Jókai Mór-AZ ARANY EMBER

A Vaskapu sziklakatlanában lóvontatta gabonaszállító hajó birkózott a tomboló elemekkel. Utasainak, egy Trikalisz Euthym nevű titokzatos görög kereskedőnek és alabástromszobor szépségű tizenhárom éves leánykájának, Tímeának huszonnégy evezős török ágyúnaszád járt a nyomában. Az ifjú, szőke hajóbiztos, Timár Mihály rettenthetetlen bátorsággal vezérelte át a hajót gyilkos zuhatagokon, alattomos zátonyokon, fortélyosan megvesztegette a parti őrséget, és a Szenl Borbála egérutat nyert az üldözők elől.

Békésebb vizekre érve lakatlannak látszó szigeten kötött ki. A parti zsombék mögött gyümölcsfa-labirintus, virágoskert, sziklába vájt lak tűnt elő. Teréza asszony, e különös birodalom úrnője és feslő bimbó leánya, Noémi vendégül látta az elpilledt utasokat. A vacsorát a két nő és hű ebük, Almira riadt bosszúságára tolakodó fiatalember betoppanása zavarta meg. Krisztyán Tódort azonban csak a görög idegen érdekelte, s hamarosan el is illant. Az éjszaka csendjében Teréza asszony elmesélte történetét Timárnak: férjét, aki üzleti kezességet vállalt csalónak bizonyult barátjáért, Krisztyán Tódor apjáért, 1816-ban koldusbotra juttatta és öngyilkosságba hajszolta egy lelketlen komáromi üzletember, Brazovics Athanáz – különben a Szeret Borbála tulajdonosa. A földönfutóvá lett asszony meghúzta magát a Duna egyetlen ország birtokába sem tartozó, rejtett szigetén, és tizenkét esztendő alatt két keze munkájával teremtett békés édenkertet, melyet csak a feljelentéssel zsaroló Krisztyán Tódor fenyeget. Amikor az utasok továbbindultak, Tímea és Noémi – mintegy a jövőbe pillantva – ellenségesen villant egymásra.

A hajón Trikalisz Euthym fölfedte titkát Timárnak: Ali Csorbadzsi ő, a török szultánhalálra és vagyonelkobzásra ítélt főembere. Mivel Krisztyán Tódorban az üldöző törökök kémjére ismert, mérget vett be. Timárra bízta, hogy leányát, Tímeát és kincseit Komáromba juttassa Tímea távoli rokonához, Brazovics Athanázhoz. Hagymázos utolsó szavaival a “vörös félholdra” figyelmeztette az ifjút.

A Szent Borbálát már lassú vízen, Komárom alatt utolérte végzete: tőkére futott és elsüllyedt, gyomrában az árva vagyonával: a gabonás zsákokkal. Timár háromszor alámerülve csak a leány életét és ezer aranyat rejtő ládikáját tudta megmenteni.

A Brazovics-házban Zófia asszony, a szobalányból lett úrnő sikoltozva, a potrohos Brazovics úr dörgő ordítással, büszke-szép Athalie lányuk jeges megvetéssel fogadta a búzája elsüllyedtével immár szerény örökségű árvát, akit félig kisasszony, félig cseléd sorsra ítélnek. A kis török lány egy szót sem értett, csak Athalie-t csodálta áhítatosan.

A dühöngő Brazovics úr azt parancsolta Timárnak, hogy árvereztesse el a vizes búzát, Kacsuka élelmezési hadnagy, Athalie vőlegénye pedig azt tanácsolta, hogy az illetékesek megvesztegetésével adja el a hadseregnek. Timár megvette az árverésen a hajóterhet, s a kirakodás éjszakáján meglátta az egyik zsákon a vörös félhold jelét. Remegő lába elé kihullott a zsákból egy bőrzacskó, benne briliánsok, zafírok, smaragdok: milliót érő vagyon. ‘Timár nagy lelki tusa után eltette a kincset magának.

A hadszállításból gazdag emberként került ki, s Brazovics feljelentése nyomán egy vizsgálat azt is tisztázta: a katonáknak száraz búzát adott el. Lassan mindenki előtt megmutatkozott az “arany embernek” tartott Timár Mihály nagy tehetsége: ellenfeleit fortélyosan kijátszotta, hatalmas pártfogókat szerzett, de minden üzlete tisztességesnek bizonyult. Birtokot szerzett az AI-Dunánál, nemességet kapott a bécsi udvartól, számlálatlanul járták gabonaszállító hajói a Dunát. Komáromban szép házat vett, a város szegényei áldották jótékonyságát. Csak lelkiismeretének hangja gyötörte.

Mindennap megfordult a Brazovics-házban, hogy vigyázzon a nővé cseperedő gyermekre, akivel az egész ház cudarul bánt, kivált Athalie: maskarában járatta, az egész világ előtt nevetséggé tette, elhitette vele, hogy a menyasszonyi ruha, melyet gyönyörű arabeszkekkel hímez tele, az övé lesz, Kacsuka hadnagy őt fogja feleségül venni. A gyilkos tréfa célba talált: Tímea ártatlan szíve szerelemre gyúlt a hadnagy iránt. Timár Mihály fölesküdött egykori kenyéradójának háza ellen, és kegyetlen bosszút állt. Felvásárolt néhány értéktelen szőlőt a Monostoron, s Brazovics úr, abban a hiszemben, hogy Timárt egy nagy állami kisajátítás reménye vezeti, minden pénzét a monostori földekbe ölte. Timár nem tartotta szükségesnek felvilágosítani a kereskedőt, hogy a kisajátítás húsz év múlva esedékes. Brazovics úr épp az esküvő reggelén értesült róla, hogy mindenét elvesztette.

Tímea is azon a reggelen tudta meg a vendégsereg kacagása közepette, hogy Kacsuka hadnagy nem őt, hanem Athalie-t vezeti az oltár elé. Még el sem ült a nevetés, még fel sem ocsúdott a lány zsibbadtságából, amikor híre jött Brazovics úr halálának.

Temetés lett hát a fényes esküvőből. A Brazovics-ház kalapács alá került, a vőlegény visszaküldte a jegygyűrűt, s a büszke Athalie-nak megalázva kellett rádöbbennie: Kacsuka hadnagy Tímeát szereti. Az árverés után bekopogott a három gyászruhás nő ajtaján az új tulajdonos: Levetinczy Timár Mihály, szívét s vagyonát Tímeának nyújtva. A szegény lány elfogadta megmentője ajánlatát, s a nagy házban, melynek immár úrnője lett, ott maradt Zsófia mama, és ott maradt “védördögnek” Athalie, akit már csak a gyűlölet és a bosszú éltetett.

Az esküvő után, amikor a reszkető szívű vőlegény karjába akarta szorítani menyasszonyát

rájött, hogy csodaszép alabástromszobrot kapott, aki hálán kívül mást nem érez iránta. A mártír asszony feddhetetlen hűséggel állt férje mellett, engedelmességét legtitkosabb gondolataiban sem szegte meg, de a szíve nem lett férjéé. Timár reményei lassan szétfoszlottak. Egyre többet járt üzleti ügyei nyomában al-dunai birtokára.

Ott érte utol az a levél is, amelytől végre felvidult. Ladikba ült, és átevezett a szigetre Teréza asszonyhoz és a harmadfél év alatt ideálszép hajadonná serdült Noémihoz. A két nő meleg barátsággal fogadta Timárt, akiben most is a magányos, szegény hajóbiztost látták. Vidám rózsaszüretüknek Krisztyán Tódor vetett véget, aki ezúttal Noémi kezén kívül a sziget fáit is követelte egy gyanús üzleti vállalkozáshoz. Fenyegetésére Timár előhúzta a sziget kilencven évre szóló bérleti szerződését a bécsi és a sztambuli kormány aláírásával. Noémi boldog sikollyal vetette magát Timár mellére, és mindenki előtt megvallotta szerelmét. Még azután is ott maradt, hogy Tódor átkozódva elrohant.

És Timár Mihály attól fogva kettős életet élt. Tavasztól őszig a szigeten, Noémival: Ádám és Éva az ősparadicsomban; ősztől tavaszig jeges házasságban, üzleti és nagyvilági sikerekben Tímeával. Az elvetemült Krisztyán Tódort félreállította útjából: rábízta legnagyobb üzleti vállalkozását, a Brazffiába szállított magyar liszt piacát. Mihály távollétében Tímea vezette üzleti ügyeit, bámulatos érzékkel. Az évek teltével Noéminak gyermeke született, akit elvitt a torokgyík. Mihály mélakórba esett, de amikor a következő tavaszon az öngyilkosság szándékával ment vissza a szigetre, új jövevényt talált Noémi mellett a bölcsőben. Á kis Dódinak valóságos palotát ácsolt a két keze munkájával, de boldogsága a szigeten sem volt zavartalan: egyre jobban emésztette, hogy tolvajlással és hazugsággal vívta ki az emberek megbecsülését, s egyre jobban őrlődött a két nő között. A nyolcadik őszön aztán meghalt Teréza mama, s Mihálynak a beálló télben egyedül kellett hagynia Noémit kisgyermekével.

A komáromi házban Athalie Tímea hűtlenségének hírével fogadta, s bár Mihály másra sem vágyott, mint hogy megszabaduljon jéghideg feleségétől, most megrendült. Az ördögi nő elbújtatta a Tímea szobájának falán függő hatalmas Szent György-kép mögött rejtőző fülkében, melynek titkát rajta kívül senki nem tudta. Kacsuka őrnagy és Tímea beszélgetése azonban csak azt bizonyította, hogy az asszony sírig kitart férje mellett. Timár őrülten rohant ki a jeges éjszakába.

Ebben a feldúlt állapotban bontotta ki azt a Brazíliából jött levelet, amely a hitszegő Krisztyán Tódor csalásairól számolt be. Az ügynök összeroppantotta a brazffiai piacot, és bár tizenöt év gályarabságra ítélték, megszökött a gályáról.

Timár ámokfutásában balatonfüredi házába jutott el, ahol egy rémalak toppant elébe: a gályaszökevény. És az arany ember hazug világa összeomlott. A minden titkát ismerő martalóc beöltözött a nagyúr ruháiba, s előállt a követeléssel: vagy megkapja Noémit és a senki szigetét, vagy elküldi a zsebében – a Tímea gyöngyös hímzésével díszített tárcában – lapuló négy levelet, a török kormánynak, a bécsi kormánynak, Tímeának és Noéminak szóló feljelentéssel. Timár tehetetlen dühében kilökte zsarolóját a házból, ő maga pedig tébolyultan megindult a Balaton jegén a halált keresni. A rianásból egy fantomarc nézett rá vissza: halott üldözőjéé.

Timár Mihály meg sem állt a senki szigetéig, ahol örökre keblére ölelte Noémit és gyermekét. Egy hosszú éjszakán aztán meggyónta Noéminak élete titkos bűneit – és feloldoztatott. Noémi levelet íratott a gyermek Dódival Tímeának, felfedve a Szent György-kép mögötti rejtekhely veszedelmes titkát.

A tavaszi olvadáskor a balatoni halászok rátaláltak Levitinczy Timár Mihály oszlásnak indult, de személyes tárgyairól még felismerhető hullájára, tárcájában négy olvashatatlan levéllel. A nagyúrnak kijáró pompás temetés után Tímea lassan ocsúdott csak mély gyászából, s merte bevallani magának Kacsuka őrnagy iránti szerelmét. Az alabástromszoborból érző nővé vált Tímeát második esküvője előtti éjszakán a bosszút lihegő Athalie megpróbálta meggyilkolni, de csak .mély sebet ejtett rajta. Tímea felismerte gyilkosát, de hallgatott, s bár minden gyanú Athaliera terelődött, nem sikerült rábizonyítani a vádat, mert a bűnjel: a gyilkos szerszám nem került elő.

A lábadozó Tímeát mulattató Kacsuka őrnagy az üdvözlő levelek halmában rátalált Dódi levelére, berontott a rejtekhelyre, és előhúzta Athalie véres öltönyeit és lelke örvényébe világító naplóját. A gyilkos nő a halálos ítéletét kimondó tárgyaláson az utolsó tőrdöfést is megadta vetélytársnőjének: minthogy a rejtekhely titkát senki halandó nem ismerte Timár Mihályon kívül, a levelet csak ő írhatta. Timár Mihály tehát nem halt meg.

Athalie-t a király kegyelme folytán élethosszú fogságra ítélték, melyet vad átkok közt töltött Márianosztrán. Tímea boldogságát örökre megmérgezte az a mondat, s halála előtt az al-Bulai birtokra vitette magát, nehogy abba a sírboltba temessék, melyben egy idegen porladozik Timár címere alatt.

A regényíró ábécé-tanuló gyermek korában ott volt egy komáromi nagyúr temetésén, akiről később azt beszélték, talán nem is halt meg, csak elbujdosott. S évtizedekkel később elvetődött egy világtól elzárt al-dunai szigetre, ahol paradicsomi boldogságban, népes család, unokák, dédunokák körében szép öregasszonyt, délceg öregembert ismert meg. Mikor faggatni kezdte kilétéről, a bölcs öreg csak annyit felelt: “Az én nevem a Senki