Olvasónaplók-Kötelező Olvasmányok Röviden-Elemzések » Archívum » SEMPRUN: A nagy utazás-Elemzés

Payday loans
SEMPRUN: A nagy utazás-Elemzés

SEMPRUN: A nagy utazás-Elemzés

SEMPRUN: A nagy utazás
(1963)

Húszéves vagyok, még megengedhetem magamnak a fényűzést, hogy kiválasszam az életemből azt, amit vállalok, s azt, amit elhajítok. Húszéves vagyok, rengeteg mindent kitörölhetek az életemből. Tizenöt év múlva, amikor megírom ennek az utazásnak a történetét, nem tehetem már ezt. [+] A dolgoknak nemcsak a mi életünkben lesz súlyuk, súlyuk lesz önmagukban is. [+] De aminek legnagyobb súlya van életedben, az néhány ember, akit ismertél. A könyvek, a zene, az megint egészen más. Bármivel gazdagítanak is, csupán eszközök, hogy eljuss az emberekhez.

(RÉSZLET A MŰBŐL)

A spanyol származású, franciául alkotó, baloldali szellemiségű forradalmár-politikus író alapkönyve, első (és azóta túl nem szárnyalt) sikerregénye, A nagy utazás, antifasiszta önéletrajzi történet. A szerzőt (maquisard-ként) 1943-ban fogta el a Gestapo, így került a compiÁgne-i gyűjtőtáborba, majd a buchenwaldi koncentrációs táborba – műveinek állandó témája lett a háború, az ellenállás, a deportálás, a lágervilág.

A nagy utazást már 1945-ben írni kezdi, de tizenhat évet vár a megjelentetéssel. Mindenképpen be kell fejeznem majd a könyvem, mert be kell fejezni, pedig tudom már, hogy fabatkát sem ér. Most még nem tudom elmondani ennek az utazásnak a történetét, várnom kell még, előbb el kell felejtenem az utazást, akkor talán el tudom majd mondani.”

Bár az író nem akar emlékismételgető hajdani frontharcossá” válni – már látom, hogyan alakulnak a fiúk régi frontharcosokká. [+] Én nem akarok [+] Nem vagyok régi frontharcos. Én majdani frontharcos vagyok” -, de annyira megdöbbenti a csak jelennek-élés – mert túlságosan könnyű semmit sem tudni”, vagy úgy tenni, mintha semmit sem tudna az ember” -, hogy végül mégis megírt könyvének ajánlásában a háború óta felnőtt új nemzedékhez fordul.

A történet alapján a mű keletkezésének kiváltó oka, indíttatása Gérard találkozása Asconában Sigriddel, a csak az adott pillanatnak élő német lánnyal, aki semmit sem akar vállalni a múlt súlyából”, nem tudja, hogy a két kezdőbetű, a K. és a Z. hazájának koncentrációs táborait jelenti” – holott maga is lehetne akár Haas doktor lánya is”.

A regény a megírás pillanatából visszatekintő emlékezésfolyam: a többrétegűségnek, a folyamatok bonyolultságának érzékeltetésére Semprun – a szabad asszociációkon alapuló, motivikus szerkezetben – egyrészt tér- és idősíkváltásokból építkező technikát, másrészt a záró, (rövid) második fejezetben, éles fordulatként, nézőpontváltást alkalmaz.

A cselekmény négy fő idősíkon bontakozik ki. A középpont, az előtér, a compiÁgne-i gyűjtőből Buchenwaldba induló, jelenként átélt, négy napig tartó vonatút utolsó huszonnégy órájának története a leendő holttestekkel zsúfolt marhavagonban (adott a végállomás”, az alagút vége”: a megérkezés). Ebben a keretben a főhős korábbi élete is felidéződik: felvillan néhány jelenetben a hágai gyerekkor, a spanyol polgárháború, Gérard-Manuel menekülése Franciaországba, (filozófiai) tanulmányai – ez a második idősík igazolja, hogy a mindenkori jelen a múlt szükségszerű következménye; feledni nem, megérteni viszont csak a múlt helyes értékelésével lehet.

A harmadik szint az utazáshoz képest későbbi események előrevetítése a (váratlanul, kivételesen) egészségesen átvészelt két év után: a tábor kívülről, a francia misszió lányainak látogatása, megütközés bujkáló SS-ekkel, a hazatelepítési központ Eisenachban, pihenés az asconai tó partján. Erről (az utazáshoz képest) relatív jövő-szintről is előre- és hátramozgások történnek, csakúgy, mint a többi síkról (két évvel később, Asconában, eszembe jutott+”; még nem tudom, hogy meg fog halni”, befejezem majd a könyvem”, egyelőre nem mondom el”, te magad is halott leszel” stb.).

A negyedik szint, vagyis a megírás ideje pedig a főcselekmény jelenéhez képest jövőbeli, harmadik idősíkot is emlékként írhatja le – a múlt így mindig beépül a relatív jelenbe -; minden egységes múltként jelenhet meg a főcselekmény perspektivikus képeiben (út és visszaút, előzmények, felszabadulás, későbbi tapasztalatok), többszörös áttételekkel, szimultán technikával. Az állandó tér- és idősíkváltáshoz az indokot, a magyarázatot a lehető legszűkebb mozgástér (a százhúsz emberrel zsúfolt, lezárt vagon) keretében szabadon működő tudatmozgás, ill. a lidérces elcsigázottságban, teljes kimerültségben szubjektivizálódott, mérhetetlen idő adja (hány nap telt el?”, századok múltak el azóta+”); a beszűkült teret ellenpontozza az időbeli tágítás, ezt pedig motiválja a helyzet, a fizikai és lelkiállapot. A gyorsuló ritmus, az egyre gyakoribb síkváltások is fokozzák a feszültséget.

A cím metaforikus: a konkrét utazáson kívül a kétszer tizenhat éves távlatban időutazás is: lélekben visszatérés a vonatútra, ill. annak keretéből a gyermek- és ifjúkorba.

A második fejezetben, a megérkezéskor, már a semuri fiú halála után harmadik személybe vált át az egyes szám első személyű előadásmód: Gérard társa pusztulásával elvesztette az összetartozás-érzést, fizikai szenvedése ugyanakkor már az öntudatlanságig fokozódott. (A bajtársak halálával meghalunk mi is, és éppen ezzel tagadjuk, ezzel semmisítjük meg, bajtársunk halálát életünk értelmévé alakítjuk”; Vége, vége az utazásnak, itt kell hagyni semuri bajtársamat. Azazhogy ő hagyott el – egészen egyedül maradtam. Lefektetem holttestét a vagon padlójára, mintha önnön elmúlt életemet helyezném oda, minden emléket, ami a hajdani világhoz kapcsol. Mindaz, amit a véget nem érő nappalokon és éjszakákon elmondtam neki, az Hortieux-fivérek története, az auxerre-i börtönélet, Michel meg Hans, a fiú, akit az othe-i erdőben fogtak el – mindaz, ami az életem volt, elenyészik, minthogy ő már nincs itt. A semuri fiú meghalt, s én egészen egyedül maradtam.”)

Nemcsak az időkezelés idézi Proustot: a műben több közvetlen reminiszcencia is szerepel: Gérard hol a Swann cselekményét próbálja rekonstruálni a vagonban (absztrakciós gyakorlatként”), hol azonosítja magát Marcellel; a kertajtó-csengő hangja ugyanúgy gyerekkori emlékeket idéz fel benne is; a híres madeleine-sütemény motívumra (és Proust képzettársításos előhívó módszerére) utal, persze ellenkező előjellel, a fekete kenyérszeletekkel, Asconában (anyám [+] süteményt hozatott, amelynek kicsi, dundi formája mintha csak egy rovátkás kagylóhéjba lenne kisütve. S mindjárt, szinte gépiesen, fáradtan az egyhangú naptól s egy szomorú holnap távlatától, ajkamhoz emeltem egy kanál teát, amelybe előtte beáztattam egy darabka süteményt. De abban a pillanatban, amikor [+] odaért az ínyemhez, megremegtem+” /Proust: Az eltűnt idő nyomában I., Swann/; Catherine asztalhoz hívta a társaságot. Oroszos vacsorát adott [+] gépiesen beleharaptam a fekete kenyérbe, s akkor a kissé savanyú, fekete kenyér íze, s az, ahogy lassan rágtam a ragacsos, fekete kenyeret, nyers erővel hívta életre a csodálatos perceket, amikor+”, /Gérard/). Akárcsak Proustnál, Semprunnél is fontosak (és sokféle szerepűek) az álmok (Gérard vagonbeli zuhanás-rémálma közös a semuri fiúéval; Nijhoff hágai könyvkereskedése gyerekkori emléket idéz).

A réteges idődimenziós” technika jól jellemzett típusok, jellemvariációk megrajzolását és folyamatos értékelését teszi lehetővé, és (a filozófiai megalapozottsághoz

is szükséges) példasort ad. Egyszerű lenne visszaállítani” a kronológiát, de nem ez

a mű rendezőelve: a motivikus szerkezet, a látszólag csapongó gondolattársítások ismétlődő visszatérése, a párhuzamok és ellentétek rendszere, az állandó összehasonlítás lehetősége teszi érzékletessé a központi gondolatnak, a szabadságfogalomnak sokoldalú megvilágítását – A mi történelmileg közös lényegünk, mindannyiunké, akiket 1943 folyamán letartóztattak, a szabadság” -, valamint az identitás és a hovatartozás, a választás, a determináltság, az önmegvalósítás lehetőségeinek problematikáját.

Az önkéntelenül felötlő emlékeket a helyzetek, reagálások, magatartások hasonlósága, vagy éppen ellentétessége hívja

elő. A trieri elvadított kődobáló kis náci” például egyrészt barátját, Hansot juttatja a főhős eszébe, másrészt annak a két fiatal francia partizánnak a (fiúéval épp ellentétes) magatartását, akik képtelenek kivégezni a sebesült SS-t, mert nem azért harcoltak önként, tizenhét évesen, hogy kivégezzenek egy sebesültet”. (És Gérard örül annak, hogy a két fiatal partizán elkövette ezt az ostobaságot”, mert ők lágy és tiszta szívvel kerülnek ki a háborúból”.)

Semprun selejtez”, rendet csinál a világ dolgaiban”; önvizsgálattal kutatja, mi segítette az embertelenségek átvészelésében. Szelektálva emlékező homo moralis: élethelyzeteket, jellemeket, tetteket emel ki, és sorsok sokaságának felidézése után tisztázza a valódi értékeket.

A kiélezett szituációkban megmutatkozó magatartásformáik alapján csoportosítja és értékeli az  embereket, mert a táborban állattá lesz az ember, képes ellopni társa kenyerét, képes a sír felé taszítani a társát. De egyben legyőzhetetlen lénnyé is lesz

az ember a táborban, aki képes utolsó csikkjét, utolsó kenyérdarabját is megosztani, utolsó lélegzetét is, hogy segítsen bajtársán. Vagyis nem a táborban lesz legyőzhetetlen állattá az ember. Amikor odakerül, már akkor is az. Társadalmi természetében

már jelen van a lehetőség, öröktől fogva jelen. A tábor csupán végleges helyzeteket teremt+”

Értékrendjének legalján a magukból, embervoltukból kivetkőzöttek, a kegyetlenség és az ostobaság képviselői, az ösztönösen vagy gépiesen cselekvők vannak – ilyen a ,los, los’-t üvöltöző, brutális, kegyetlenkedő SS-ek, a letartóztatók” csoportja (köztük néhány kiemelt figurával, mint az aranyfogas” Haas doktor, a Gestapo tartományi főnöke), és mindenféle más ,boche’-ok -, valamint az árulók, a gátlástalan önzők: Vacheron, aki ,köp’ a fogságban; Ramaillet, aki csomagjai tartalmát éjjel, lopva eszi, hogy ne kelljen megosztania cellatársaival. Valójában ők az igazi foglyok, a bebörtönzöttek” – menthetetlenek valamennyien.

A szabadságfogalom egyre pontosabb tisztázásához kulcsfigura a német börtönőr: alakjával kézzelfoghatóvá válik az idebent-odakint relativitása; a rács két oldalán” állók, a letartóztatók és letartóztatottak” szabadsága, választási és döntési lehetősége. (Azért vagyok letartóztatva, mert szabad ember vagyok, mert szükségét éreztem, hogy éljek a szabadságommal, mert vállaltam ezt a szükségességet”, Gérard.)

Nem lehetnek szabadok a passzív elviselők”, az értetlenül szenvedők sem. A vagonban elsőként  elpusztuló öregember tanácstalan kérdése – Hát értik ezt?” – mottóként ismétlődik; felidézi pl. a láger fertőtlenítőjében társalgó belga szenátor és miniszter teljes értetlenségét is; a múltat sem értőknek (szükségszerűen) felfoghatatlan a jelen borzalma.

Sokfélék a tudatosan, szabadon döntők, a választók, a sorsvállalók is. (Jellegzetes megjelenítésük a compiÁgne-i menet csoportképe: És Gérard az ismeretlen férfitól kölcsönzött tekintetével megfigyelte, hogy a menetoszlop túlnyomó többsége fiatalokból áll, s hogy ezek a fiatalok, mint vastag cipőjükből, bőrzekéjükből vagy rövid, bélelt bundájukból, tüske szaggatta nadrágjukból megállapítható, maquisard-ok. Nem akármilyen szürke emberek, akiket egy városi razzia során véletlenül elfogtak, hanem harcos ellenállók. A menetoszlop tehát az erő benyomását keltette, mint nyitott könyvből, úgy lehetett kiolvasni belőle az emberi sorsok tömör és bonyolult igazságát, emberekét, akik szabadon vállalták az egyenlőtlen harcot [+] nem egy széthulló, megvert hadsereg, hanem győztesek serege menetelt az úton [+] s már az sem számított, hogy legtöbbjük győzelmes menetelése valószínűleg olyan sors felé vezet, mely nem lehet más, mint a halál+”.)

A bajtársak változatos jellemek, a helyes döntés is sokféle, hiszen a józan ész az a dolog, ami a legjobban oszlik meg az emberek között”. Gérard mindig talál társat, neki mindig segítenek”: Hansszal és Michellel kötött barátsága után – a német zsidót, a francia ellenállót és a vörös spanyol fiút a történelmi események választják szét – Manuel-Gérard a börtönben az othe-i erdei sráccal kerül össze, a vagonban a semuri fiú van mellette, mert +mindig akad valaki, aki a vállán tartja mindennek a súlyát, amikor már minden tarthatatlan, mindig akad egy hang, mely feltör a névtelen hangok tömegéből, s megmondja, hogy mit kell csinálni, utat mutat+”.

Elpusztulnak a legjobb társak is (Hans, IrÁne, a semuri fiú) – elég nagy gyakorlatunk van a halálban” -; a kivégzések patetikus pillanatokat okoznak: René Hortieux-é (aki a legteljesebben élt a lehetőséggel, hogy emelt fővel haljon meg”); a húszéves oroszé, akit kötél általi halálra ítéltek”, és ilyen jelenet a kutyákkal széttépetett lengyel zsidó gyerekek brutális elpusztításának drámai, tragikusan felemelő esete.

A főhős reméli”, hogy meghaltak annak a  – saját gyerekei halálhírével mentegetőző – nőnek a fiai, aki a krematóriumot látta-nézhette a háború alatt (gemütlich”-nek nevezett) szobájából; de azt kívánja, hogy a német börtönőr, aki, kiszolgáltatott szerepét felfogva, reménytelen helyzetében elindul a frontra, ússza meg a háborút. Mert nincs egyenlő súlya a holttesteknek”.

Gérard sorsa fő vonásokban egyezik Semprunével (életútjának állomásai: Spanyolország, Hága, Párizs, ellenállás, táborok). Helyesen ítélő, cselekvő, intellektuális forradalmár; fejlett etikai érzékkel rendelkező harcos humanista, aki mást se tesz, mint ért, megért és megértet.” A németek ellen a németekért is harcolva” végül legyőzhetetlen lesz, még fizikailag is. Spanyol forradalmárként Franciaországban is idegen, ő már itt is táborokba kerül; kiszolgáltatottnak érezhetné magát, de önérzetes, kemény és hajthatatlan. Amikor visszatérése után nem kap a közigazgatási hivatalban hazatelepítési segélyt, mert nemzeti alapon osztogatnak”, levonja a következtetést: Egy idegen országból egy másik idegen országba érkeztem. Azazhogy én vagyok idegen. Csaknem örülök neki, hogy egy csapásra visszaszereztem idegen voltomat, így meg tudom őrizni majd a kellő távolságot”. Tudja, hogy az elviselhetetlenség csak bajtársiassággal élhető túl, ezért főleg az embereket hívja elő az emlékekkel. Egész életét meghatározzák a társak, a barátok (tragikus, hogy épp a vagonbeli utolsó napon értesül a Tabu-csoport pusztulásáról; a háború után nyomoznak is Michellel Hans Freiberg után). Szerinte a Vaugirard utcai zsidó nő maga is felelős kiúttalan, jövőtlen sorsáért, mert – miután megjárja a koncentrációs tábort is – úgy vélekedik, hogy neki sohasem segített senki”; elutasító bezárkózásában (befalazva magányának börtönébe”) nem veszi észre maga körül a lehetőségeket – nem is emlékszik az őt elkalauzoló Gérard-ra. (De ha elfelejtette, akkor csakugyan nem is találkoztunk”.) Önhibáján kívül kerül viszont megdöbbentően reménytelen, abszurd helyzetbe az a fiú, aki, miután saját apja adta fel a Gestapónak, nem árulja el felsőbb kapcsolatát” – ez utóbbiról aztán megtudja, hogy áruló.

A semuri fiú, a vagonbeli társ az alaptörténet legfontosabb szereplője. A tehetős parasztok fia” a kötelező munkaszolgálat helyett maquisard lett, büszkén vallja hazafinak” magát. Gyakorlatias (fogpépet” hoz, az ablakhoz áll, nem eszi meg a sós moslékot”), egyszerű világképű”, de helyes véleménye van az élet fontos kérdéseiről”. (Felismeri a Moselle völgyét, de neki Trier neve nem jelent semmit, így nem értheti Gérard iróniáját.) Utolsó mondata – Ne hagyj el, pajtás!” – az életbe- és a másik emberbe kapaszkodás kifejeződése, így a megérkezés (átvitten) a másik ember megtalálását is jelenti.

Semprun – akit kizárt a spanyol kommunista párt – politikai nézeteit az 1968-as események és a gulagok hírére megváltoztatta; későbbi műveivel túllép” ezen a modern realista” regényen – de megoldásai, szerkezete, stílusa, a megjelenített élethelyzetek és magatartásformák továbbra is népszerű olvasmánnyá teszik A nagy utazást.

A művet Réz Pál fordította.

1 Hozzászólás »

  1. Homepage írta:

    … [Trackback] …

    […] Read More Infos here: kotelezokroviden.msnfan.hu/semprun-a-nagy-utazas-elemzes […] …

    comment-bottom

RSS csatorna a hozzászólásokhoz. TrackBack URL

Mondj véleményt róla!