Szereplők:

Ivan Jakovlevics, borbély

Praszkovja Oszipovna, Ivan Jakovlevics felesége

Platon Kuzmics Kovaljov, törvényszéki ülnök

Csehtarjova, államtanácsosné

Jarizskin, szenátusi irodafőnök

Pelageja Grigorjevna Podtocsina, törzstisztné

Ivan, Kovaljov inasa

Filipp Ivanovics Potáncsikov, tisztviselő

Junker, üzlettulajdonos

Történet:

1

Március 25-én Ivan Jakovlevics borbély meglehetősen korán ébredt pétervári lakásán. Feleségétől reggelire friss kenyeret kért hagymával, ám igencsak meglepődött, mikor a cipó közepében egy emberi orrot talált. Rövid töprengés után rájött, hogy ez egyik kuncsaftjáé, Kovaljov törvényszéki ülnöké. Fogta az orrot, sétára indult, s közben mindegyre azt kutatta, hol veszejthetné el nem mindennapi zsákmányát. Végül nemes egyszerűséggel a folyóba ejtette, de erre sajnos felfigyelt a rendőrfelügyelő, s magához rendelte.

2

Ivan Jakovlevics meglepetésénél csak Kovaljové volt nagyobb. Reggel, amikor a tükörben megvizsgálta magát, orra helyén csak egy lapos foltot talált. Felöltözködött, s még mindig kábán saját testrésze keresésére indult. Nem sokáig kellett kutatnia, ugyanis szembetalálkozott egy kocsival, melyből egy díszes egyenruhás úr szállt ki, akiben a saját orrára ismert! Ezután az orr a székesegyházba hajtatott, ahol Kovaljov meg is szólította, de az szóra sem méltatta. A rendőrfőnököt nem találta otthon, ezért kétségbeesésében a kiadóhivatalba ment, ahol megpróbált egy hirdetést feladni elveszett orra után, de a hírlapigazgató ezt megtagadta. Délután újból felkereste a rendőrfőnököt, de az nem óhajtott vele munkaidején kívül beszélni. Végül kénytelen volt eredménytelenül hazatérni. Nemsokára egy fiatal rendőrtiszt jelentkezett nála, és jelentette, hogy megtalálták az orrát, melyet rögtön vissza is szolgáltatott. Kovaljov rögtön elhívta orvosát, de az közölte, nem vállalja a visszaragasztást. Ezt hallva levelet küldött Podtocsina törzstisztnének, s megfenyegette orra ellen elkövetett boszorkányságáért. A válaszlevél hangvételéből azonban meggyőződhetett róla, hogy az asszony (aki lányának már éppen megkérni készült a kezét), nem tud semmiről. Eddigre az eset már közszájon forgott, olyan szóbeszéd járta, hogy Kovaljov orra Pétervár utcáin sétál, noha valójában soha senki nem látta.

3

Április 7-én aztán nem várt öröm köszöntött Kovaljovra. Reggel orrát újból a helyén találta. Hogy történt? Senki sem tudja. Kicsivel később Ivan Jakovlevics jelentkezett félénken a törvényszéki ülnöknél, hogy megborotválhassa. Mikor Kovaljov orrát a helyén találta, ő is felettébb meglepődött. Az ülnök viszont nyíltan megtiltotta, hogy akár csak egy ujjal is érintse eme testrészét. A kissé furcsa történetet az író költői kérdése zárja: hogyan is választhat egy szerző egy ilyen témát műve számára…

(Шинель)

1842

Szereplők:

Akakij Akakijevics Basmacskin, címzetes tanácsos

Grigorij Petrovics, szabómester

Ivan Abramovics, tekintélyes személy

Sztyepan Varlamovics, tekintélyes személy

Történet:

Basmacskin egy pétervári ügyosztályon hivatalnok, pontosabban címzetes tanácsos. Feladata nem más, minthogy naphosszat iratokat másoljon. Jól tudja (tapasztalta), ennél nagyobb kihívásokra nem alkalmas, de jelenlegi helyzetével elégedett, feladatait pontosan, hiba nélkül hajtja végre. Egy alkalommal munkába menet vállán és hátán erősen érezte az orosz tél keménységét. Megvizsgálta rongyos hacukáját, s csalódottan látta, hogy annak anyaga itt-ott rendkívül elvékonyodott, csoda, hogy eddig még nem mállott szét. Elvitte a ruhát barátjához, Petrovics szabómesterhez, aki azonban közölte vele, hogy azt megfoltozni már nem lehet, újat kell varrni helyette, amit ő szívesen meg is tesz. Szegény Basmacskin hosszú hónapokon át spórolt és koplalt, hogy előteremtsen 80 rubelt az új köpönyegre. Mikor azonban a ruha elkészült, feledte a korábbi nélkülözést, és büszkén mutatta munkatársainak kincsét. Azok gratuláltak neki, és meghívták egy névnapi összejövetelre, ahol illendően felköszönthetik majd. Így is történt. Az esti partiról Basmacskin éjfélkor távozott, de hazafelé szörnyű dolog történt. Útközben, egy sötét, kihalt téren útonállók elrabolták köpönyegét. Másnap ugyan feljelentést tett a rendőr-főkapitányságon, de igazából nem remélhette, hogy visszakapja tulajdonát. Barátai tanácsára ezért egy tekintélyes személyhez, egy tábornokhoz fordult. Az ő közbenjárásától remélte, hogy viszontlátja még köpönyegét. Azonban mikor előadta panaszát, a dölyfös tábornok úgy lehordta, hogy kis híján ájultan esett össze. Hazatért, de a kabát nélküli járkálás megtette hatását: ágynak esett, belázasodott. Jó háziasszonya ápolgatta, de mindhiába, néhány nap múlva eltávozott az élők sorából. Életében se foglalkozott senki vele, halála sem érdekelt senkit. Munkahelyére másnap már új hivatalnokot vettek fel. Azonban mégis sikerült elérnie, hogy az emberek egy ideig még róla beszéljenek. Városszerte az a hír járta ugyanis, hogy egy halott kísértete járja Pétervár utcáit, s az emberekről lerángatja a kabátokat, köpönyegeket. Ez mindaddig így folyt, mígnem egyszer a kísértet találkozott azzal a tábornokkal, aki úgy elkergette hivatalából Basmacskint. A szellem elvette a tábornok köpönyegét, és örökre eltávozott az emberek közül. Bár itt-ott még jelezték felbukkanását, valójában soha többé nem látta senki.