Szereplők:
Bauer, főszereplő diák, Büchner, tanuló, Steinmann, tanuló, Mákossy tanár úr, földrajz, Erzsi, szobalány, Könyvárus az antikváriumban, Frőhlich tanár úr, matematika, Polgár Ernő, tanuló Schwicker, történelemtanár, Neugebauer, tanuló, Deckner, tanuló, Kelemen, tanuló, Roboz, tanuló, Auer, tanuló, Wlach, tanuló, Kökörcsin tanár úr, történelemtanár, Zajcsek, tanuló, Löbl, tanuló, Mici, kishúg, Englmayer, tanuló, Pollákovics, tanuló, Müller tanár úr, fizikatanár, Lenkei tanár úr, osztályfőnök, Gabi, kisfiú.

Helyszín:
otthon, az iskolában, az antikváriumban (Budapest).

A mű több, rövid elbeszélésből áll, nem összefüggő történet.

A rövid tartalom:

Az író a valóság és a képzelet rendjét megfordítva meséli, hogy egyik reggel késve és lihegve érkezik meg az iskolába. Csendesen lép be a VI. B osztály termébe, és leül az utolsó padban az üres helyre. Szerencséje van, mert a tanár csak legyint egyet, azt hiszi, hogy ő az, aki öt perce kikéredzkedett. Karinthy örömmel érzékeli, hogy itt van újra a valóságos életben. Boldogan újságolja a mellette ülő osztálytársának, Büchnernek, hogy mennyire megkönnyebbült. Az éjszaka ugyanis azt álmodta, hogy már nem tizenhat éves, nem jár iskolába, hanem felnőtt. Huszonhét évesen ült egy kávéházban, író lett, és már sok könyve megjelent. Személyesen ismerte Molnár Ferencet és Bródy Sándort, de mégsem volt boldog. Nem érezte jól magát a felnőtt életben, hiába vágyott erre egész gyermekkorában. Amikor rájött, hogy ez csak álom, és valójában az iskolában van a helye, nagyon örült.

Bauer nagyon nehezen ébred reggel. Még félálomban a következő gondolatok suhannak át az agyán. Mákossy tanár úrnál felel földrajzból. A tanár Dánia fővárosát kérdezi tőle, de nem tud válaszolni. Álom és ébrenlét összemosódik, s egy idő után már nagyon kalandozik Bauer gondolatban. Ő egy híres hadvezér, akinek el kell foglalnia Dániát. Most ő felelteti a tanár urat, aki nem tudja megmondani Dánia fővárosát, pedig az Budapest, mert hozzácsatolták Magyarországhoz. Az érdekes álmokból Erzsi, a szobalány riasztja fel Bauert, mert már nyolc óra, és elkésett az iskolából.

Bauer reggel késésben rohan az iskolába, és útközben próbálja végiggondolni, hogy mi várható aznap. Az első óra mennyiségtan, ahol Frőhlich tanár úr valószínűleg feleltetni fog. Hősünk a mennyiségtan dolgozatot nem készítette el, és a következő órára sem készült fel Vörösmarty nyelvszépségeiből. Elég rosszak tehát a kilátások. Sietve rohan be az iskolába, ahol már becsengettek. Már Frőhlich is bent van a teremben, és Bauert már beírták a hiányzók közé. Lesütött fejjel ül be a padba, és ami még szörnyűbb felelés következik…

Bauer aznap iskola előtt a Múzeum körúti antikváriumba megy, hogy eladja a tavalyi természetrajz könyvét. A könyv azonban lényegesen meg van kopva, és hősünk ki is dekorálta, különböző rajzokat, karikatúrákat készített bele. Ahogy egyre közelebb ér a bolthoz, és meglátja az öreg antikváriust, úgy lesz egyre kevesebb az önbizalma, és már gondolatban egyre kevesebbet kér a könyvért. A könyvárus végül negyven fillért ígér érte, ami még mozira sem elég. Bauer hirtelen jött ötlettől vezérelve előkapja a vadonatúj Stilisztika könyvét, amire aznap is szüksége van, és eladja. Szomorúan távozik a boltból, és elhatározza, hogy másnap visszaveszi a Stilisztikát.

A tanár hosszas naplólapozgatás után végül Steinmannt, az osztály legjobb tanulóját hívja ki felelni. Egy érdekes matematikai feladatot kell megoldania egy csonka gúlával kapcsolatban. Ám nem kétséges az eredmény. A jó tanuló mindent tud, és felelete rövid, meggyőző. Bizalmasan beszél a tanárral, szinte félszavakból is értik egymást a matematika világában, akár egy gróf és a grófnő.

A rossz tanuló nagyon szerencsétlen. Mikor a nevén szólítják, szinte el sem hiszi, és csak nagy nehezen botorkál ki a táblához. Útközben ismételgeti magában az aznapi leckét. Egy másodfokú egyenletet kell megoldania, de nem boldogul vele. Nagyon lassan ír a táblára, hogy ezzel is időt nyerjen, de semmi sem segít. A tanár megsemmisítő pillantásokat vet rá, és egy szót sem szól. Végül kihív egy újabb tanulót felelni. A rossz tanuló megszégyenülten áll, végül a kudarc után a helyére kullog, és eldönti, hogy gimnázium helyett inkább katonai pályára lép.

Neugebauer a folyosón áll, és Schwicker tanár urat várja, aki megbuktatta őt történelemből. Azt tervezgeti magában, hogy meg fogja kérni Schwickert, hogy húzza át a elégtelent, és írjon helyette elégségest. Gondolatban egyre nagyobb bátorsággal győzködi Schwickert, aki végül beleegyezik. Amikor azonban tényleg megérkezik a tanár, egy szó sem jön ki Neugebauer torkán. A tanár elküldi, ő pedig illedelmesen elindul hazafelé a pótvizsgára tanulni. Útközben azonban betér egy csemegekereskedésbe, és elkölti az összes pénzét mustkolbászra, törmelékcsokoládéra és törökmézre. És az egészet – mint róka a zsákmányát – egy kapualjban felfalja.

Egy háromnegyedes (akkoriban a négyes volt a legrosszabb jegy) és egy egyfeles (az egyes volt a legjobb jegy) magyardolgozatot olvashatunk. Mindkettő címe: Petőfi és a líra, a stílusukban azonban nagy különbség van. Míg az első dagályos és gyermeteg, a második frappáns és lírai. Az elsőt Skurek Ferenc, a másodikat pedig Goldfinger Rezső, hatodik osztályos tanuló írta.

Az osztály egész szünetben röhög és rosszalkodik. Cédulákat ragasztgatnak egymás hátára, és megtréfálják, ijesztgetik egymást. Találnak az osztályteremben egy új szemetesládát, amiben kényelmesen elfér egy ember. Mivel Zajcsek nem tud a nagy hangzavarban

tanulni, belebújik a szemetesbe. A többiek megtréfálják, úgy tesznek, mintha megérkezett volna a tanár. Zajcsek bosszankodva bújik vissza, míg a többiek nevetnek rajta. Ám akkor váratlanul tényleg belép Kökörcsin tanár úr. Mindenki elnémul és feláll, ám Zajcsek azt hiszi, hogy megint csak tréfálnak vele. Feszült csend, a gyerekek mászkálnak a pad alatt, és majdnem kibuggyan belőlük a nevetés. Egyszer csak váratlanul megszólal a tanár: – Auer… mit mozgolódik maga, mint egy sajtkukac? És erre a mondatra mindenkiből kitör a fojtott nevetés. A tanár pedig csodálkozva néz, majd büszkén megállapítja, hogy milyen vicces ember ő.

Fizikaórán kísérletezik az osztály. Pollákovicson az elektromosságot illusztrálja a tanár, amikor a belevezetett áramtól feláll a fiú haja. Hazafelé menet Bauer is kísérleteken töri a fejét. Vesz mágnesvasat, és elhatározza, hogy otthon kiegyenesíti a patkó alakú vasat, és iránytűt csinál belőle. Heron-labdát is akar csinálni, és be akarja mutatni a szülőknek a Torricelli-féle űrt. Ám csak a kishúgát, Micit találja otthon, aki gúnyosan nevet a sikertelen kísérleteken. A gravitációs kísérlet közben Bauer eltöri a lámpát, és ezért nem kap este vacsorát. Ő azonban nem búslakodik, hanem Galileihez hasonlítja magát, akit szintén nem értett meg a kora, pedig mégis mozgott a Föld.

Bauer kétségbeesetten próbálja megmagyarázni szüleinek a félévi bizonyítványában szereplő rossz jegyeket, és még az óriási füllentésektől sem riad vissza. Az a fő érve, hogy ez csak egy ideiglenes bizonyítvány, az igazit csak később fogja megkapni, mert az övét felküldték a minisztériumba, hiszen tévedések derültek ki vele kapcsolatban. A történelemtanár elvesztette a noteszt, amiben az ő igazi (jeles) osztályzatai voltak, a fizikatanár pedig tévedésből másnak írta be az ő érdemjegyét. Frőhlich, az algebratanár pedig egyszerűen pikkel rá, és mindig rosszabbat ad, mint amit érdemel. Amit pedig a szülők kettesnek látnak a bizonyítványban, az valójában hármas, csak az osztályfőnök úr olyan furcsán írja. Végül pedig Bauer megkéri édesapját, hogy írja alá ezt az ideiglenes bizonyítványt, és egy darabig ne menjen be az iskolába, mert nincsen kapu.

Egy kamaszfiú, Bauer szemével láthatjuk a lányokat. A lányok olyan furcsák, sugdolóznak és nevetgélnek a fiúk háta mögött. Valamit tudnak, amit a fiúk nem, és egészen másfajta dolgok érdeklik őket. És – micsoda felháborító – mindenki úgy bánik velük, mintha kiváltságosok lennének. Át kell nekik adni a buszon a helyet, udvariasan kell bánni velük. A tanárok magázzák őket, kivételeznek velük, tizennyolc éves koruk felett kezet csókolnak nekik. De miért, miért? Hősünk érzi, hogy itt valami titok lappang. De mi az?

Egy tizenhat éves fiú esetlen naplója, amelyben megpróbálja néhány szóban megörökíteni élete akkor fontosnak látszó, ám valójában jelentéktelen eseményeit: például azt, hogy miként sikerült elbliccelni a kötelező iskolai ünnepélyt, hogyan puskázott, és mi volt az aznapi ebéd, milyen darabot adtak a moziban.

Hősünk lóg a gyűrűn és miközben kínlódik a különböző tornagyakorlatokkal, gondolatban máshol jár. Először az fut át az agyán, hogy nem érthet egy ember mindenhez, és ő másban, a tudományokban jeleskedik, nem a tornában, aztán pedig rájön, hogy ő mindenben tökéletes: egyszer majd miniszterelnök lesz, de kitűnő focista és feltaláló is egyben. Addig azonban egy kicsit gyakorolni kell, de ez az egész iskola, a tornaóra stb. egy nagy marhaság tulajdonképpen, és nyerje meg inkább más a tornaünnepély első díját.

Bauer egy 1898-as harcot vázol fel az osztály két klikkje között, amelynek vezetői Rogyák és Zsemlye Tivadar. Bauer úgy adja elő az egészet, mintha a bíróság vésztörvényszéke előtt tanúskodna a két ember mellett, illetve ellen. Végül ő volt a bíró is, aki békéltette a szembenálló feleket.

Bauer nagyzolva mesél valóságként kitalált történeteket egy barátjának. Azt hazudja, hogy nagy kastélyuk van a Bakonyban, amelynek az udvarán kis wigwamok állnak. A kastély területén nyolc kád van, amelyek forognak is. És van egy olyan méretű nagyítója, amellyel nagyon jól nyomon tudja követni a Marson zajló életet. A Marson a vörös- és a feketehangyák háborúznak egymással, és az ő csatáikról is mesél. Így vált hősünk íróvá.

Hősünk kisfia, Gabi egy matekpéldával kínlódik otthon: Ha kilenc kályhában öt és fél nap alatt tizenkét köbméter bükkfa ég el – mennyi nap alatt ég el tizenkét kályhában kilenc köbméter bükkfa… Az apukát már annyira zavarja a hangos gondolkodás, hogy elhatározza, segít a fiának. Ám a feladattal ő sem boldogul, de Gabit szidja le. És ekkor eszébe jut, hogy huszonöt évvel ezelőtt az ő édesapja ugyanezt a példát próbálta neki elmagyarázni, de ő sem boldogult vele.

Gabi osztályvizsgázik negyedik elemiben, az apukája pedig a többi szülővel együtt ott várja. Hősünket felkéri az igazgató, hogy legyen elnök az osztályvizsgán. Minden jól zajlik, de a végén egy beszédet kell mondania az elnöknek, hősünk azonban két rövid mondatban elbúcsúzik a gyerekektől. Egy kicsit kellemetlenül érzi magát, de kárpótolja az a tudat, hogy fia szemében nagyon nagyot nőtt.

Bauernek azonnal megtetszett a kis házinyúl, amikor megkapta, és szerette volna megsimogatni. A nyuszi azonban félt és elszaladt előle. Ő kergeti, de nem tudja elkapni, és egyre idegesebb lesz. Közben pedig folyamatosan azt bizonygatja a nyúlnak, hogy ő nem akarja bántani, csak meg akarja simogatni. Fogadkozik, hogy ha elkapja ezt az ostoba nyulat, földhöz fogja vágni, hogy végre megtanulja, nem kell bizalmatlannak lenni: ő nem akarja bántani.

Egy hathónapos kisfiú gondolatait olvashatjuk a papájáról. Szolgának gondolja a szüleit, és leereszkedő jósággal néz rájuk. Nem érti, hogy lehet az, hogy nem értik az ő gondolatait és a beszédét, ami egyáltalán nem gügyögés, csak a szegény buta papája gondolja azt. És ki tudná ő mondani azt a szót, hogy papa, csak azért nem mondja, mert látja, hogy mennyire erőltetik, és nem akar a “szolgáival” bizalmaskodni.