Jókai Mór: A kőszívű ember fiai
Keletkezési körülményei
1869-A regény a Hon című folyóiratban jelenik meg először folytatásban és még ugyanebben az évben önállóan is. A mű írásának idején a bécsi udvar más politikát képviselt Magyarországgal szemben, mint 1861-ben (A kiegyezési kísérlet időszakában). Újra bevezetik az önkényuralmat. 1866-ban már nem csak a nemesség kereste a kiegyezés lehetőségét, hanem Ausztria is. Jókainak így szinte a semmiből kellett feltámasztani az 1848-49-es forradalmat. Az emberek egyre kezdtek eltávolodni a múltúktól. Ezzel a társadalommal állítja szembe Jókai a Baradlayakat.
Cím értelmezése
A kőszívű ember alatt Baradlay Kazimír főispánt értjük, mivel végrendeletében meghatározza a fiai és felesége sorsát. Baradlay olyan ember, aki számára nem léteznek érzelmek. Síró feleségére ráparancsol, hogy ne sírjon, hanem a végrendeletet írja. A boldogság és a szeretet neki nem létezik. Erre utal, hogy feleségét a kötelező gyászév letelte előtt férjhez akarja kényszeríteni (de a férjet ő jelöli ki). Ödönt elválasztaná szerelmétől (mert szerinte nem megfelelő a rangja), Richárdnak megtiltaná a nősülést, így elveszi a családjától a boldogság lehetőségét. Tehát kőszívű ember.
Műfaj sajátosságainak felismerése
Műfaja romantikus regény, melyben a szereplők jellemzése olykor az egekig dicsőített vagy a végletekig rossz. A cselekmény szerkezete többszálú, így igen bonyolult. A váratlan fordulatok is nagy szerepet játszanak a műben.
A regény szerkezete
1 Előkészítés: Míg a Baradlay ház egyik részében mulatozás folyik, néhány szobával odébb Baradlay főispán a végrendeletét diktálja, azonban nem a család vagyonáról rendelkezik, hanem a felesége és fiai sorsáról.
2 Bonyodalom: Az özvegy miután férje meghal, megesküszik, hogy mindenben az ellenkezőjét teszi, mint amit egykori férje diktált.
3 Kibontakozás: Az anya mindhárom fiát hazarendeli Magyarországra. Elsőként Ödön tér haza. Hazaérte után feleségül veszi egy pap lányát, Arankát és a vármegyei nemesség élére áll. Másodikként Richárdot indítja haza, de érte már el kellett mennie Bécsbe. Richárd egy kolostorban hagyja szerelmét, Editet és hazajön irányítani a magyar forradalmat. Jenőt viszont már nem ilyen könnyű hazahívni. Bécshez köti szerelme, Plankenhorst Alfonsine és a munkája. Végül is a fiú otthagyja a fényesnek ígérkező karriert és hazajön Magyarországra. A regény második része inkább a szabadságharcról szól. A magánélet
4 Tetőpont: Ödön hosszú gondolkozás után felhasználja azt az útlevelet, amit Tallérossy adott neki de elfogják. Később megszökik, és hazajutása után feladja magát. Az egész család rettegve várja az idézést és a pert. Richárd börtönbe kerül.
5 Megoldás: a megoldásban két véletlen is bekövetkezik. Ödön és Richárd aktívan részt vett a forradalomban, míg Jenő nem vett részt a küzdelemben. Egy véletlen névcsere folyamán Ödön helyett Jenő nevét írják az idézésre. Jenő jelentkezik a törvényszéken, hogy megmentse családos bátyját a halálbüntetéstől. Edit és Richárd összeházasodnak és egy véletlen folyamán kiderül, hogy a Plankenhorst vagyon is őket illeti.
Szereplők és jellemzésük
A mű szereplőit kétféle szempont szerint csoportosíthatjuk. Eszerint elkülönítünk fő, mellék és epizódszereplőket. Főszereplőknek nevezzük azokat az embereket, akiknek életét a regény valójában leírja (pl: a Baradlay fiúk, Baradlayné, Alfonsin) Mellékszereplőknek nevezzük azokat a szereplőket, akiknek a sorsa a főszereplők sorsához kapcsolódik Az epizódszereplők csak egy-egy pillanatra bukkannak fel, ekkor szerepük lényeges lehet, de sorsukat egyáltalán nem ismerjük meg ( pl: Mihály mester, Mindenváró Ádám). Illetve, a másik csoportosítási szempont, hogy a szereplők hogy állnak hozzá a bécsi forradalomhoz és a magyar szabadságharchoz. Akik a függetlenség eszméi mellett állnak (Pl: Baradlayné, Ödön) és akik a szabadságharc ellen vallanak (Pl: Alfonsin, Rideghváry). Néhány szereplő véleménye és tettei változnak a mű folyamán (Pl: Richárd, Tallérossy).
Baradlay Kazimír, a kőszívű ember (bővebben lásd: 2. A cím értelmezése) akaratának legnagyobb ellenfele a felesége. Ha a főispán annak szentelte életét, hogy a magyar nemességet naggyá tegye, a felesége annak, hogy az egész országot tegye azzá. A mű démoni figurája Plankenhorst Alfonsine. Az ő jellemében megismerhetjük az angyalarcú, de egyben démoni asszonyt. Rajtuk kívül a műben rengeteg érdekes vagy egészen hétköznapi figurák is jelen vannak. Őket Jókai a fontosságuk szerint alaposabban vagy csak nagy vonalakkal jellemzi.
A regényben nagy szerepet játszanak a szereplők közti konfliktusok. Ilyen pl.: Alfonsine összetűzése Edittel, vagy a két testvér konfliktusa.
Helyszínek
A műben felfedezhetjük romantikus regény sajátosságait, így a helyszíneken is látható. A helyszíneket két csoportra bontjuk, a valóságos és a kitalált helyszínekre. Valóságos helyszínek pl: Buda, Bécs, Szentpétervár. Kitalált helyszínek pl: Királyerdő, Nemesdomb
RSS csatorna a hozzászólásokhoz. Visszakövetés (trackback) URL
nem vmi jo ez acucc keveset irtál
szia köszi
áááá köszi nekem segített.. mert ilyen kérdések voltak feltéve h helyszín szereplők stb.:)
puszi
nagyonkösziiiii
megoldottad az olvasónaplómat
puszii.
sztem jó de nem tud valaki olyan oldalt ahol a köszívű ember olvasó napló megoldásai vannak???
nekem ez az oldal segitett a legtöbbet az elemzésben. Köszönöm.:)
nekem nem segített de mindety majd legközelebb azért köszíííííííííííí
pux
de beirod a google-be hogy vaskutya azt fogja kihozni
Jókai Mór a kőszivü ember fiait keresd
Nekem sokat segített.Köszi!
De lehtne benne több kérdésre válasz pl:Emberi kapcsolatok a szereplők között
Nekem sokat segített köszike!!!:)
én az egészet innen másoltam köszi
már majdnem egy órája böngészem a netet, hogy valami elemzést találjak, és mindenhol ugyanazt találtam meg, kivéve itt. ez nagyon jó, sokat segítettél vele!!(:
nagyon köszi eddig fogalmam se volt róla mi az a szerkezeti vázlat puszka
Köszi szépen! Nagyon jól jött!!=)
figyi.. a kőszívű ember nem csak azért “kőszívű” mert gonosz hanem mert a szive kövesedni kezdett vagymi
szivesen *-*
Köszyyy!!Nekem sokat segített és 5-ösre feleltem!…:D..szóval köcci mégegyszer!
puccci
húúúúúúúúúúú…ez sokat segített.5-ös lett.xD
:O
örök hálaaaa
Nagyon jóóóóóóóhhhhhhhhh
1.jokai életrajz(min. 1 oldal)
2.regény fogalma, történelmi regény fogalma
3.a romantika stílusirányzata
4.3 példa a müböl a romantikus jegyekre
5.végrendelet(summája, a 3gyerekre és a feleségre vonatkozoan)
6.a mü szerkezeti felépitése(1.elökészités ,2.bonyodalom,3.a cselekmény kibontakozása, 4.tetöpont, 5.megoldás)
7.epizodszereplök(válassz ki 2 mellékszereplöt és jellemezd!)
8.Jellemezd(cselekedetei, beszéde, más elbeszélése és az iro leirása alapján):Marie, alfonsine
9.Miért tekinthetö Rideghváry bence baradlayné ellenképének?
10.Kivel, mikor , hogyan, miért… kerül kapcsolatba Palvicz otto a 3 baradlay fiu közül?
11. a mü történelmi háttere
Határidö: 2 hét mulva
Ezt kaptam!!!
és a tanárunk az mondta, ez kb. 7-8 oldal!!!
Nagyon köszi!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!:)))))))))))))
nekem segített köszikeee!!!!!!!!!!!:):D
pusz
nekem segített köszii!!!!