a levélben, hogy nem fog sírni és jól fogja érezni magát, persze már a levél írásakor is tudta, hogy ez nem fog menni.

10. fejezet
Az utolsó tanítási napon már senki sem tud koncentrálni. Martin szórakozottsága Justusnak is feltűnik. Kicsit durván beszél Martin minden barátjával, akik csak a karácsonyról vagy a hazalátogatásról faggatjék. Ők nem értik az egészet. A darab nagy tapsot és elismerést kap, Stöckernek egyenesen hatalmas sikere van. Az előadás után bejelentik, hogy Nemdohányzó az új iskolaorvos. Ezután Nemdohányzónak átadják a fiúk a karácsonyra szánt ajándékokat, aki nagyon meghatódik és mesél kicsit a saját gyermekkoráról és arról, hogy milyen fontos, hogy a fiatalságot megőrizzük magunkban. A fiúknak nagyon tetszik a beszéd. Éjszaka Justus végigjárja a hálótermeket és megáll Martin ágya mellett, aki álmában is azt hajtogatja, hogy sírni szigorúan tilos! Justus nem érti, mi történhetett ezzel a fiúval.

11. fejezet
Az iskola zsibong a csomagoló diákoktól. Némelyek már délelőtt elmennek, mások a déli vagy a délutáni vonattal utaznak haza a szünetre. Hatalmas a tolongás a pályaudvaron is. Szép lassan a fiúk mind elmennek. Csak Uli marad, akit meglátogatnak a szülei és Jonny, akihez pár nap múlva eljön a hajóskapitány, és persze Martin.
Martint egyedül találja Justus a kuglipályán és kiderül a nagy titok, hogy a pénz miatt nem tud hazautazni. Justus ad neki 20 márkát. A fiú repül haza örömében. Összetalákozik Jonnyval, aki nem túl boldog, de nem is teljesen boldogtalan, hiszen várja a kapitányt. Martin még ajándékokat is tud venni a szüleinek.

12. fejezet
Karácsony este hihetetlen hófúvás van egész Kelet-Európában. Martin szülei a sötétben ülnek és nagyon szomorúak a fiúk nélkül. Nézegetik a festményt, amit Martin küldött és nagyon tetszik nekik, de nagyon szomorúak. Aztán egyszercsak megérkezik Martin. Ő maga az ajándék, de a fiú szivart is hoz apjának és papucsot anyjának. Sehol sem boldogabbak náluk akkor a Földön. Még aznap este köszönő képeslapot küldenek Justusnak. A képet rá természetesen Martin rajzolja. Egy síró kisfiúhoz egy szárnyas férfi száll le tömött pénztárcával, a háttérben egy vonat áll, amiből kinő egy karácsonyfa.
Elsétálnak együtt a postáig, és hazafelé Martin lát egy hullócsillagot és azt kívánja, hogy mindannyian: Uli, Matthias, Sebastian, Jonny, Justus, a Nemdohányzó, a szülei és ő is legyenek nagyon boldogok.

Utószó
Visszatérünk az író világában, aki elmondja, hogy 5 héten át volt a Zugspitze lábánál, minden nap érte jött Eduárd a tehén, Gottfried, a pillangó egy nap már nem jött el, mert a pillangók nem élnek sokáig. Ő befejezte a történetét, és most, mikor az utószót írja éppen Berlinben van ismét. Egyszercsak megpillantja Jonnyt és a kapitányt. Megszólítja őket és elmondja, hogy megírta a történetüket, érdeklődik, hogy mindenki jól van-e. Azon tűnődik, anyja mennyire boldog lesz majd, ha elmondja neki, hogy találkozott Jonnyval.

Először a Simabőrű házánál

A folyamatos élelemkeresés során egy nap Kag eljut egy ismeretlen, eddig még nem látott házhoz. Bizalmatlan és óvatos, eddig erre még nem járt. Viszont olyan élelemforrás ez, ami hosszú időn át megoldaná a kölykök etetésének problémáját.

Első találkozás Vahurral

Kockázatos dolog egy rókának az ember közelébe merészkedni. Főként, mert segítője is akad, Vahur, aki Kag szerint szánalmas és megvetésre méltó, amiért a Simabőrű mellé szegődött. Miközben Kag most, első alkalommal jár a Simabőrű házánál, tudja, hogy Vahur kemény ellenfél lehet számára. S nemcsak rá nézve jelent veszélyt, hanem a családja, Iny és a kölykök számára is. Vahur észreveszi Kagot, s megindul a hajsza. Csak egy kicsin múlik, hogy Kagnak nem sikerül az utolsó pillanatban megtéveszteni a vérszomjas és gazdája elismerésére éhes vadászkutyát. Nem marad más hátra, mint folytatni a reménytelen vadászatot.

Hazafelé

Nincs ma szerencséje Kagnak, ráadásul majdnem beleszalad egy kutyájával arra járó másik vadászba. Minden ina megfeszül, csak várni tud, és remélni, hogy nem veszik észre. A vadász és kutyája távolodik, s Kag alig várja, hogy hazaérjen.

A tragédia

A barlang szájához érve azonban szörnyűséget észlel. Valamit, ami az emberre utal. Egy olyan tárgyat, amin az ember szaga van, s ami csak bajt jelenthet. Egy zörgő, fehér papírt, ami a rókát elriasztja. Minden olyan dologtól ugyanis, ami az ember szagát viseli, félnek a rókák, s a közelébe se mennek. Kag nem mer a barlanghoz menni, és Iny sem mer onnan kijönni. Kag nagyon rosszat sejt. Hosszú idő telik el így, tehetetlenségben, mire egy nagy szélfuvallat le nem tépi a kitűzött papírdarabot a barlang szája elől, s Kag végre berohanhat a családjához. Csak egy baj van, már túl sok idő telt el tétlenségben, s a róka egyre közelebbről hallja a félelmetes hangokat. Egy biztos, itt nem maradhatnak. Az ember megtalálta a búvóhelyüket, s csak idő kérdése, hogy ártson is nekik. Kag ráparancsol Inyre, hogy egyenként vigye el a picinyeket egy biztonságos helyre, addig ő vigyáz a többire.
De az is a kikötése, hogy az első Vuk legyen, a legéletrevalóbb! Iny engedelmeskedik, de sokára ér vissza, hogy vigye a második kölyköt, és már túl késő. A dobbanások már egészen közelről hallatszanak. Odaértek! A vadászok kint felhúzott puskával, az egyik kutya, Csufi, a tacskó pedig már bent a rókalyukban vadul csaholva, mindenre elszántan. Iny minden erejét összeszedve harcol a kutyával, marják egymást, ahol érik. Kag nem bírja nézni, és rátámad a kutyára. Élesen belémar, s a vonyítást meghallják a vadászok is. Leküldik hát Fickót is, nehogy a tacskónak baja essék. Látva, hogy Csufinak már nem sok esélye van az életben maradásra, Fickó előbb Iny, majd Kag életét oltja ki. Majd kihúzza a két rókát, s a vadászok ásni kezdenek. A rókavár azonban beomlik, s a rókakölykök is odavesznek. Egy marad csak életben, akit a vadász magával visz, hogy ő hozza helyre azt, amit az apja elrontott.

Vuk és Karak találkozása

A kisróka hiába várja az anyját, az csak nem jön. Pedig megígérte. Kezd besötétedni, már éhes is, fázik is, és egyre jobban kétségbeesik. Egyszer csak egy idegen róka jelenik meg, aki idősebb és megbízhatónak tűnik. Vuk felől érdeklődik, és a beszélgetésről hamar rájön, hogy ő az aznapi tragédia egyetlen túlélője, de arra is, hogy a pici semmiről sem tud. Vukot azzal nyugtatja, hogy ő egy rokona és az édesanyja őt küldte érte.

Karak magához veszi Vukot

Ettől a perctől kezdve Karak a saját otthonába fogadja a kis jószágot, vállalja, hogy felneveli, és mindenre megtanítja a tehetséges kölyköt. Mert hogy tehetséges, arra Karak hamar rájön. Látszik, hogy az öregapja vére csörgedezik az ereiben. Vuk nagyon megszereti az öreg rókát, tiszteli és becsüli és hallgat is rá. Egyetlen dolgot kér csak Vuktól az öreg róka, hogy a Simabőrű házát messziről kerülje el. Egy napon Vuk mégsem bírja legyőzni a kíváncsiságát, még fiatal és erős, és túlságosan csábító olyan helyre menni, ami tiltott.

Vuk és Iny találkozása

Vuk Karak tudta nélkül elmegy a Simabőrű házához. Nagyon óvatos, s már tudva, mit tettek a családjával, ahogy csak tud, megpróbál borsot törni a Simabőrű és kutyái orra alá. Igencsak megritkítja a tyúkokat és libákat, de sem a kutyák, sem a Simabőrű nem tud tenni ellene. A háznál Vuk érdekes dologra lesz figyelmes. Az udvar végében, egy ketrecben egy, a fajtájából való rókalányt talál, akit először árulónak tart, aki az ember mellé szegődött, később azonban kiderül, hogy a lány a testvére, az a kölyök, akit a tragédia napján a vadász foglyul ejtett.

Iny kiszabadítása

Vuk addig nem nyugszik, amíg ki nem szabadítja a rókalányt, akár élete kockáztatásával is, és ráveszi Karakot, hogy menjenek vissza éjjel, amikor kisebb a veszély. A kitörő vihar segítségükre van. A kiszabadítás ugyan sikerrel jár, de a három róka még nincs biztonságban.
Menekülés közben egy hatalmas búzatáblához érnek, abban próbálnak kiutat keresni. Ha kiszaladnak belőle, az a biztos halál, ha maradnak, az sem megoldás. Egyvalakinek hármójuk közül el kell terelni a vadászok figyelmét. Karak a fiatalok megkérdezése nélkül úgy dönt, feláldozza magát, lesz, ami lesz. Akár még sikerülhet is. Egy lövés azonban eltalálja, és megsebzi. S bár sikerül biztonságos helyre menni, Karaknak már nincs sok ereje. A fiatalokra hagyja a barlangját és meghal.

Vuk és Iny megsiratva az öreg rókát, elindulnak hát új otthonuk s az új élet felé.

A szereplők felsorolása és rövid jellemzése:

Kag :Vuk apja. A családjáról gondoskodó és társát szerető rókaapa, akit az erdő mnden lakója ismert és elismert. Kitűnő vadászathoz fontos képességei voltak. Ezt még leendő „áldozatai” is elismerték.

Iny: Vuk anyja. Gyermekeit óvta szerette és a végsőkig védte. Kedves, barátságos jellem volt, aki szerette férjét is.

Vuk: a kisróka, Kag és Iny egyik gyermeke. Testvérei közül hamar kitűnt játékosságával és állandó jó étvágyával. Az események miatt rákényszerül a korai felnőtté válásra. Tehetsége, eszessége és viselkedése miatt apja nyomdokaiba lép.

Karak: Vuk nagybátyja. Már idősödő róka. Tulajdonképpen ő tanítja meg Vukot mindarra, amit az apjától kellett volna megtanulnia. Már az első pillanatban jól látta, hogy a kölyök kis rókából micsoda felnőtt lesz. Tapasztalt, öreg róka tele érzelemmel. Nem nagyképű és nem irigy semmire. Később öregként Vuk gondozza majd.

Simabőrű: a vadász. Neve beszélőnév. Az állatoktól eltérően testét nem fedi szőr, bőre sima. Folyamatosan irtja az erdő állatait, főleg a rókákat. Nem él a természettel összhangban. Nem szereti az állatokat. A két kutyáját is csak azért tartja, hogy jelezzen, ha róka közeledik a portája felé.

A mű jelentősége:

Fekete István méltán nagysikerű meseregénye, a Vuk, megható történet a címadó kis rókakölyökről, aki nyolcadmagával látja meg a napvilágot.

A gondos szülők, és a boldog család képe hamar szertefoszlik a vadász és kutyái miatt, s egyedül Vuk, a kis róka marad életben. Nagybátyja, Karak neveli fel, s tanítja meg az élet dolgaira. A harc köztük és a vadász között azonban sosem ér véget.

Az író igen népszerű állatmeséje a kisróka felnőtté válásáról szól. A rögös utat bejárva Vuk a Simabőrű Ember méltó ellenfele lesz. Mindeközben megtanulja, hogy mit jelent a család, mit jelent az idősebbtől tanulni. Kik azok, akik segítik és kik hátráltatják cselekedetei során. Különböző tulajdonságokat, magatartástípusokat és viselkedési modelleket lát. A bátorsága mellé végül kellő tudást, sőt bölcsességet is szerez. Az önfejű vagány róka végül céltudatos, családjáról is gondoskodni tudó rókává válik.

A mű egyszerre állattörténet és fejlődésregény. A kalandos cselekmény pontos természetábrázolásba ágyazódik, az alapvető emberi értékeket mint szabadság, bátorság és szolidaritás, a finom humorú, játékos, színes próza teszi hitelessé. Fekete István regényének szereplő állatok, akik tulajdonképpen emberi tulajdonságokkal és jellemvonásokkal vannak felruházva. Két szemszögből vizsgálhatjuk ezt a művet. Meglátjuk, hogy hogy boldogul egy róka az állatvilágban. Valahogy így igazodik el az ember is az emberi világban. Ugyanakkor az állatok szemszögéből látjuk mi magunkat, az embert. Tehát azt is megtanulhatjuk, hogy nem élhetünk felsőbbrendűen, az állatokon uralkodva, hisz látjuk, hogy mit élhet át egy állat, míg az ember a kénye-kedve szerint ítélkezik felette.

Ebédig
Csokonai művében a főhős nő, méghozzá nem is amazon, hanem egy öreg, csúnyácska, fogatlan, aki “A hamut mamu-nak, a szöszt pösz-nek ejti.” Mint az előbeszédből kitűnik, a költő 1799-ben Somogy megyében tartózkodott, itt töltötte a farsangot is. Itt látott modelleket Dorottyára.
Az eposz a propozícióval, a tárgy megjelölésével kezdődik:

“Éneklem a Fársáng napjait s Dorottyát,
Ki látván a dámák bajos állapotfát,
Carnevál s az ifjak ellenében feltámada,
S diadalmat is nyert pártára únt hada.
Olly lármát, zendülést, viadalt beszéllek,
Amillyet nem láttam, miolta csak élek,
Amillyet nem emut semmi istória,
Meg nem merne tenni maga a francia:
Miként insurgála amazon módjára
Egy nagy dámatábor Camevál hadára.
Vajha méltóképpen le tudnám rajzolni,
Milyen vitézséggel tudtak ők harcolni,
S miket vittek véghez felforrott mérgekbe.
- Hát férhet ifly harag angyali szívekbe?
Igazán, hogy minden századnak a végén
Nagy dolgok esnek meg a föld kerekségén! -”
A tárgy megjelölését, a propozíciót a segítségkérés, a fohász /invokáció/ követi, hogy a költő “úgy írhasson, mint volt.” Csokonai nem égi hatalmassághoz, mitológiai személyhez fordul segítségért, hanem a jó borocska támogatását kéri.
“Fársángi jó borral habzó butélia!
Mellytől a múzsákban gyúl a fantázia,
Te tölts bé engemet élő spiritussal,
Hadd danoljak harcot én is Enniussal.”
Fársáng /Camevál/ Budáról indul, hogy lajstromba szedje Magyarország hajadonjait, akik még pártában vannak, a lányokat és özvegyasszonyokat. Ekkor érkezik Somogy vármegyébe, ott is Kaposba, herceg Eszterházy kastélyába. Ide készül a bálozó sokaság is, ki szánon, ki gyalogosan, ki lovon, de mindenki a legcifrább öltözékében. Az úton a gavallérok a felcicomázott lovakon kerülgetik a szánkás hölgyutazókat, tréfálkoznak a hölgyekkel. Gyalogosan közeledik egy poéta, aki kéri a szépségeket, hogy könnyítsék meg útját, és vegyék fel a szánra, de a hölgyek szóra sem méltatják. A poéta segítségére a Pegazus siet, így a szárnyas csodaparipán lovagolva a költő is időben megérkezik a mulatságra, így hiteles krónikása lehet az eseményeknek.
A felvonulók katonás alakzatokban igyekeznek Kaposvár felé. Somogy vármegye öt járása szerint öt csapatban, zászlók alatt. A vezetőket névvel jelöli a költő, több oldalról bemutatja őket. A seregszemle az /enumeráció/ közben találkozunk Dorottyával, aki egy szánon ül.

“Dorottya az egy öreg kisasszony,
Ki méltó, hogy reá örök párta asszon;
Mert úgyis már akkor viselt aggkoszorút,
Hogy a burkus kezdte a másik háborút.
Mégsem ólthatta meg annyi sok esztendő,
Bár már hatvanötöd-fűre lesz menendő,
Most is a legényért mindjárt hadra kelne,
Csak vén oldalához dörgőfát lelne.
Pedig már felszántott tisztes orcájának
A bőrén lúdgégét könnyen csinálnának.
Úgy pislog béhulott szeme két tájéka,
Mint a kocsonyába fagyott varasbéka.
A vénség béverte púderrel hajait,
Kitördelte kettőn kívül a fogait.
Úgyhogy, ha bélottyant ajakit kifejti,
A hamut mamu-nak, a szöszt pedig pösznek ejti.”
Dorottya mellett a szánon egy hozzá hasonló vén dáma, Orsolya ül.
Hamarosan megtelik a szála /bálterem/ a vendégekkel, elkészül az asztal, készülődnek a muzsikusok; az urak a lovakról, politikáról, tajtékpipáról, míg a hölgyek a drágaságról cseverésznek. A fantasztikus lakomából a vendégek új életet nyernek, vígan töltik az időt, adomázgatnak, poharazgatnak.
A pohárköszöntők után Camevál feláll bársony trónusába, és Hímennel, az anyakönyv jegyzőjével, őrzőjével előveteti a matrikulát. Ebben szerepel az összes leány neve, aki már betöltötte a tizenhét esztendőt, de még nem töltötte be a hatvannégyet. Akik már férjnél vannak vagy menyasszonyok azok neve mellett egy veres kereszt szerepel. Akik örök pártában maradtak, azok neve mellett aszú fügécskék voltak. A nyilvános ismertetés azon dámák körében, kik már elhagyták a hatvannegyedik esztendőt, nagy vihart kavart. Észrevette ezt Carnevál, ezért eltéteti a könyvet Hímennel. Bort rendel, majd táncra szólítja a vendégeket.

Második könyv

Estvélig
Carnevál azt ajánlja, hogy az új mátkáké legyen az első tánc, de ezzel újra vihart kavar. Mert Dorottya, és a hozzá hasonlóan pártában maradtak zúgolódnak, hogy “köztük e csúfos különbséget tették.” Egyre emelkedettebb a hangulat, míg Dorottyának is akad táncosa, Bordács uram személyében. A társaság pedig kacagva nézi, ahogy ürög-forog, tipeg a vén dáma.
“Igy táncol a táltos banyák paszitjába
Varázsló pemetjén a vasorrú bába.”
A vén dámára újabb megaláztatások várnak, miután a tánc végeztével a fáradt társaság játékokkal múlatja az időt, és zálogosdi közben megint gúny tárgya lesz.
Dorottya megelégelte, hogy ö a gúny tárgya, ráadásul Eris /a viszály istennője/ kísérőivel denevérszárnyakon repült Kaposvárra, hogy láthatatlanul elvegyüljenek Carnevál mulató társaságában. A viszály istennője fánk alakjában befészkeli magát Dorottya testébe-lelkébe. Dorottya elhatározza, hogy bosszút áll mindazokon, akik vénlánysága miatt rajta és a többi pártában maradt hölgyön gúnyolódtak. Hogy bosszúterve sikerüljön, áldozatot mutat be, az oltárra egy szájára fordított éjjeliedényt tesz, kéngyertyát gyújt, amire néhány bálbilétát, három szűzkoszorút, három fürtöt a hajából, és egy tucat kártyát dob. Áldozatáért mindössze egyetlen férfit kér a farsangon résztvevő sokaságból, vagy ha továbbra is rajta köszörüli nyelvét e gonosz társaság, a bosszúhoz kér segítséget Ámortól.

Harmadik könyv

Éjfélig
Az áldozat bemutatása után Dorottya visszament a szálába a farsangolókhoz, akik vígan ropták a táncot. Dorottya azonban bosszút forral a rajta és társain gúnyolódókon. Szövetséget köt négy másik vén dámával, Adelgundával, Rebekával, Orsolyával és Mártával.
“Édesim! – Dorottya nékik így beszélle:
Sorsom keserűség, s tiétek köz vélle.
Az én fájdalmamból ti is részt vehettek,
S feltett szándékomban méltán segíthettek.
Bosszúállás tüze perzseli mellyemet,
A méltatlan szégyen elfogyaszt engemet,
Halált s elégtételt szomjúznak csontjaim:
Rajta! ne késsünk már szenvedő társaim!
Duplázzuk meg azt a csúfot az ifjaknak,
Amit már ennyiszer reánk raktak, s raknak.
Kevélységek szarva szinte az égig ér,
Annyi esztendőktől fogva bennünket vér;
Törjük le, s nyerjük meg érdemlett becsünket
Csúffoknak tárgyává tettek már bennünket!
Éreztessük vélek, melly súlyos a harag,
Mellyet a megvetett asszonyi szív farag,
S melly érzékeny bosszú, mellyet a megsértett
S gyalázott szerelem önnön magárt tett.
- Tudjátok, hogy itt a Fársáng, jól láttátok,
Mely vad és goromba vólt hozzám s hozzátok;
Láttátok, melly víg vólt szomorúságunkra,
Melly büszke és szúrós csúfoltatásunkra,
Ugyan lehetne-é néktek rá nem állcú,
Ha e tanácsomat mérészlem ajállni,
Hogy az ő örömét fordítsuk bánatra
S duzzadt hegykeségét méltó gyalázatra?
S ha magam elkezdem ez intézetemet,
Lehetne-é néktek elhagyni engemet?
De ám légyen! tőllem mind – mind elálljatok:
Magam is indúlok. Eljöttök? Szóljatok!”
Dorottya szavai nagy hatással vannak a banyákra, egyre többen és többen csatlakoznak hozzá. Eris sem henyélt ezalatt, álommézzel locsolta a bőgőst, és elfoglalta a helyét. Zenéjétől a megrészegült dámák aparaja-nagyja azonnal otthagyta táncosát, és csak úgy tódultak a muzsikára. Dorottya Rebekát és kísérőjeként kilenc dámát küld követségbe az ifjakhoz, és ő ékesszólóan adja elő az amazonok hadának követeléseit.
“…Minden rangú dámák egyes akarattal
Engemet küldöttek olly parancsolattal,
Hogy kívánságokat adjam elő pontban
Az Uraknak; melly is áll e három pontban:
Elsőben az Urak szabad tetszésünkre
Ezt a gaz Carnevált adják ki kezünkre;
Másodszor haladék nélkül felkeressék
A nagy mátrikulát, hogy megégettessék:
Harmadszor, valakik most is nőtlenek,
Minket solenniter mind megkövessenek.
Ha e kívánságot a szála felhagyja
S követő-levelét nékem ki nem adja,
S a mátrikulával ezt a gaz spicbubut:
Ellenségnek tartsa az asszonyi klubbot. -”
Bordács azonban kevélyen visszautasítja az amazonok követeléseit, és az urak kikacagják a követeket. Több se kellett a dámák hadának, hadtestet alakítanak; Orsolyát tisztelik vezérlő hadnagynak. Ennek a dámaáradatnak a fő vezére természetesen Dorottya volt, és hadvezérként irányítja az asszonyok seregét. Az egyre keményebb csatákat a dámák nemcsak a hagyományos fegyverekkel, hanem modernebbekkel is vívják, bevetik a csiklandozást, a csókcsákányt, szemnyilakat.
,,…Csatáztak a mérész dámák az ifjakkal
Szerelem mérgébe mártott szemnyilakkal,
De a kézszorítás és sóhajtás heve
Sok szépek szívében nagy pusztítást teve.”
A dámák a győzelem érdekében még főkötőik éles tűit is szablyaként használják. Opor olyan haditervet próbál kitalálni, amellyel sikerrel venné fel a harcot Dorottya ellen. Zseniális tervet eszel ki, a férfiak, hogy vétkeiket jóvátegyék, még aznap elvesznek egy-egy hölgyet feleségül, ő pedig annak adja a szívét, akitől az első csókot kapja. Szaladnak is az asszonyok, hogy ők legyenek az elsők, még azok az dámák is rohannak, akik Dorottya baldakinját tartják, “S keze, lába kitört marsall Dorottyának.”

Negyedik könyv

Hajnalig
A dámák egy emberként vetnék magukat Oporra, hogy ők adják az első csókot, de a gavallérok hatszoros karéjba állnak, hogy megakadályozzák, hogy egy hölgy is Oporhoz jusson. Dorottya félholtan átkozza az asszonyokat, akik ilyen rútul elhagyták csatabeli helyüket egy férfi csókja miatt.
“Hitetlen nép! – így nyög Dorottya nékiek
- Hát a vitézeknek így kell-é tenniek?
El kell-é hagyniok kiszabott rendjeiket,
A fegyvert, a zászlót, a fővezérjeiket?
Gyarló nép! egy ravasz ellenség szavára
Úgy kellett rohanni a férfi csókjára?
Phi! szégyen! gyalázat! gyáva teremtmények,
Kikből így űzhetnek csúfot a legények!
De lám, hívságtokért megvan a jutalom:
Od’ a szép becsület, od’ a diadalom,
Helyébe csak szégyent, kudarcot kaptatok,
S ím félholtan fekszem én is miattatok.”
Az asszonyok haragjukban, hogy így rászedték őket, dámaszokás szerint sírva fakadtak, oldalszobába viszik vezérük testét, hogy kínjait enyhítsék, sebeit próbálták bekötözni. Dorottya azonban büszkén visszautasítja segítségüket, hiszen miattuk került ebbe a helyzetbe, letépi a flastromot a testéről, hiszen inkább a halált választja, és elkezdi diktálni a végrendeletét.
,,…Elsőben is hagyok kétezer szuverént
A bécsi bolondok házának aszerént,
Hogy fundusuk légyen az ollyan szüzeknek,
Kik kosarat adván magok kérőjöknek,
Mint szokott, örökös pártába sültenek:
Másodszor: testálok a szülők házára
Kilencezer tallért, az ollyak számára,
Akik csúnyák lévén, vőlegényt nem kapnak,
S természeti tüzök miatt félre-csapnak.
Harmadszor. keresett jószágomnak felén
Egy jó fundációt állítok Pentelén,
Mellyből esztendőnként megtartván a számát,
Férjhez küadjanak tizenkét vén dámát,
Felén egy Vesztálu templom építtessék,
Mellyben húsz vén szűznek lakás rendeltessék.
De úgy, hogy mindnyája járjon főkötőbe,
Mert igen éktelen járni leányfővel.
Továbbá, ha ama költő jó kedvébe,
Aki most itt múlat ebbe’ a vármegyébe,
Leírná a dámák mellett tett harcomat
S hattyúi szárnyán zengné halálomat,
Minthogy, amint mondják, eddig minden nagyok
Üresen bocsáták: néki fundust hagyok…”
Utolsó kívánsága, hogy nevét ne írják a sírjára, hogy az utazók legalább holtában ne csúfolják leánynak. A végrendelet végrehajtójának pedig Rebekát nevezi meg. Alig hagyták el a haldokló ajkát ezek a szavak, amikor bejön Rebeka, aki derekasan harcolt dámái élén. Foglyul ejtették a Fársángot a mátrikulával. Amidőn Dorottya megpillantotta e dicső hadizsákmányt, azonnal elfelejtkezett minden fájdalmáról. Virgoncan ugrott le betegágyáról, a könyvet: azonnal elkérte, rögtön felöltözött és meggyógyult. Rebekával részletesen elmondatta, hogy miképpen fogták el Carnevált, s megvitatták, mi legyen a becses hadifogollyal. Addig is, amíg eldöntik, mi legyen vele, áristomba zárták. A dámák haditörvénye Carnevált bűnei miatt kiheréltetésre és mátrikulája elégetésére ítéli. Húsz dáma örömmel teljesítette az ítéletet, azonnal máglyát raktak, és tánc közepett elégették a mátrikulát.
“…Innen van, hogy ma már nincsen többé vén lyány,
Mert az esztendeit más nem tudhatja, hány,
S ha egyszer a képét jól kimázolhatja,
Magát gyenge szűznek szabadon mondhatja.”
Már éppen a vesztőhelyre vinnék Carnevált, amikor úgy tűnik, tűz ütött ki. A dámák kiszaladnak, Camevál egyedül marad, és Hímen segítségével megszökik. A hölgyek csak akkor veszik észre, hogy rászedték őket, amikor szabadon látják Camevált.
Opor szolgája, Gergő elmondja gazdájának, hogy az úri mulatozás és a háború idején a cselédség is szórakozott. A lányok megtámadták a férfiakat, és olykor igen illetlenül viselkedtek. Az öreg szolga kedélyes beszéde majd békességet teremtene, a dámák haragja is csillapodik, amikor miss Fáma /szóbeszéd/ újra harcba hozott minden hölgyet. Hiszen nincs olyan ember, aki ne haragudna Carneválra a rövid farsang és a sok pártában maradt leány miatt. Csődbe mentek a varrónék, akiknek sok főkötő maradt a nyakán, a kalmárok, aki megvették a sok jegyruhát, és így jártak a szűcsök, szabók és a többi mester, akik mind abban reménykedtek, hogy a farsangot követő menyegzőkből szép haszonra tesznek szert. Így Dorottya újra harcra készíti a dámaarmadát, a végső ütközetet azonban másnapra halasztják, hogy jól felkészülhessenek. Hajnaltájt azonban egy csodás tünemény, Citeré, /Venus/, a szerelem és szépség istenasszonya jelenik meg. Azért jött, hogy békességet és örömöt hozzon. Jövőre hosszabbra szabatja a fársángot, és nagyobb divatja lesz a menyegzőnek is, az árva nyoszolyólánynak is jut vőlegény. A gráciák csodát tesznek, megszépítik a dámákat, Dorottya “leveté a vénség szőnyegét” és csodás hajadonná változik. Ámor nyilait a legdelibb ifjúra, Oporra és a szép Dorottyára lövi ki, kik legott szerelembe estek egymással, és rögvest papot hívattak.

Az Árpád-házi királyok és az Anjouk korában az udvari krónikások jegyezték föl a magyarok eredetmondáit, melyek szájhagyomány útján maradtak fenn. A krónikák szerint az ázsiai pusztákon élt egy szittya (más néven szkíta) lovas nép, amely vadászattal, halászattal és állattenyésztéssel foglalkozott.
A szittya királynak, Ménrótnak (más néven Nimródnak) feleségétől, Enéhtől két fia volt: Hunor és Magyar. A monda szerint a két fiú ötven-ötven vitézzel vadászgatott a pusztán, s egyszer csak egy nőstény szarvas tűnt föl előttük. Napokon át üldözték, de nem tudták elejteni. A szarvas Dúl és Belár földjére csábította a vadászokat, majd végleg eltűnt a vitézek szeme elől. A két király épp távol volt a törzs férfijaival, csak a lányok voltak otthon. Hunor, Magyar s a száz legény magukhoz ragadta őket. Házasságukból Hunor népének utódai lettek a hunok, Magyaréi pedig a magyarok.

Olvasónapló:

Ménrót fiai, Hunor és Magyar 50-50 leventével vadászni indulnak. Üldözőbe vesznek egy gímszarvast. Egészen napnyugtáig üldözik, ekkor elveszítik a szemük elől. Elhatározzák, hogy éjszakára megszállnak ott, ahova jutottak: Kur vize mellett, s majd holnap reggel hazaindulnak. Kora hajnalban azonban újra feltűnik előttük a szarvas, és üldözőbe veszik. Átúsznak utána a Kur folyón, s egy nagyon sivatagos, kietlen tájra vetődnek a szarvas üldözése közben. Már bánják is, hogy idáig eljöttek utána, de reggelre visszatér beléjük a vadászszenvedély és tovább kergetik: A Meóti tengerig jutnak, túl a Don folyón. Ekkor a szarvasnak ismét nyoma vész. Ekkor döbbennek rá, hogy már nem is tudják az utat hazafelé. Így hát elhatározzák, hogy letelepednek ott, ahova értek, elég vadat s halat ad ez a terület. Később innen is kisebb vadászutakra indulnak. Egy ilyen alkalommal egyszer csak zeneszót hallanak. A közelbe merészkedve látják, hogy lányok táncolnak ott, Belár és Dúl lányai. A legények elhatározzák, hogy mindegyikük rabol magának egyet közülük. Dúl leányai voltak a legszebbek, ők lettek Hunor és Magor asszonyai idővel gyermekeket is szülnek nekik. Hunor gyermekeitől származnak a hunok, Magyar gyermekeitől a magyarok. Elszaporodtak, s egész Szittyaföldet benépesítették.

A szereplők felsorolása és rövid jellemzése:

Hunor és Magyar: erejük teljében lévő bátor fiatalemberek. Felelősségteljesen élnek

Ménrót: a két fiú apja, jellemére, mint vezetőre csak következtetni lehet. Szigorú és következetes apa és uralkodó

Enéh: a két fiú anyja. A Buda halála 6 énekében a szépségéről és az anyai szeretetéről bizonyosodhatunk meg

A mű jelentősége:

Kézai Simon Gesta Hungarorumában maradt fent az a monda, mely szerint a Hunor és Magor nevű testvérpárt – akiktől a monda szerint a hunok és a magyarok származnak- új, letelepedésre alkalmas területre vezette a szarvas.
A csodaszarvas egy a hun-magyar mondakörben és a magyar népi hagyományokban is ismert mitikus állat. A magyar kutatók keleti és nyugati párhuzamokra egyaránt utalnak a szerteágazó motívumcsaládnál. Feltételezhető, hogy a honfoglaló magyarok magukkal hozták a keleti típusú csodaszarvas mondát, mely később a keresztény Eustachius és Hubertus mondakörrel keveredett. A csodaszarvas sok eurázsiai népnél és egyes Észak-amerikai indián törzseknél is igen régóta a csillagos ég jelképe. A csodaszarvas az újjászületés és a megújulás, valamint a Nap jelképe. Krisztus szimbóluma is egyben.
Arany János írásmódja itt-ott eltér a mai helyesírástól. Régiesen fejezi ki magát. Érezteti, hogy régi időkbe vezeti az olvasót, a magyarok ködbe vesző múltjába. Nemes zengést ad így a műnek. Ágról ágra helyett ágrul ágra, szájról helyett szájrul szájra változatot ír, melyet egyes magyar tájakon még ma is hallhatunk.
Költői képekben gazdagon mesél.„Fű kizöldül ó sirhanton, Bajnok ébred hősi lanton” — tömören, szépen fejezi ki a gondolatot: ahogy a fű zöldül ki a régi hősök sírján, úgy támad fel a régi idők két bajnoka, a hun—magyar legenda hősei, a nemzetalapító Hunor és Magyar.
Arany olyan versformát választott, amely a népköltészetre jellemző.
A költemény verselése páros rímes, hangsúlyos felező nyolcas. A sorok nyolc szótagból állnak, melyek első és ötödik szótagja hangsúlyos. A negyedik szótag után rövid szünetet érzünk. Ez a forma a legősibb versformának tekinthető a magyaroknál, de több más népnél is megtaláljuk, például a finneknél, a Kalevalában. Arany páros rímet alkalmaz, a népdalok névtelen énekeseihez hasonlóan: a négysoros versszakok első és második, majd harmadik és negyedik sora cseng össze egymással. A költeményben megfigyelhető egy ismétlődő versszak, olykor némi változtatással. Ez a mű refrénje. A refrén itt a népköltészeti alkotások keletkezését, terjedését és fennmaradását érzékelteti: „Száll a madár ágrul ágra, / Száll az ének szájrul szájra”. A párhuzam azt fejezi ki, hogy miként a madár száll ágról ágra, úgy adják át egymásnak az emberek a népköltészet kincsét.

Extrák:

Az író elnézést kér a gyerekektől, amiért elsősorban nem nekik, hanem felnőttnek ajánlja a könyvet. Egy felnőttnek, aki ugyanolyan gyerek volt annak idején, mint ők. Mentségként hozza fel, hogy ez a felnőtt a legjobb barátja, és nagy szüksége van vigasztalásra, mivel Franciaországban él, ahol fázik és éhezik.

1. fejezet, Óriáskígyó

Az író elmeséli, hogy hat éves korában egyik kedvenc könyvében, mely az őserdőkről szólt, látott egy képet, amint egy óriáskígyó elnyel egy vadállatot. Színes ceruzával ő is készített akkor egy rajzot, ami egy ilyen kígyót ábrázolt egy elefánttal a gyomrában. A kígyó kívülről hasonlított egy kalapra. Megmutatta a felnőtteknek, kíváncsi volt, ők rájönnek-e, mit rejt a kép. Persze mindenki azt hitte, egy kalapot. Amikor a kisfiú elárulja, ő milyen céllal készítette a rajzot, a felnőttek azt javasolják neki, hogy inkább a tanulással foglalkozzon, nem pedig ilyen butaságokkal. Festői pályafutásának ezzel vége szakadt, ezért más mesterséget kellett választania. Megtanult hát repülőgépet vezetni. Azóta berepülte már szinte az egész világot, és rengeteg emberrel találkozott. Gyermekkori rajzát mindezek ellenére megőrizte, és ha valakit értelmesebbnek tartott a többieknél, elővette a rajzot, és megkérdezte az illetőt, hogy szerinte mi van a képen. De a válasz mindig az volt: “ez egy kalap”.

2. fejezet, a bárány

Az író hat évvel ezelőtt egy alkalommal kénytelen volt kényszerleszállást végezni a Szaharában, mert a gépe meghibásodott. Egyedül volt, és ivóvize alig egy hétre volt csak elég. Teljesen egyedül maradt a hatalmas homoktenger közepén. Magányos volt. Így hajtotta álomra a fejét, s nem csoda, hogy igencsak meglepődött, amikor hajnalban arra ébredt, hogy valaki furcsa hangon megszólítja, és azt kéri tőle, hogy rajzoljon neki egy bárányt. Felkapta a fejét és nem akart hinni a szemének, amikor meglátta, hogy egy kicsi emberke áll előtte, olyan gyerekforma, aki egyáltalán nem úgy néz ki, mintha eltévedt volna. Se nem fáradt, se nem szomjas vagy éhes. Ellenkezni nem igazán volt értelme, így az író engedett a kérésnek. Először azonban elsütötte a kígyós trükköt, mire a furcsa emberke közölte vele, hogy nem egy elefántot akar kígyóban, hanem bárányt. Kisebb viták után, hogy milyen is legyen a bárány, elkészül a rajz. Így ismerkedik meg az író a kis herceggel.

3. fejezet, “szóval te is az égből jöttél?”

Elkezdenek beszélgetni, de a kis herceg nem sokat árul el magáról. Csak azt hajtogatja, milyen jó is lesz neki az új báránykájával az ő pici bolygóján, ahonnan jött. Amikor az író rajzolni akar a báránykának egy karót és egy kötelet is, hogy ki tudja őt kötözni, nehogy elkóboroljon, a kis herceg azonnal visszautasítja. Szomorúsággal a hangjában mondja el, hogy nem akkora az a bolygó, hogy ott bárki el tudjon kóborolni.

4. fejezet, A B-612-es kisbolygó

Kiderül, hogy a bolygó, ahol a kis herceg él, alig nagyobb egy háznál, és a csillagászok is csak egyetlen egyszer észlelték, 1909-ben. A kis herceg mostanáig nagyon magányosan élt a bolygóján, s minden vágya egy barát volt. Most már van barátja, akit magával vihet. A kisbárány.

5. fejezet, majomkenyérfa

Naponként egyre több dolgot elárult a kis herceg a bolygójáról, míg nem arról kezdett feltűnően nagy érdeklődéssel kérdezgetni, hogy a bárányok megeszik-e a cserjéket. Tele volt aggodalommal. Megkérdezte, hogy a majomkenyérfákat is megeszik-e. A bolygóján vannak rossz növények és jó növények, továbbá jó növényektől származó jó magvak és rossz növényektől származó rossz magvak. De ezek láthatatlanok, s ha egy nap gondolnak egyet, előbújnak. A majomkenyérfát nem szabad hagyni megnőni, mert akkor elborítja az egész bolygót és a gyökereivel átlyukasztja. Így hát minden reggel gondosan ki kell arról, hogy kigyomlálja a bolygóját és az ilyen hajtásokat eltávolítsa. Ez nagyon fontos!

6. fejezet, a naplemente

Már negyedik napja vannak együtt. Újabb dolgot árul el magáról a kis herceg. Egyik kedvenc időtöltése megnézni a naplementét. Szerinte, aki nagyon szomorú, az szereti a naplementéket. S otthon, a bolygóján ezt akármikor megteheti. Nem kell átutaznia, mint ahogy a “Földet” kellene. Csupán megfogja a kis székét, és kicsit arrébb rakja. S máris újabb naplementében gyönyörködhet.

7. fejezet, “mire valók a tüskék?”

Az ötödik napja vannak így együtt. Az író egyre idegesebb, amiért nem halad a gép javításával. A kis herceget viszont csak egy dolog izgatja. Az, hogy a bárányok megeszik-e a virágokat. Az író igennel válaszol. De vajon azokat is, melyeknek tüskéi vannak? A kis herceg nem nyugszik, az író viszont türelmetlen, és ingerülten felel, mikor a kis herceg arról faggatja, hogy akkor mire valók a tüskék. “Semmire” – hangzik a válasz. A kis herceg erre elkeseredik és indulatos lesz. Akkor miért küszködik szegény virág, aki gyenge és védtelen, a tüskék növesztésével, ha semmire sem jók?
“Ha valaki szeret egy virágot, amely csak egyetlen példányban létezik a csillagmilliókon: ez épp elég neki, hogy boldog legyen, ha a csillagokra pillant.” De ha a bárány megeszi, az számára olyan, mintha egy csillag kialudna. Megharagszik az íróra, amiért úgy beszélt vele, mint egy felnőtt és zokogásban tör ki. Ahogy leszáll az éjszaka, az író nem győzi vigasztalni és ringatni pici barátját. Megígéri, hogy rajzol a báránynak egy szájkosarat, hogy ne tudja megenni a rózsáját, a virágnak pedig egy vértet.

8. fejezet, a Rózsa

Másnap sokminden kiderül a rózsáról. Egy nap, ki tudja honnan, odanőtt a többi virág közé. Mert a kis herceg bolygóján sok virág van. De ez más volt, mint a többi. Ilyet még soha nem látott. Lassan fejlődött, gondoskodva arról, hogy csak teljes pompájában lássa őt a kis herceg. Hiú virág volt. Majd mikor végre kinyílt és megmutatta magát, a kis hercegnek tátva maradt a szája. Minden kívánságát teljesítette, a virág mégis tele volt szemrehányással, ő pedig mindent a szívére vett. Ezért szökött meg. Nem lett volna szabad a virág hatása alá kerülnie és meghallani a szavát. De mégis hibáztatja magát a kis herceg, amiért eljött, és a virág csipkelődései mögött nem látta meg a gyengédségét és a szeretetét. Szomorú, mert nem tudta eléggé szeretni.

9. fejezet, a szökés

A szökés reggelén a kis herceg rendbe tette a bolygóját. Kitisztította a vulkánjait és kigyomlálta a majomkenyérfákat. Végezetül el akart köszönni a rózsától. Meglepetten tapasztalta, hogy a rózsa nem tesz szemrehányást, sőt, elszomorodik és bevallja, hogy szereti a kis herceget. Viszont arról ő is tehet, hogy ezt nem lehetett észrevenni. Majd noszogatta a kis herceget, hogy induljon, ha már egyszer elhatározta magát. Igazából csak azért sürgette, mert nem akarta, hogy a kis herceg sírni lássa.

10. fejezet, a király bolygóján

A kis herceg elindul, hogy sorra látogassa a bolygókat, egyrészt hogy foglakozást keressen és művelődhessen is. Az első bolygón egy király lakik. Hosszasan elbeszélgetnek, de ennek a beszélgetésnek se füle, se farka. A király mindent meg akar parancsolni, és nincs semmilyen összefüggés a szavai között. Igazából értelmük sincs. A kis herceg feszélyezve érzi itt magát. Így hát nem marad tovább. Valóban furcsának találja a felnőtteket.

11. fejezet, a hiú bolygóján

A király bolygója után a hiú bolygóját látogatja meg. Itt azonban mást sem kell csinálnia, mint csodálnia a hiút, és azt hangoztatni, hogy ő a legszebb, a legokosabb, a leggazdagabb és a legjobban öltözött. Megparancsolja a kis hercegnek, hogy csodálja. Itt sem marad tovább. A tény pedig, hogy a felnőttek valóban nagyon furcsák, csak tovább erősödik benne.

12. fejezet, az iszákos bolygója

Ez hát az újabb helyszín. S talán itt tartózkodik a legrövidebb ideig a kis herceg. Az iszákos ugyanis csak iszik, és folyton azt hajtogatja, hogy azért iszik, hogy elfelejtse, hogy szégyelli magát amiatt, hogy iszik.

13. fejezet, az üzletember bolygója

Az üzletember komoly embernek tartja magát, és csak a gazdagság érdekli. Szerinte ő birtokolja az összes csillagot, és még arra sincs ideje, hogy a kis herceg érkezésekor feltekintsen a munkájából és köszöntse őt illendőképpen. Folyton csak számol, és azt hajtogatja, hogy ő csak komoly dolgokkal foglalkozik, nincs ideje semmi haszontalanra. A kis herceg őt is otthagyja. Egyre furcsábbnak tartja a felnőtteket.

14. fejezet, a lámpagyújtogató bolygóján

Az eddigi bolygók közül ez a legkisebb. A szegény lámpagyújtogató pedig mást sem csinál, mint meggyújtja, majd eloltja a lámpákat. Nincs egy perc nyugta sem. Állítólag ez a parancs. Mindez azért van, mert a bolygója egy ideje olyan gyorsan kezdett el forogni, hogy mire este meggyújtja a lámpát, máris reggel lesz, amikor el kell oltania. A kis herceg sajnálja új ismerősét, az eddigiek közül őt becsüli a legjobban, mert ő nem magával, hanem másokkal törődik. De itt sem maradhat. Túl kicsi a bolygó kettőjüknek.

15. fejezet, a geográfus bolygója

Ez a bolygó legalább tízszer nagyobb volt az eddigieknél. Nagyon tetszik neki a geográfus munkája, ezt igazán értelmes foglalkozásnak tartja. Hiszen a geográfus tudja, hol vannak a városok, a tengerek, a sivatagok, a hegyek és a folyamok. A geográfus megkéri őt, hogy meséljen a bolygójáról, hogy azt is feljegyezhesse. De csak azt írja fel, ami maradandó. Ekkor tudja meg a kis herceg, hogy a rózsája múlékony. S azt is, hogy ez mit jelent. Ettől összeszorul a szíve, hiszen ő magára hagyta. Majd tanácsot kér a geográfustól, hogy merre folytassa az útját. Megfogadva a tanácsot, a Föld nevű bolygó felé veszi az irányt. Közben viszont csak a rózsájára tud gondolni.

16. fejezet, a Föld

Így kerül a kis herceg a Földre. A bolygó elkápráztatja. A többihez még csak hasonlítani sem lehet.

17. fejezet, a Kígyó

Amikor a kis herceg megérkezik a Föld nevű bolygóra, egy hatalmas, végeláthatatlan, homoktenger közepébe, egy árva lelket sem lát. Már megijed, hogy elvétette a célját. Az első lény, akivel találkozik, a Kígyó. Beszélgetnek, és a kis herceg megmutatja neki a csillagot, ahonnan ő jött. A Kígyó felajánlja neki, hogy ha egyszer visszavágyik, ő szívesen segít neki a hazatérésben. Ahhoz viszont meg kell marnia (s bár ezt így nem mondja ki, de mindketten értik, miről van szó). A kis herceg a Kígyótól megtudja, hogy Afrikában van, a Szahara nevű sivatagban.

18. fejezet, a virág

Ahogy elindul a kis herceg, találkozik egy virággal, és az emberek felől érdeklődik. A virág egész életében 6 vagy 7 embert látott összesen, így nem tud sokat segíteni neki.

19. fejezet, a visszhang

Ezután elérkezik egy hegyhez, de ez jóval nagyobb, mint az ő három vulkánja otthon. Felkapaszkodik rá, hogy onnan belássa az egész Földet. De csak hegycsúcsokat lát mindenfelé. Amikor kiált, a kérdésre csak a visszhang válaszol. A kis herceg nem érti, olyan furcsa ez az egész.

20. fejezet, a rózsakert

Hosszú vándorlás után egy nap elérkezik egy úthoz. Virágzó rózsakert előtt találja magát, s legnagyobb ámulatára virágjának szakasztott másait találja ezerszámra. De hiszen az ő rózsája azt mondta, hogy ő az egyetlen ilyen virág, és az egész világon nincsen párja. Elgondolkozik és elszomorodik, mert rájön, hogy mégsem olyan gazdag, mint hitte. A virágja egyáltalán nem egyedüli, a három vulkánja pedig a Földön lévő hegyekhez képest olyan pici. Lefekszik a fűbe és sírni kezd.

21. fejezet, a róka

A kis herceg földi életének talán legfontosabb időszaka a rókával töltött idő. A róka megérteti vele, hogy mi a barátság. Például, hogy lehet ezer meg ezer ugyanolyan rózsa, mint az övé, mégsem hasonlíthatnak a sajátjára, mert nem fontosak a számára. A saját rózsájával egy láthatatlan kötelék köti össze őket, ez az, ami miatt a több ezer másik rózsa nem hasonlít az övéhez. S amikor a kis herceg újra elmegy a rózsakerthez, rájön, hogy valóban, egyik rózsa sem olyan, mint az ő rózsája. Szépek, de üresek. Valaki azért lesz fontos a számunkra, mert időt vesztegetünk rá. Amíg nem ismersz meg és nem szelídítesz meg valakit, addig éppen olyan, mint a többi száz meg száz másik társa. De ha a barátoddá teszed, akkor már ő lesz az egyetlen. Most már a róka is a kis herceg barátja, mert megszelídítette. S megtanította a legfontosabb dologra: az igazán fontos dolgokat csak a szívünkkel látjuk, úgy, ahogy a szemünkkel képtelenek vagyunk rá.

22. fejezet, a váltóőr

A rókától elbúcsúzva a kis herceg újra útnak indul. A következő, akivel találkozik, egy váltóőr. Beszélgetnek egy kicsit, de itt nem időzik sokáig.

23. fejezet, a kereskedő

Kis idő múltán találkozik egy kereskedővel, aki szomjúságoltó labdacsokat árul. Állítólag aki bevesz egyet, az nem kíván többé inni. Ezzel is időt takaríthat meg. A kis herceg nem érti, miért olyan fontos ez.

24. fejezet, a kútkeresés

A kis herceg immár mindent elmesélt az írónak, akivel nyolcadik napja voltak együtt. A vizük elfogyott, a gépet még mindig nem sikerült megjavítani, s igencsak gyötörte őket a szomjúság. A kis herceget viszont ez cseppet sem érdekelte. Sokkal inkább a róka szavai, melyek folyton ott csengtek a fülében: “ami igazán fontos, az a szemnek láthatatlan”. A sivatag is attól szép, hogy valahol rejt egy kutat. Elindulnak, hogy megkeressék. Ahogy leszáll az éj, a kis herceget elnyomja az álom, s az író a karjában viszi tovább. Hajnalra rátalál a kútra.

25. fejezet, a kút

A kútból vizet mernek, és mindketten isznak belőle. Sokkal jobban érzik magukat. A kis herceg megkéri az írót, hogy tartsa be az ígéretét és rajzoljon a báránynak egy szájkosarat. Aztán visszaemlékezik, hogy holnap lesz éppen egy éve, hogy a Földre esett. Az író rájön, hogy akkor nem is véletlenül találkoztak egy héttel ezelőtt, hanem azért, mert a kis herceg tudatosan kereste ezt a helyet, vissza akart térni ide, ahová egy éve érkezett. A kis herceg már nem akar visszamenni az íróval a géphez, azt kéri tőle, hogy holnap látogassa meg.

26. fejezet, a Kígyó2

Másnap, ahogy az író közeledik a kúthoz, mert el akarja mondani, hogy sikerült megjavítani a gépét. Látja a kis herceget, amint egy fán ül, és valakivel beszélget. Látni azonban nem lát senkit. Hallja, hogy megbeszélik, hogy este találkozni fognak és a kis herceg arról faggatja, hogy nem fog-e fájni. Ahogy az író közelebb ér, éppen csak egy pillanatra még meglátja a kígyót, és már előkapja a revolverét, hogy lelője, de a kígyó egy szempillantás alatt eltűnik. Aztán beszélgetnek és az író értetlenül áll a történtek előtt. A kis herceg azonban elhatározta magát. Vissza kell mennie a virágjához, akiért felelős. Erre pedig csak ma van lehetőség. Pont egy év telt el és a csillagja ezen a napon épp felettük lesz. Az író mindenáron el akarja kísérni, vele akar lenni, de a kis herceg ellenkezik. Tudja, hogy fájni fog az írónak a látvány. Mert olyan lesz, mintha meghalna. Ezt a testet ugyanis nem viheti magával. Amikor este útra kél, az író mégis vele tart. Kézen fogva mennek a kúthoz. Majd pár lépéssel a cél előtt a kis herceg elengedi az író kezét és egyedül megy tovább. Egy sárga villanás látszik csupán a bokájánál, ő pedig csendben tűri, majd szelíden eldől.

27. fejezet, a világ legszomorúbb tája

Az író sokáig szomorú még kis barátja miatt, de reggel, mikor visszatér, már nincs ott a pici test. Egy rajzon mutatja meg nekünk, hogy néz ki a Szaharában az a rész, ahol a kis herceggel találkozott. Azért rajzolja le nekünk, hogy mi is felismerhessük, ha egyszer arra járunk. És ha véletlenül találkoznánk vele, feltétlenül szólnunk kell neki, hogy a kis herceg visszajött.

A szereplők felsorolása és rövid jellemzése:

A kis herceg: tiszta lelkű, gyermeki naivitással rendelkező személy, aki a mű elején nem sokat tud a rajta kívül álló emberi világról. Őszinte, érdeklődő, nyitott személyiség

király: ő az uralkodó típus, aki mindegy, hogy kin vagy min, de uralkodni akar. Hogy miért? Azt sokszor ő maga sem tudja megmondani

hiú ember: a csak önmagával törődő embert személyesíti meg. Elvárja, hogy minden mozdulatát dicsérjék, ám ugyanezt embertársának nem viszonozza

üzletember: a fontoskodó embert személyesíti meg, aki állandó időzavarral küzd és mindig fontoskodik. Nincs ideje csak a „munkájára”. A lényegtelen dolgokra nem pazarolja az időt. Hogy mi a lényeges és mi nem, az teljesen relatív.

az iszákos: egy olyan embertípust mintáz meg, aki tetteire nem tud magyarázatot adni: azért iszik, hogy elfelejtse, hogy iszik. Ez a legfurcsább magatartás a kis herceg számára

a lámpagyújtogató: végzi a dolgát, mert azt mondták. De hogy ki és miért? Azt az embertípust képviseli, aki irányítható, önálló gondolatok nélkül, egyéniség nélkül cselekszik.

róka: az egyetlen olyan lény, amely elgondolkodtató és építő információkat ad a főszereplőnek. Ám mindig ott van a kettősség is benne, hszen a rókához a ravasz jelzőt társítjuk önkéntelenül is

A mű jelentősége:

A regény 27 fejezetből áll. A könyv ajánlásában az író felhívja a figyelmet arra, hogy könyve nem meseregény, felnőttek is olvashatják, sőt talán ők értik meg igazán. Ugyanis van a regénynek néhány titka, amit a gyerekek még nem biztos, hogy felismernek.

A kis herceg írója emlékeiből formálja főhőseit, a pilótát és a gyermeket, akik őt magát jelentik. E két szereplő voltaképpen tehát egyet alkot. A kis herceg az író gyermekkori gondolatait, a pilóta a felnőtt ember érzéseit, tapasztalatait, a gyermeki őszinteségre és igazságérzetre való felnőttes reakciókat közvetíti.

Egy képzelet szülte bolygón, az író fantáziájában, néhány térdig érő vulkán és egy rózsa közt él a kis herceg, aki a természet és az ember harmóniájára törekszik.

A mű további szereplői egy –egy embertípust képviselnek.

A kis herceg őszinte és igazságos kis teremtmény, ki kalandjai során döbben rá, hogy a világ korántsem olyan ártatlan, mint amilyennek ő maga gondolta.

A kis herceg hatalmas sikerét bizonyítja, hogy szinte valamennyi nyelvre lefordították, de filmek is készültek belőle. A regény nyelvezete egyszerű, költői szépségű és tisztaságú. Mondanivalója viszont többrétegű, a sorok között is olvasni kell. Ez egy olyan mű, mely nem ér véget az olvasással, a továbbgondolással kezdődik csak a regény mondanivalójának megértése.

Szereplők:
Briant; Gordon; Doniphan: a szigetre vetődött fiúk közül a legidősebbek, vezéregyéniségek; Jacques: Briant öccse; Mokó: hajósinas és szakács; Evans: a Severn kormányosa; Kate: a Severn hajótöröttje; A Severn matrózai.

Helyszínek:
egy sziget Dél-Amerika nyugati partjainál.

A rövid tartalom:

1. rész, Első fejezet

1860. március 9-én a Sloughi nevű vitorlás, fedélzetén tizenöt fiatal fiúval (egyikük sem több 14 évesnél) hánykolódik a tengeri viharban. A vihar nagyon megtépázza a vitorlát, de szerencsére egy idő múlva elül. A hajó egy ismeretlen szárazföld közelébe sodródik, s fennakad a körülötte lévő szirtzátonyon.

Második fejezet
A fiúknak gondot okoz, hogyan jussanak el a szirtzátonyon keresztül a partra. Az e körül zajló vitában Briant és Doniphan álláspontja ütközik össze, ők tűnnek a kis csapat vezéregyéniségeinek. Briant kísérlete, hogy a partra ússzon, kudarcba fullad. A tanácstalan fiúkat a dagály segíti meg: egy nagy hullám átemeli a Sloughit a sziklákon, és finoman, sérülés nélkül leteszi a fövenyen.

Harmadik fejezet

Ebben a fejezetben tudjuk meg, hogyan került a fiúcsapat a felnőtt nélküli hajóra, és hogyan keveredtek ki a nyílt óceánra: ők mindannyian egy új-zélandi város, Auckland egyik nevelőintézetének a diákjai, akik a nevelőkkel együtt egy sziget körüli hajóútra készültek a vakáció idejére. Az indulás előtti este a gyerekek már beköltöztek a hajóra, a felnőttek azonban még kimentek a partra, hogy egy búcsúwhiskyt elfogyasszanak. Ez idő alatt a hajókötél ismeretlen okokból eloldódott, s mire a felnőttek felocsúdtak, a hajónak már nyoma veszett, annyira messze sodródott a parttól. Ráadásul összeütköztek egy gőzhajóval is, ami letörte a hajó végéről a névtáblát. A hajó keresésére indulva csak ezt a táblát találták meg, ezért mindenki meggyőződött arról, hogy a hajó elsüllyedt, a fiúk pedig odavesztek.

Negyedik fejezet
A partvidékre jutva a gyerekek átvizsgálják a környéket, barlangot vagy alkalmas szálláshelyet keresve, de hiába, ezért úgy döntenek, a hajón maradnak. Leltárt készítenek a hajón található eszközökről és élelmiszerekről.

Ötödik fejezet
A kérdés, ami a fiúkat leginkább foglalkoztatja, hogy vajon szigetre vagy kontinensre vetődtek-e. Briant kirándulást tesz a legmagasabbnak tűnő sziklacsúcsra, hogy onnan körülnézhessen. A távolban három kis szigetet vél felfedezni, valamint egy kék vonalat a látóhatáron, amiből arra következtet, hogy az csak a tenger lehet, és sajnos, szigetre vetődtek.

Hatodik fejezet
Doniphan nem bízik Briant tapasztalataiban, maga is meg akar győződni róla. Ezért elhatározzák, hogy kirándulást tesznek a szárazföld belseje felé. A párás időjárás miatt egy ideig halogatniuk kell az indulást, de végül elindulnak, több napos túrára készülve.

Hetedik fejezet
Egy sziklacsúcsra jutva Doniphanék semmiféle kék vonalat nem látnak a látóhatáron, Doniphan diadalmasan örül Briant tévedésének. Briant azonban felhívja rá a figyelmet, hogy ez a szikla alacsonyabb, és talán csak nem látni el innen odáig. Ezért elhatározzák, hogy elindulnak a vélt tenger irányába, hogy meglássák, hova jutnak. Időközben rájuk esteledik, és meghúzzák magukat valahol. Reggelre kelve látják, hogy ahol aludtak, az egy emberi kéz által épített kalyiba volt. Az erdei pataknál pedig szintén ember építette gátra találnak. Másnap valóban vízparthoz jutnak, ám Phann-nek, a kutyájuknak köszönhetően kiderül, hogy ez nem lehet a tenger, mert édesvizű.

Nyolcadik fejezet
Felkutatják a tópart vidékét is, ahol többek között struccmadarakat is látnak. A tóból egy széles, hajózhatónak tűnő patak ömlik ki. Másnap a sziklafal másik oldalán bolyongva egy csónakroncsot, valamint egy fába karcolt monogramot találnak 1807-es dátummal. Phann egy barlangnyílást is felfedez. Bemerészkednek a barlangba: egy emberi csontvázra bukkannak itt.

Kilencedik fejezet
A barlangban talált tárgyakból kiderül, hogy egy egykori francia hajótörött lelte itt halálát. A barlangban néhány bútort, szerszámot, egy naplót és egy térképet találnak a szigetről, aminek nagy hasznát veszik, nem utolsó sorban azért, mert a térkép végképp bizonyítja, hogy egy szigeten vannak. Tanulságos expedíciójuk után visszatérnek a többiekhez a táborhelyre.

Tizedik fejezet
A fiúk beszámolnak a többieknek a kutatóút eredményéről. Mivel a Sloughi egyre rosszabb állapotban van és egyre kevésbé biztonságos, elhatározzák, hogy inkább a sziget belsejében talált barlangba költöznek át. Kipakolnak a hajóból, és darabokra szedik, hogy a használható elemek még javukra váljanak. A hajó megmaradt részével egy szélvihar végez. Néhány nap alatt tutajt építenek, és holmijukkal együtt beeveznek a tóhoz, hiszen ennek a partján van a barlang. Az út két napig tartott.

Tizenegyedik fejezet
Elkezdenek berendezkedni a Francia-barlangban (a hajótörött után így nevezték el), bár egy kissé szűkösnek tűnik számukra. Vadásznak is, hogy a közelgő hideg évszak idején is legyen majd mit enniük. A hajósinas, Mokó szerencsére jól ért az élelmiszerek tartósításához és tárolásához, no, meg a főzéshez is. A közelben elfognak egy nandut is, amit az egyik kisfiú, Service meg akar szelídíteni, hogy lovagolhasson rajta.

Tizenkettedik fejezet
Elhatározzák, hogy kibővítik a barlangot, ám munka közben furcsa hangokra lesznek figyelmesek, és Phann is eltűnik. Kiderül, hogy a kutyus felfedezett egy barlangnyílást, ami egy sokkal nagyobb terembe vezet. A barlangot sakálok lakták, de a kutyus kiirtotta őket. Így aztán birtokba veszik a nagyobbik barlangot is. Minthogy nagyon úgy tűnik, hogy hosszú távra kell berendezkedniük, nevet adnak a sziget különböző részeinek, és magának a szigetnek is, amit a nevelőintézetükről Chairman-szigetnek keresztelnek. Egyúttal vezetőt is választanak maguk közül, egy éves megbízatással. A választásuk egy higgadt, okos fiúra, Gordonra esik, aki csak azért vállalja a tisztséget, hogy tompítsa a Briant és Doniphan közötti feszültséget.

Tizenharmadik fejezet
Elhatározzák azt is, hogy szigorú rendben fognak élni, ezért megállapodnak egy tanulmányi tervben: az idősebb fiúk oktatni fogják a fiatalabbakat. Megünneplik a vasárnapokat. Mindeközben beköszönt a kemény tél, tüzelőről is gondoskodniuk kell, ezért kisebb-nagyobb kirándulásokat tesznek a környékbeli erdőkben.

Tizennegyedik fejezet
Lassan véget ér a tél, melegszik az idő, a fiúk egyre inkább kimerészkednek a barlangból. Service megpróbálja meglovagolni a nanduját, az állat azonban leveti a hátáról, és elmenekül. Elhatározzák, hogy felderítik a sziget többi részét is. Észak felé homoksivatagra bukkannak.

Tizenötödik fejezet
Nyugat felé is felderítik a terepet, sok hasznos növényre, többek között teára találnak itt. Az egyik fiú, Baxter, lasszóval ügyesen befog egy guanakot, amit magukkal visznek vissza a Francia-barlangba.

2. rész, Első fejezet
Briant egy ideje nyugtalankodik amiatt, hogy kisöccse, Jacques nagyon szótlan, amióta a szigetre vetődtek. A fiúból csak annyit lehet kiszedni, hogy valami olyat csinált, amiért a többiek nagyon haragudnának rá, de majd máskor árulja el, mi volt az. Közben tovább folyik a munka a barlang körül: karámot és baromfiudvart építenek. Doniphan javaslatára kipusztítják a rókákat a környékről, és fókavadászatot is rendeznek a Sloughi-öbölben. Idő közben elérkezett a karácsony is, amit méltóképpen megünnepelnek. A kisebb fiúk köszönetet mondanak Briantnek a gondoskodásáért, ami féltékennyé teszi Doniphant.

Második fejezet
A nyár hamar eltelik, és máris készülődniük kell a következő, immár második telükre a szigeten. Briant azt javasolja, hogy mielőtt még beáll a tél, járják be a sziget keleti részét. Mokót és Jacquest veszi társul mag mellé. Áthajóznak a Család-tavon, ahol egy újabb folyóra bukkannak, ami a tengerpartra vezet. A tengeren nem látni semmi közeli szárazföldet ebben az irányban sem, csak egy mozdulatlan fehér folt tűnik Briant szeme elé, amit csak egy távoli jeges hegyként tud értelmezni. Visszatérésük előtt Jacques megvallja titkát bátyjának: ő volt az, aki az indulás előtti éjszakán tréfából eloldozta a Sloughit a kikötőből. Briant és Mokó megfogadják, hogy ezt nem árulják el a többieknek.

Harmadik fejezet
A fiúk különböző játékokkal múlatják az idejüket. Egy játék alkalmával Doniphan és Briant összetűzésbe kerülnek, mert Doniphan – alaptalanul – csalással vádolja meg Briant-t. Gordon tesz köztük igaságot, Doniphan megint alulmarad Briant-nel szemben. A nagyobb fiúkat egyre inkább nyugtalanítja, hogy talán sohasem fognak tudni hazajutni erről a szigetről. Időközben elérkezik június 10-e, az új “kormányzó” választásának a napja, amikor is nagy többséggel Briant-t választják meg vezérül a sziget fiatal lakói.

Negyedik fejezet
A hazaérés reményében egy jelzőárbocot helyeznek el a sziget legmagasabb pontján, hogy egy esetlegesen arra térő hajó észrevegye. Beköszönt a tél, ami ezúttal is nagyon kemény. Mínusz 30 fokig is lesüllyed a hőmérő higanyszála. A fiúk korcsolyázással (kis fa- és ólomtalpak a korcsolyák) múlatják az idejüket. Doniphan és egy barátja, Cross azonban túlságosan messze kalandoznak a jégen, és a leszálló köd miatt nyomuk vész. A kis Jacques indul utánuk, hogy megkeresse őket. Hajnalig nem tér vissza egyikük sem, ekkor ágyúlövéseket adnak le a barlangból. Doniphanék ennek köszönhetően hazatalálnak, ám a kis Jacques nélkül. Ő csak később, a köd oszlásakor tűnik fel a láthatáron, nyomában két medvével Doniphan a földre teríti a vérszomjas vadállatokat egy-egy puskalövéssel. Doniphan és Briant között nő a feszültség.

Ötödik fejezet
A két fiú közötti feszültség oda vezetett, hogy Doniphan és két barátja elhatározták, hogy különválnak a többiektől, és a sziget keleti részén telepednek le. Áthajóznak a Család- tavon, és eljutnak a Keleti-folyóhoz. Mivel a helyet megfelelőnek találják, úgy döntenek, hogy visszamennek a holmijukért a barlangba, és itt fognak letelepedni.

Hatodik fejezet
Indulás előtt még be akarják járni a tengerpartot, hogy ők is meggyőződjenek róla, hogy vajon van-e a közelben valami szárazföld a tengeren túl. A parthoz közeledve azonban egy partra vetődött párkát és emberi testet pillantanak meg a fövenyen heverve. Mivel nagyon félnek, nem közelítenek hozzájuk, inkább a parttól visszahúzódva töltik az éjszakát, amit a nagy vihar még félelmetesebbé tett számukra. Reggelre a két testnek nyoma vész. Doniphanék azt gondolják, biztos a tenger mosta el a holttesteket.

Hetedik fejezet
Közben Briant egyre azon töri a fejét, hogy hogyan juthatnának haza. Kitalálja, hogy egy nagyon magasra felhúzható sárkányt kell felengedni a szigeten, ami észrevehetőbb jelzés lenne a hajók számára, mint a jelzőárboc a sziklacsúcson. Az ötletét elfogadják. A kivitelezést azonban egy váratlan eset miatt el kell halasztani: a barlang közelében egy félholt nőre találnak, akit magukkal visznek a barlangba. A nő itt magához tér. Kiderül, hogy Kate-nek hívják, és hajótöröttként került a szigetre. Egy amerikai kereskedelmi hajón indult ugyanis útnak, de a hajón matrózlázadás tört ki. A matrózok lemészárolták az összes utast, csak a kormányosnak és neki kegyelmeztek. A hajón azonban tűz ütött ki, és a matrózokkal együtt itt vetődtek partra. Kate azt is elmondja, hogy a martózok félelmetesen gonoszak és kegyetlenek, és egészen biztosan rájuk fognak támadni, ha megtalálják őket. Ezért inkább nem eresztik fel a sárkányt, nehogy jelt adjanak magukról. Egyben azt is elhatározzák, hogy azonnal Doniphanék után sietnek, mert a fiúk nagy veszélyben vannak. Briant és Mokó indul utánuk. A tavon átkelve Doniphant éppen egy vérszomjas jaguár fenyegetésében találják. Briant menti meg Doniphan életét, akire az eset nagy hatással van: baráti jobbját nyújtja Briant-nek, és elismeri őt vezérének. A fiúk épségben visszérnek a barlanghoz.

Nyolcadik fejezet

A fiúk próbálnak felkészülni a matrózok esetleges támadására. Kate felajánlja, hogy kideríti, vajon itt vannak-e még a gazemberek a szigeten. A fiúk azonban nem engedik el, mert féltik az életét. Briant ehelyett azt javasolja, hogy készítsenek egy erősebb sárkányt, ami elbírja valamelyiküket. Éjszaka eresztenék fel, és így meg tudnák állapítani a fényekből, van-e még rajtuk kívül valaki a szigeten.

Kilencedik fejezet
Az ötletet elfogadják, és elkészítik a sárkányt. A kémlelő szerepére többen is vállalkoznak, többek között Jacques is, akinek önfeláldozó magatartását nem értik a többiek. Ekkor Jacques elárulja bűnét mindenkinek. A többiek megbocsátanak neki. A sok jelentkező ellenére Briant emelkedik fel a sárkányban. A magasból két fényt lát: az egyik ugyanott világlik a messze távolban, keleten, ahol a napokban a fehérfoltot látta a tengeren. Ez minden bizonnyal egy működő vulkán lehet, tehát arrafelé egy másik szárazföldnek kell lennie. A másik fényt a szigeten, a barlanghoz közel látja, ami azt jelenti, hogy a banditák még mindig itt tanyáznak.

Tizedik fejezet
Ez a hír még nagyobb óvatosságra inti a fiúkat. Minden jel arra mutat, hogy a banditák egyre közelebb kerültek hozzájuk, a barlang közelében egy pipát is találnak. Egyik éjszaka egy puskalövésre lesznek figyelmesek, ami egészen a közelben dördül el. A jajkiáltásokból azonban Kate Evansre, a kormányosra ismer, így hát beengedik a férfit a barlangba.

Tizenegyedik fejezet
Evans elbeszéli a szigetre vetődésük és az itteni bolyongásuk történetét, hogy mire készülnek a banditák, és azt is elmondja, hogy a sziget, ahol vannak, alig 60 órányi hajóútra van a Dél-Amerikai kontinenstől, és eredetileg Hanover-sziget a neve. Evanstől megtudják, hogy a banditák hajója viszonylag jó állapotban van, csak szerszámok hiányoznak ahhoz, hogy újra használható legyen. A banditák éppen ezért fognak rájuk támadni: szerszámokat és lőszert akarnak szerezni tőlük.

Tizenkettedik fejezet
A fiúkat örömmel tölti el, hogy van lehetőség a hazatérésre. Azonban előbb még meg kell védeniük magukat a matrózok támadásától. A matrózok először fortéllyal próbálkoznak: szegény hajótöröttnek adják ki magukat, és bebocsátást kérnek a barlangba. A fiúk úgy tesznek, mintha mit sem tudnának, és beeresztik a két idegent. Mikor azonban az éjszaka leple alatt be akarják engedni társaikat, Evans és a fiúk rájuk törnek. Az egyikük elmenekül, a másikukat Kate kérésére csak megkötözik, és nem lövik fejbe.

Tizenharmadik fejezet

Evans vezetésével a fiúk elhatározzák, hogy a barlangon kívül, az erdőben ütköznek meg a többi banditával. Evans és a legidősebbek fegyverrel felszerelkezve vágnak az útnak. Két ellenfelüket megölik, ám mikor az egyikük Briant-re támad, Doniphan közbelép, és életveszélyes sebet kap a mellkasán. Azonnal visszaviszik a sérültet a barlanghoz, ahol azonban szörnyű kép várja őket: a másik három bandita időközben megtámadta a barlangot, és túszként rángatják magukkal Jacquest. Itt is csata bontakozik ki, amit annak köszönhetően nyernek meg, hogy a foglyul ejtett bandita, Forbes az ő oldalukra áll, és az élete árán védi meg Jacquest. A banditák vezérét Jacques meglövi, a csónakban elmenekülőket azonban Mokó ágyútűz alá veszi. Így végleg megszabadultak a fenyegető veszélytől.

Tizennegyedik fejezet
Evans szakértői vezetésével hozzálátnak a banditák hajójának kijavításához. Doniphan mindeközben Kate ápolásának köszönhetően gyorsan gyógyul. A bárka kijavításával nagy sokára elkészülnek. Összepakolnak, eleresztik a “háziállatokat”, és február 5-én hajóra szállnak. A Chairman-sziget szép lassan eltűnik a szemük elől.

Tizenötödik fejezet
Útközben egy gőzhajóval találkoznak, ami éppen Új-Zéland felé tart, és szívesen felveszi a bárka utasait a fedélzetére, főleg, mikor megtudja, hogy ők a Sloughi hajótöröttei, hiszen elvesztüknek szomorú híre ismert volt már Angliában és Amerikában is. Nemsokára megérkeztek Auckland kikötőjébe, ahol az egész város és különösen a fiúk családtagjai leírhatatlan örömmel fogadták az elveszettnek hitt fiúkat. A város, hogy háláját kifejezze, Evansnak kereskedelmi hajót vásárolt, a Chairman-szigeten írt naplót pedig több ezer példányban kiadták. Kate-et Doniphan családja fogadta magához, amiért az ő ápolásának köszönhetően maradt életben a fiuk. A szerző a regényét azzal a tanulsággal zárja, hogy nincs olyan helyzet, amellyel a rendszeretet, a bátorság és az állhatatosság ne tudna megbirkózni.

Szereplők:
Serge Ladko, alias Borus Demeter; Dragos Károly, alias Jäger úr; Ivan Striga, Natsha Gregorovics; a horgászliga tagjai; elnöke; csendőrök; járókelők; bámészkodók; rablók; Titscha; Jakob Ogul; csendőrök; foglár; börtönbe látogatók; Simon Klein

Helyszín:
Sigmaringen, Fridingen, Neustadt, Regensburg, Bécs, Esztergom, Szalka, a rablók hajóján, Budapest, Zimony, zimonyi, börtön, Ruszcsok, Sulina

A rövid tartalom:

Dragos észreveszi, hogy Borus festi a haját. Fekete haja eredetileg szőke lehetett. Egyre inkább azt gyanítja, hogy Borus valójában bűnöző, talán a betörő banda feje. Dragos/Jäger elmondja Borusnak, hogy nem túl biztonságos elhagyatott helyen éjszakázniuk a rablóbanda miatt, de Borus nem is hallott korábban róluk. Dragos beszél róluk és a banditavezérről, akiről pontos leírásuk van (kék szem, szőke haj, szakáll és Ladkonak hívják). Borus nagyon megdöbben, és ezt a nyomozó is észreveszi. Borus Esztergomnál elmegy Szalkára, Dragos találkozik emberével és érzi, hogy történni fog valami.
Másnap viharba keverednek és Dragos s vízbe zuhan, de Borus kimenti. Dragos összefagy a víztől, ezért Borus elmegy, hogy szerezzen néhány dolgot a közeli faluból (szívmelegítő stb). Közben Dragos átkutatja Borus holmiját. Megtalál egy női arcképet, rajta a felirattal: ” Szeretett férjemnek, Natsa Ladko.” Megérkezik Ulmann és elmondja, hogy előző éjszaka, amikor Borus éppen nem volt a ladikban (Szalkára ment) újra lecsapott a rablóbanda a közelben. Dragos vacilál, hogy mit tegyen, hiszen azt hiszi Borus Ladko, a bandavezér, de ő megmentette az életét, és ezt nem tudja összeegyeztetnie egy gyilkos jellemével. A rablás helyszínére siet.

A főszereplő, Berend Iván, a tisztesség és a becsület mintaképe – bár a biztos elbukás várna rá – egy romantikus véletlen folytán megmenekül, és “jutalmul” a gyönyörű munkáslány kezét is elnyeri.

Szereplők:

Berend Iván: a Bonda-völgyi kőszénbánya tulajdonosa, természettudós; Evila (később Eveline): kezdetben kőszénhordó munkáslány Berend Iván bányájában; Jánoska: Evila nyomorék öccse; Szaffrán Peti: kezdetben Evila vőlegénye; Kaulman Félix: külföldi bankár; Rauné Gusztáv: Félix embere, bányamérnök; Theudelinda grófnő: Bondavár úrnője; Mahók tiszteletes: Bondavár katolikus papja; Sámuel apát; Tibald gróf: Bondavár ura; Angela grófnő: Tibald gróf unokája; Ödön gróf: Theudelinda grófnő unokaöccse; Salista őrgróf: Ödön gróf barátja; Belényi Árpád: Berend Iván fogadott fia, zongoraművész; Csanta uram: görög kereskedő; Waldemar herceg: kezdetben Angela grófnő jegyese.

Helyszínek:
Bonda-völgyi bánya, Bondavár, Bécs, Pest, Párizs,

A rövid tartalom:
1. rész, Mielőtt ember lett volna a Földön
A regény egy hosszabbacska elmélkedéssel kezdődik arról, hogy milyen lehetett a világ, mielőtt ember élt a Földön. Képzelt jelenetek az őstörténetből. Az akkor élt élőlények maradványai mind itt vannak a lábunk alatt, kőszénné válva. Ez a világ az ember miatt pusztult el.

2. rész, Mikor már nem fér el az ember a Földön
Ősünk Jókai szerint nem a majomból fejlődött ki. Ősember volt, amely barlangokban lakott és kannibál volt. Hány ezredév kellett addig, míg az ember tudománya révén a Föld urává vált!

Egy fekete táj
Itt kezdődik el a regény cselekménye. A főhőssel, Berend Ivánnal a Bonda-völgyi bánya mélyén találkozunk. Megtudjuk, hogy 30 év körüli, s annak ellenére, hogy ő a bánya tulajdonosa (és mindenese), a munkásokkal együtt dolgozik. Munkából hazatérve egy szívhez szóló tót népdalt hall, amit az egyik munkáslány énekel gyönyörű hangon.

A fekete gyémántok rabja
Berend Ivánról megtudjuk, hogy magányosan él, és szabad idejében vegytani kísérletekkel foglalkozik. Azt kutatja, hogyan lehet leküzdeni a szénbányák rémeit, a zuhatart és a vihedert (ezek lobbanékony bányagázok), amik könnyen lángba borítják a tárnákat. Csak a munkájának él.

A másik fekete gyémántok
Iván nem tudja kiverni a fejéből az aznap hallott népdalt, még a munka sem megy így neki. Másnap felkutatja, hogy ki énekelte. Így ismeri meg Evilát, a gyönyörű, nagy fekete szemű, 16 éves munkáslányt, akibe első pillantásra beleszeret. Iván utánajár, hogy ki is ez a lány: árva, aki nyomorék öccsét egyedül neveli. Ezért a bér kifizetésekor kétszeres fizetést akar neki adni, de a lány nem fogadja el, nehogy emiatt Iván szeretőjének tartsák. Iván azonban menthetetlenül szerelmes, és egy hét múlva azzal áll a lány elé, hogy feleségül akarja venni. De Evila visszautasítja, hiszen már van vőlegénye.

Az emberevő
Iván kilesi, ki Evila vőlegénye. Az egyik legszorgalmasabb munkása, Szaffrán Peti az, akinek “emberevő” a gúnyneve. Szóba elegyedik vele, s Péter elmondja neki, miért nevezik emberevőnek: évekkel ezelőtt hajótörést szenvedett, s hogy életben maradjon, egy gyereket ettek meg a társaival együtt. Azóta nyomasztja ez az élmény. Iván azt tanácsolja neki, hogy házasodjon meg, ha meg akar szabadulni ettől a rémálomtól. Biztosítja őt, hogy amint megházasodik, tárnalegénnyé lépteti elő, és házat is kap hozzá. Azért teszi ezt Iván, mert így akarja magát végképp lebeszélni Eviláról. Hogy ne kelljen a lánnyal nap mint nap találkoznia, hirdetést ad fel tárnafelügyelői állásra, így nem kell közvetlenül érintkeznie a munkásaival.

A Pénzcsináló
Erre a hirdetésre érkezik meg Kaumann Félix, Iván régi ismerőse és Rauné Gusztáv. Rauné az állásra jelentkezik, Iván el is fogadja, Félix pedig üzleti ajánlattal áll elő: meg akarja vásárolni egész Bonda-völgyet, hogy egy hatalmas konglomerátumot hozzon létre. Ivánt főigazgatóvá tenné, így mindketten jól járnának. Iván azonban határozottan elutasítja az ajánlatot. Félix figyelmezteti, hogy ő ennek ellenére el fogja érni, amit akar. Félix Iván ablakából szemügyre veszi a fizetésért gyülekező munkásokat, és kiszúrja magának Evilát.

Doktor úr
Iván megmutatja Félixnek és Raunének a telepet. Séta közben épp látják, hogy Szaffrán Peti veri Evilát. Iván nem akar közbeavatkozni, de Félix igen: annyit kér csak Ivántól, hogy mikor jelez neki, szólítsa doktor úrnak. Félix odalép, és faggatni kezdi Szaffrán Petit, nem katonaköteles-e. Szaffrán Peti fegyverképtelennek vallja magát. Félix ekkor int Ivánnak, aki “Doktor úr!”-t kiabál utána. Félix megfenyegeti Petit, hogy mint doktor megvizsgálja: vajon tényleg fegyverképtelen-e. Szaffrán Peti erre megijed, és a közeli erdőbe menekül. Félix beszélgetésbe elegyedik Evilával. A lány elmondja, hogy azért verte őt Peti, mert ki nem állhatja az ő nyomorék testvérét. Félix erre azzal kecsegteti a lányt, hogy Bécsben ismer egy intézetet, ahol meg lehetne gyógyítani az öccsét. Evila elhatározza, hogy Félixszel tart Bécsbe. Az erdőben fel akarja keresni vőlegényét, hogy elbúcsúzzon tőle, de meglátja, amint az mulatozás közben egy másik lánnyal csókolózik. Iván másnap a felháborodott Szaffrán Petitől tudja meg, hogy Félix elszöktette magával Evilát.

Theudelinda grófnő
Mindeközben Bondavár úrnőjét, az 58 éves Theudelinda grófnőt éjjelente elhúnyt rokonai kísértik várának kriptájában: éjszaka hallja, amint hangosan mulatoznak.

Az album és lakói
A grófnő segítségül hívja Mahók tiszteletest, aki azonban megijed és elmenekül ahelyett, hogy papi hatalmával megtisztítaná a házat. Inkább Sámuel apáthoz fordulnak, akinek a grófnő titokban nagy rajongója: külön albumot vezet azoknak a férfiaknak a fényképeivel, akik sima arcúak (nem viselnek sem szakállat, sem bajuszt). Sámuel apát megérkezik, és fényt derít arra, hogy valójában nem kísértetek, csak a cselédség és a szeretőik mulatoznak éjszakánként a kriptában. A lebukás után az összes cseléd elmenekül, a grófnő magára marad kastélyában. Az apát azt javasolja neki, hogy költözzön fel Pestre, és lakásában tartson társas összejöveteleket, mintegy megszervezvén a hazai értelmiség és előkelőségek társas életét. A grófnő rajongva elfogadja az ötletet.

A kellemetlen ember
Berend Iván a grófnő segítségére siet költözéskor, a grófnő azonban “kellemetlen ember”-nek tartja őt, amiért ateista és amiért természettudománnyal foglalkozik.

Sublimior mathesis
Ebben a részben világosodik meg az olvasó számára, hogy valójában Kaulmann Félix és Sámuel apát egy nagy közös összeesküvésen dolgoznak: az apát ügyesen eltávolította a grófnőt Bondavárról, így Félix meg tudja vásárolni a grófnő bondavári birtokát. Félix önálló terve pedig, hogy Evilát művésznővé tegye és feleségül vegye, hogy női bájait az üzletkötései során kamatoztathassa. Az apát azt javasolja Félixnek, hogy ha már nem lesz többet Evilára szüksége, költözzön Párizsba, ott ugyanis nem ismerik el a házasságot törvényesnek, csak ha Párizsban is polgári szerződést kötnek. Sámuel apát azért segíti Félixet, mert üzleti sikeréből ő is részesül, s ezáltal egyre magasabbra emelkedhet az egyházi ranglépcsőn.

Soirees Amalgamantes
Berend Iván váratlanul levelet kap az Akadémiától, hogy az intézmény levelező tagjainak sorába vette őt, felkérik, hogy tartson székfoglaló beszédet Pesten. Nem egészen érti, hogyan történhetett ez, de megtudja, hogy Sámuel apát keze van a dologban. Ezt azonban ő ekkor jóindulatnak veszi. Megtartja a felolvasását, és készül hazatérni, ám Sámuel apát Pesten akarja marasztalni. Már épp készül kibújni a meghívás alól, mikor levelet kap. Még nem tudjuk meg, mi állt a levélben, csak azt tudjuk, hogy elolvasása után Iván mégis elfogadja az apát invitálását Theudelinda grófnő estélyére.

Iván felolvasása. Milyen lehet az éjsarki másvilág?
Itt szintén költői felolvasást tart a delejességről. A társaságban megismerkedik a gyönyörű, de hiú Angela grófnővel, aki rögtön rokonszenvet mutat iránta. Angela grófnő Tibald gróf egyetlen unokája, mégsem él vele Bécsben. Pesti rokonaihoz menekült az elől a házasság elől, amire nagyapja kényszeríteni akarja. Kijelölt jegyesét, Waldemar grófot ugyanis szívből gyűlöli.

Mágneses lovag
Iván egyre jobban elmerül a pesti társasági életben, ahol nagy tiszteletet vív ki magának, és a “mágneses lovag” becenevet kapja. Angela Iván iránt érzett érzelmeit kezdik mások is észrevenni. Egy társalgás alkalmával azonban Iván magára haragítja a hölgyet, mert arra akarja rábeszélni, hogy béküljön ki nagyapjával. Angela Ödön tudtára adja, hogy már terhes számára Iván társasága. Ödön felajánlja, hogy ügyesen megpróbálja eltávolítani Ivánt, Angela beleegyezik. Ödön különböző programokkal próbálja nevetségessé tenni Ivánt, aki azonban mindig győztesen kerül ki a helyzetből. Egy alkalommal rókavadászatra hívják (remélik, hogy nem tud jól lovagolni). A vadászaton Angelát lovasbaleset éri, és Iván menti meg a biztos haláltól. A lány érzi, hogy így teljesen lekötelezettjévé vált Ivánnak, s mindinkább szabadulni akar tőle, pedig nyilvánvalóan szerelmes belé.

Egy kis niaiserie
Ödönék elhatározzák, hogy egy megrendezett párbaj révén fogják Ivánt távozásra kényszeríteni. A terv azonban rosszul sül el: mikor Iván előtt Angela erkölcseire tesznek megjegyzéseket, ő maga vállalja a párbajt, pedig neki csak a segéd szerepét szánták. (azt gondolták, hogy tudós ember lévén vissza fogja utasítani a felkérést, s így kellemetlen helyzetbe kerül). A párbajra Iván és Salista őrgrőf között kerül sor, a pisztolyos párbajból Iván kerül ki győztesen és sértetlenül.

3. rész, A harmincháromféle asszony
Megtudjuk Iván pesti tartózkodásának okát. Ez pedig nem más, mint a levél, amit Pestre érkezésekor kapott. Belényi Árpádtól, fogadott fiától érkezett, aki Bécsben zongoraművész. Ebben a fiú beszámol véletlen találkozásáról Evelinnel (a korábbi Evilával), aki Kaumann Félix felesége. Beszámol Eveline bécsi életéről, akit férje arra akar használni, hogy előnyös üzleteket köthessen. Iván megtudja, hogy Eveline nagy rajongója Waldemar herceg és Tibald gróf. Az öregedő gróf valószínűleg Evelinnek fogja ajándékozni unokájának, Angelának díszes bécsi palotáját, ha a lány nem békül ki vele és nem tér haza. Hát ezért maradt Iván Pesten: hogy Angelát rávegye a békülésre: nehogy titkos szerelme, Evila, akit nem tudott megóvni attól, hogy más felesége legyen, most egy harmadiknak a szeretőjévé váljon.

Kettőt “előre”
Sor kerül a párbaj második, karddal vívott részére, amelyből Iván ismét győztesen kerül ki, s bevallja, hogy valaha huszárhadnagy volt. Angela ezt hallva még nagyobb szerelemre lobban Iván iránt.

Adieu!
Iván ezután búcsút vesz a pesti társaságtól. Theudelinda grófnő könnyes szemekkel búcsúztatja, Angela pedig kijelelenti: ha Iván megy, akkor ő is megy. A félreérthetetlen szerelmi vallomást azonban Iván szándékosan félreérti: helyesli, hogy Angela grófnő meggondolta magát, és visszatér nagyapjához Bécsbe. Angela teljesen megsemmisül. Levelet ír nagyapjának, melyben csak ennyi áll: “Adieu!”

A tizenharmadik próba
Tibald gróf megkapja unokája levelét, s ez csak megerősíti abbéli elhatározásában, hogy nagyapai szeretetét Eveline-re fordítsa. Eveline boldogan fogadja el a grófot nagyapjának. A gróf Eveline részére bocsátja Angela palotáját, s állást szerez neki az Operánál. Egyben jóvá is hagyja a Theudelinda grófnő és Kaulmann kötött szerződést, így a bondavári birtok Kaulmann kezére jut.

Az előénekelt tallérok
A bondavári uralom megszerzése után Kaulmann hozzálát, hogy összeszedje a beruházási tőkét. Ezért egy hamis tudományos hírrel nagy reklámot csinál a bondavári szénnek.( Dr Felicius néven publikál egy tudományos lapba, miszerint a bondavári szénben madárlábnyom-lenyomat található). Felkeresi a görög kereskedőt, Csanta Ferencet, akivel részvényeket vásároltat. Ez a Csanta volt az, aki annak idején a Belényi család feje fölül elvitte a házat, ekkor fogadta Iván fiává Árpádot, és támogatta a tanulásban. A bondavári részvények ára folyamatosan nő.

Nem! – Eveline!
Iván munkásai sorra szegődnek át az új bányához, mert ott nagyobb fizetést kapnak, a szenet nem tudja eladni – kezd lassan tönkremenni. Iván rájön, hogy ebben nagy szerepe van Raunénak, aki belelát Iván üzleti ügyeibe, és az információkat átadja Félixnek. Az új bánya megnyitási ünnepségére Bondavárba érkezik Kaumann és üzlettársai, s vele jön Eveline is. Eveline egyrészt meg akarta mutatni egykori társainak, meddig jutott, másrészt mindenkivel tenni is akart valami jót, pénzt osztogat. Szaffrán Peti megismeri egykori menyasszonyát. Eveline kieszközli Félixnél, hogy Szaffrán Petit vegyék fel tárnafelügyelőnek, így ő is elhagyja Ivánt.

A halina-tisztelet
Az ünneplés Bécsben folytatódik. A társasággal tart Szaffrán Peti is, aki ezúttal láthatja Eveline-t a színpadon.

A két imádó
Eveline meghívja magához Szaffrán Petit, hogy kibéküljenek egymással. Még puliszkát is főz neki, mert az Peti kedvence. Péter azonban megbékélés helyett keserűséggel és bosszúval távozott Evilától.

Ahol a gyémánt nem fog
Eveline-nek nem sikerül az exellenciás úrral aláíratni a bondavári vasút engedélyezését, ezért Kaulmann nagyon dühös.

A bondavölgyi vasút korolláriumai
A vasút engedélyezését mégis sikerült elérni Tibald gróf révén. Waldemar ezért kikel ellene, ebből tudja meg, hogy Angela Salista őrgrófhoz ment feleségül. Kaulmann, miután elérte, hogy Bondavárban vasút épülhessen, többé nem tart igényt Eveline-re, és meg akar tőle szabadulni. Eveline is el akarja hagyni Bécset, ami esedékessé is vált, hiszen Angela grófnő házassága miatt Tibald grófot már nem illeti meg az anyagi önállóság, és nem tudja Eveline-nek fenntartani a palotát. Eközben Iván egyre inkább közel kerül a csődhöz. Mikor egy reggel munkába tart, látja Szaffrán Petit kiszédelegni a kocsmából, dühösen. Pedig Peti megfogadta Evila eltűnésének napján, hogy soha többé nem fog inni, és ezt eleddig be is tartotta.

A szegény jó herceg
Eveline búcsút vesz Tibald gróftól, eljátssza, hogy nem is szerette, hogy az öregnek ne legyen olyan fájdalmas az elválás. Párizsba költözik férjével együtt.

Dies irae
Iván egy éjjel hatalmas dörrenésre ébred. Kirohan, s látja, hogy a szomszéd tárna felrobbant. Azonnal a bent rekedtek segítségére siet. A tulajdonosk bezzeg a kisujjukat sem nyújtják, hogy kimentsék a munkásokat. Iván vállalja, hogy lemászik a mérges gázokkal teli nyílásba, hogy levezesse a tömlőt, amivel ki lehet szivattyúzni a mérges levegőt, hogy be tudjanak menni menteni. Sikerül neki. A mentőcsapat a bányában sok-sok holttestet talál. Többek között Szaffrán Péterét, akinek hullája nyitott Davy-lámpát tartott a kezében: Ez a láng okozta a robbanást! A kutatás során mintegy 200 élő embert is találnak, kimentik őket. A baj azonban tetéződik: Ivánék észreveszik, hogy az egész keleti tárna belobbant és ég. Az ilyen bányatüzeket pedig lehetetlenség eloltani.

Du sublime au ridicule
A robbanás miatt minden részvényes tönkremegy, beleértve Kaulmannt is. Kaulmann Eveline-t akarja felhasználni, hogy anyagi támogatást kapjon Waldemar gróftól. A grófot azonban Eveline szívből gyűlöli.

Két gyermek
Időközben meghalt Eveline nyomorék öccse, Jánoska, egy rosszul sikerült műtét miatt. Eveline úgy érzi, így már nincs is miért élnie. Szomorkodása közben látogatja meg Árpád, akinek nagyon megörül, a fiú felvidítja egy kicsit.

Immaculata
Sámuel apát rá akarja beszélni Eveline-t, hogy üzleti okokból fogadja Waldemar grófot a kegyeibe. Eveleine ellenáll. Mikor a pap értetlenkedik, bevallja neki, hogy még szűz. Sámuel apátot mélyen megdöbbenti a lány kijelentése, elszégyelli magát, és örökre eltűnik: visszahúzódik egy kolostorba.

Férj és férfi
Félix így maga próbálkozik Waldemarnál. A herceg hajlik rá, hogy megsegítse Félixet anyagilag, ha megkapja Eveline-t. A két férfi megállapodik.

Dirmák Éva
Félix meglátogatja feleségét az öltözőben, s figyelmezteti Eveline-t, hogy ha nem működik vele együtt, nem tud neki megélhetést biztosítani. Eveline azonban öntudatosan kijelenti, hogy tudomása szerint itt, Párizsban nem is számítanak férj-feleségnek, így Félixnek semmi joga rendelkezni vele. Félix megdöbben, honnan tudja ezt a lány: Sámuel apát mondta el neki. Kaulmann felismeri, hogy végleg elveszett, ezért összeszedi maradék pénzét és menekülőre fogja.

Semmivé lenni
Eveline úgy érzi, végre újjászületett, szabad. Keresi azt, aki hozzá a legközelebb áll, és elmondhatja, mennyire boldog. Árpádot keresi fel, és burkoltan elébe tárja, hogy olyan férjet szeretne, mint amilyen ő. Árpád azonban elutasítja Eveline-t, és felvilágosítja arról is, hogy semmi esélye egyedül talpon maradnia a művészek világában, mert valójában nem elég tehetséges, csak jómódú pártolóinak köszönheti eddigi sikereit. Eveline kénytelen belátni, hogy ez igaz.

A kőszén
Eveline ennek ellenére elhatározza, hogy művésznővé képzi ki magát. Másnap indul próbálni, ám közlik vele az operában, hogy szerepét másra osztották, rá nem tartanak igényt. Hazatérve otthonában végső csapás éri: ott találja Waldemar grófot, aki közli vele, hogy semmije sincs, minden vagyonát elárverezték a férje adóssága miatt, s hogy Félix a rendőrség elől menekülve meghalt, mikor kiugrott a vonatból. Waldemar ajánlatot tesz neki: ha elfogadja udvarlását, mindent visszakap tőle. Eveline elutasítja az ajánlatot. Eladja utolsó ékszerét, hogy megbízhasson valakit, aki gondoskodik öccse sírjáról. Másnap a Szajna partján találják meg ruháscsomagját. Waldemar azonban keresteti a holttestét, de hiába.

A görög végrendelete
Csanta uram is tönkrement, s ebbéli fájdalmába bele is halt. Halálának köszönhetően Belényi Árpád és édesapja visszakapja egykori házukat.

Mikor a föld ég a talpunk alatt
Iván némi hasznot húz a szomszédos tárna tragédiája miatt: most tőle akarnak szenet venni. A keleti tárna égése azonban már Iván bányáját is veszélyezteti.

Gyermekjátékok
Belényi Árpád és édesanyja visszaköltöznek régi otthonukba.

Heureka!
Iván Árpád leveléből értesül a Párizsban történtekről, Eveline haláláról. Kiüresedik a szíve. Véletlenül sikerül feltalálnia az ellenszert a bányaégésre.

Al pari!
Iván jelentkezik a tőzsdén, hogy részvényeket akar venni, hiszen el tudja oltani a tüzet. Óriási rajongással veszi erre körül a többi részvényes.

A harc az alvilággal
Iván vezetésével sikerül eloltani a tárnában égő szenet.

Apoteózis
E tettéért óriási elismerésben részesül: nemcsak pénzt, de hírnevet és közbecsülést is nyert vele.

Angela Iváné lesz!
Az üdvözlő levelek között Iván egyszer Angela levelét találja, aki semmi mást nem kér tőle, csak hogy bocsásson meg neki. Váltanak néhány levelet, s Iván biztosítja, hogy semmi oka nincs, amiért haragudhatna rá. Angela azonban kitart kérése mellett: csak egy sort küldjön, neki, amiben azt írja, hogy megbocsát. Iván megteszi. Hamarosan váratlan látogatója érkezik: Theudelinda grófné, aki betérve közli vele, hogy Angelát hozta magával, akinek az a kérése, hogy örökre itt maradhasson. Iván nem érti a helyzetet: hamarosan behozzák Angelát: koporsóban. A grófnő elmeséli, hogy esett a halála: véletlenül túl közel állt a kandallóhoz, és meggyulladt a ruhája. Halálos égési sérülései vitték el néhány nap szenvedés után. Utolsó kívánsága az volt, hogy Bondavárban temessék el.

Ki hogyan gyászol?
Iván megsiratja mindkét nőt, akihez valaha köze volt vagy lehetett volna az életben: Angelát és Eveline-t is. Elérkezik azonban a tárnaégés eloltásának évfordulója, amire nagy ünnepséget terveznek.

Nem! – Evila!
Az ünnep alkalmából elhatározzák, hogy az arra legalkalmasabb munkást jutalomban részesítik. Azt javasolják Ivánnak, hogy egy fiatal lányt jutalmazzon meg, aki épp egy éve dolgozik itt, szorgalmasan, vidáman, senkinek egy rossz szava nincs róla, annyira derék lány. Iván kimegy megnézni a munkásokat, s egyszer csak hallja, hogy felcsendül az a régi, szomorkás tót népdal, amit egykor Evila énekelt. Ekkor a szénhalom tetején megpillantja a lányt, aki énekli: Evilára ismer benne! Odarohan hozzá, boldogan megöleli, és feleségül kéri. Evila nagy boldogságában úgy érzi, meghal, pedig csak elájul.